Szent Huszonnyolcak: Vérvonal

3. fejezet: Üdv újra II.

    A bevásárlást követően, miután visszatértünk Juliette-ék házába, mindent rendszereztünk, kipakoltunk, átrakosgattunk. Lényegében minden fontos dolgot bepakoltunk a bőröndünkbe. Ezek után pedig kidőltünk a földön, mint három szőnyeg. Úgy volt, hogy a szüleink ma jönnek értünk, de mint kiderült az utolsó napon érkeznek és onnan együtt indulunk az expresszhez. Ez végül is egy zseniális ötlet. Legalább addig sem unom szét a fejemet otthon. Nem tudtam volna mit csinálni a nagy semmittevésben. Maximum megint levelezni kezdtünk volna a többiekkel. Már elsőéves korunk óta elválaszthatatlanok voltunk. Lehet, hogy néha kegyetlenül megmondtuk egymásnak az igazat, de egy percig nem tudtunk volna haragudni egymásra. Sőt, néha a kapott igazságon el is nevettük magunkat.

    -Szerintetek melyik ruhájában fog érkezni? - kérdezte tétlenül Juliette, miközben a gardróbjában kutakodott. Rosaline és én egymásra néztünk és megráztuk a fejünket. - Csak mert ha az elegánsabbik inge és a bézs mellénye lesz rajta, akkor nekem véletlenül pont van két hasonló darabom.

    -Véletlenül, mi? - forgattam meg a szememet és mosolyogva újból felemeltem a reggeli újságot. Megint csak politikai ügyekről szólt minden. Az új (vagyis már két éve) miniszter újból ott volt egy fontos tárgyaláson és ezt a reggeli lapnak mindenképpen ki kellett filéznie.

    -Ott van apukád képe a másik oldalon. - mutatta Rosaline, mire lehajtottam a címlapot és megláttam fejjel lefelé kedves édesapámat. Mint mindig, elegáns blézer, hátrafésült haj, komoly tekintet. Egy olyan ember, aki nem csak látszatra határozott személyiségű. Kicsit bólintottam, majd újból fellapoztam a tárgyalást. 

    Mint kiderült a Világkupa döntőjét ezúttal Izland egyik nagy látványossága mellett rendezik meg. Kicsit hideg lesz az már egyszer biztos. Jöttek is az ellenező vélemények ezzel kapcsolatban. A kocsmás fazonok csak annyit mondtak erre az egész hideg témára, hogy az alkohol felmelegít. Mit is vártunk, de komolyan?

    -Akkor felveszem ezt. - jelentette ki Juliette és gyors átöltözött.

    Nem is foglalkozva vele, tovább olvastam a tárgyalásról folyó dolgokat. A miniszter kérdésekre válaszolgatott, aztán megtartotta a tárgyalást és egy széles mosollyal köszönt el a címlapoktól. Az az igazi "Nagy arc" fazon volt. Valójában már találkoztam vele. A szüleimmel eléggé jóban is vannak. Apa már egy jó ideje igazgató a saját főosztályán. Pár dologból már kisegítette a miniszterelnököt. Innen jött ez az egész legyünk jóban dolog is. Harold Minchun... normális alak. Legalábbis amennyit beszélgettem vele. Elmeséltem a saját álmaimat, ő pedig biztosított arról, ha olyan jól remekelek mint a szüleim, akkor semmi kétség afelől, hogy felvesznek-e.

    -Apa egy újabb gyűlésen volt. - sóhajtottam fel és letettem magam mellé az újságot. - Akkor csak anya jön értem. - mosolyodtam el szomorúan, majd a bőröndömre pillantottam, ami ott állt a sarokba a többi mellett.

    -Talán mégis csak eljön. - ült le mellém Juliette és átkarolta a vállamat. 

    -Nem, ezek után mindig van eléggé sok elintéznivalója. Biztos vagyok abban, hogy nem fog eljönni. - keltem fel és nyújtózkodtam egyet. - Nem olyan soká megérkeznek a szüleink és indulhatunk a sínekhez. Ez egy olyan remek hír, hogy semmi sem keseríthet el.

    -Még Regulus sem. - jelentette ki mosolyogva Juliette, miközben felállt. Ekkor kicsit lehervadt az én mosolyom és a földet kezdtem el pásztázni.

    -Nem, ő tényleg elkeseríthet. - bólogattam szomorúan, majd az újságra pillantottam. Ugyanaz a komoly tekintet nézett vissza rám. Mégis mit vár el tőlem? Azt, hogy szeressek egy olyan valakit, akit előtte még ismerni sem ismertem rendesen? Bárcsak tudnám miért jó ez az egész aranyvérvonal... Nem hittem ezekben a dolgokban. Azt tudtam, hogy van valaki az életben, aki egyszer rám fog várni. Nem szerettem volna ilyen dolgokkal megvárakoztatni.