𝓐𝓷𝓷𝓪 𝓴𝓲𝓻𝓪́𝓵𝔂𝓷𝓮́ 𝓴𝓸̈𝓷𝓷𝔂𝓮𝓲

Valahol távol

Nem tudtam eldönteni, hogy akartam-e találkozni a herceggel vagy sem. Egyrészt haragudtam rá, amiért furcsa szituációba kevert, másrészt vágytam rá, hogy újra lássam.

A szobámban elkezdtem lefekvéshez készülődni, illetve úgy tettem. Alig ültem le egy kicsit, mikor Kinga dühösen rontott be a szobánkba, becsapva maga mögött az ajtót.

- Mit képzelsz magadról, hogy így beszélsz velem a király és a királyné előtt? Hm? - kért számon felemelt hanggal. A szeme vörös volt a harag miatt.

- Semmi olyat nem mondtam, ami nem lenne igaz - feleltem higgadtan, és meggyújtottam egy gyertyát, amit az asztalomra helyeztem le. Már kezdett sötétedni.

- Lehet nem vetted észre, de folyamatosan sértegettél! Ez milyen viselkedés tőled?

- És ez milyen viselkedés egy leendő királynétól? - néztem rá.

Egy másodpercig elhallgatott, bizonyára elgondolkodott. Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt.

- Ha majd királyné leszek, az udvar közelébe sem jöhetsz - jelentette ki, közben leült velem szemben.

- Hűha, most nagyon meg lettem fenyegetve - feleltem irónikusan, amitől csak még idegesebbé vált.

- Láttam, hogy nézett rád a herceg. Egész vacsora közben téged bámult. Ne gondold azt, hogy nem veszem észre, miben mesterkedsz!

- Miért, miben mesterkedem? - kérdeztem vissza.

- El akarod venni a férjemet!

- Nem tudom elvenni, mert nem a férjed - sóhajtottam.

- Vedd tudomásul, hogy nyáron összeházasodunk, akármi történik. Akkor már a férjem lesz, és te soha többet nem fogsz vele találkozni.

Kinga mindig túlgondolta a dolgokat. Néhány pillantásból ő már arra következtetett, hogy szerelmes lettem, ami nyilvánvalóan képtelenség. Egész életében féltékeny volt rám, pedig inkább nekem kellett volna rá lennem. Ő mindig mindent megkapott, én pedig középső gyerekként a legkevesebbet kaptam a szüleimtől. Nemcsak anyagilag, hanem nevelésben is.

- Nem is amiatt lettél ideges, amit én mondtam a vacsoránál, igaz? Hanem amiatt, amit ő mondott, hogy találkozni akar velem.

Erre már nem felelt, úgy tett, mintha a holmiját rendszerezné. Meg merem kockáztatni, hogy sírt is, de nem akartam odamenni hozzá kiengesztelni, vagy bocsánatot kérni tőle. Hisz ő se tenné ezt meg nekem.

Nem mondtam semmit, csak utóljára ránéztem Kingára, aki közben lefeküdt aludni. Valóban könnyes volt a szeme.

Hezitáltam, hogy tényleg találkozzak-e a herceggel. Kimentem a folyosóra, majd a főkapuhoz. Megálltam az ajtóban, hogy kiszellőztessem a fejemet, és rendezzem a gondolataimat. Lazán nekidőltem az ajtókeretnek. Mikor eldöntöttem, hogy inkább nem találkozok vele, sarkon fordultam, és a sötét miatt beazonosíthatatlan alaknak mentem neki.

- Kisasszony, ilyen erkölcsös nők nem szoktak éjszaka mászkálni a folyosókon - állapította meg a herceg, akinek rögtön felismertem a hangját.

Most, hogy velem szemben állt, valóban láttam, milyen magas, nagyjából egy fejjel nagyobb volt nálam. A masszív felsőtesthez hosszú, izmos lábak társultak, amitől az egész megjelenése maszkulinná vált.

- Nem vagyok erkölcsös nő ezek szerint - feleltem lemondóan, majd tovább akartam menni a szobám felé.

- Akkor már nincs is kedve elmenni valahova? - kérdezte karba tett kézzel.