Ments meg!

1.fejezet

Az élet sokszor könyörtelen is tud lenni,erre jöttem rá pár perccel ezelőtt. Ma lettem 18 éves és senki,hangsúlyozom SENKI sem köszöntött fel. Egy átlagos nap volt,a szokásos csínytevésekkel és öröm mámorral,de egy valami örökre az emlékeimbe maradt.

***

A ballagás napja. A osztályfőnökők kedvence,hiszen ilyenkor fellélegezhetnek egy darabig. Végig vittek egy osztály és várhatják,hogy vajon milyen új diákokat fognak kapni. Egy szó mint száz,sohasem lennék tanár,semmi pénzért. Természetesen vannak jó fejek is bennük ám,hogy én legyek az ünneprontó,kizárt dolog. Bárcsak színész lehetnék. Viszont amióta apám leemelte a közös számlájukról a pénzt,azóta az enyémet használjuk. Ami vészesen fogy. Ha így folytatjuk akkor 4-5 hónap múlva akkár utcára is kerülhetünk. Az albérlet ára az egekbe,mellette még élelmiszereket is vegyünk és ezeken kívül még az utazásra, néha új ruhákat venni,sőt a macskáinkra is költeni kell. Nem egyszerű a helyzet. Fránya szakítás. Azóta anyám is utál. Egyszer megkaptam tőle: miért kellett megszületned? Mintha az én hibám lenne,hogy ők jól érezték magukat és elfelejtettek védekezni. Ennek ellenére kitartottam és most meg is lett a gyümölcse. Itt állok, több száz ember előtt és végső búcsút mondunk az iskolánktól. Befejeződöt egy szakasz,kezdetét veheti egy új.
Kis milliószor elpróbáltuk,hogy mi miután fog következni,hova kell beállni, milyen énekek lesznek és mikor kell nekem kimenni a beszédemmel. Amit hónapok óta gyakorolgattam. Egy kis idő és a többieknek is bemutattom,addig is végig hallgatuk az igazgató nyitó beszédét. Utána a 8.-ok beszéde következet. Egyeseké siralmasra sikeredett, nyögve-nyelve előadták,de azon kívűl nem nagy port kavartak. Fél óra telt el,lassan kezdtem elálmosodni amikor is megszólalt egy hang:
- Most szeretném ha kifáradna Wágner Emily es elmondaná a búcsúztató beszédét- szólt bele a mikrofonba az igazgató úr.
Egyesek fütyültek,mások tapsoltak ,én pedig felálltam és a papírral a kezembe a közönség elé sétáltam.
- Kedves igazgató,tanárok, szülők,nagyszülők és minden összegyűlt diák! Ez a 8 év hamar elrepült,oda se figyeltünk erre és máris kis diákból fiatal felnőtt lett. Emlékszem mikor ide én beléptem kóvalyogtam a folyóson és vártam hátha eligazít valaki. Az osztálytermeket mindig kavartuk és így sokszor volt úgy,hogy mások órájába is betekintést nyerhetünk. Természetesen mindenki elnézte ezt nekünk,mivel egyszer ők is voltak kicsik. Másodikban mikor először mentünk kirándulni,akkor öröm volt nézni ahogyan a gyermekarcok kíváncsian szentelték a figyelmüket az adott helyre. Harmadikba amikor egy fagyizóban összetömörültünk,akkor éreztem úgy,hogy egyik legjobb dolog lesz hűsíteni magunkat vele a nyáron. Negyedikbe már a tanárok is bátrabbá váltak és messzebb is elvittek minket a környéktől. 5.-től kezdve az élet felpörgött. Új osztályfőnök aki mindenféle poénra  vevő volt,a diákok kitartóan meghallgatta és ezzel a lendülettel vitte végig az egészet. Most itt állunk ,búcsúzkodunk és egyik szemünk sír,másik nevet. Hiszen itt kell hagynunk ezt a helyet és tovább lépni. Lehet,hogy most sokan vagyunk,de legtöbben mégis különbözők. Ez így van rendjén. Köszönöm ezt a remek 8 évet a tanároknak,akik megmutatták és elindítottak egy hosszú utazásra. Most pedig szóljon a búcsúztató dal. Köszönöm. - hajoltam meg a közönség előtt,aki hatalmas tapsviharral fogadták az egészet.
Visszaültem a helyemre és vártam,hátha lesz valami meglepetés a napban. Lement 3 ének és utána következtek a könyv és díj átadások. Mint ahogy várható voltak,minden osztályból  csak egy ember kapta meg az aranyból készült címerek kis könyvet. Nagy lázban égtem,hiszen nálunk ketten is versenyeztünk érte és így nagyon nehéz helyzetben volt az egész iskolai kar. Végül mi is sorra kerültünk. A szívem hevesen megdobbant minden egyes eltelt másodperc után. Kezeimet összekulcsoltam és fohászkodtam a Jó Istenhez.
- Végül az utolsó osztályhoz érkeztünk. Ez volt a legeslegnehezebb,hiszen itt ketten is megérdemelnék ezt,ám csak egy darab maradt belőle. Kérem fáradjon ki a következő személy: Wágner Emily.
Örömömbe ugrottam egy nagyott. Erről álmodtam 5. óta és most itt állok és sétálok átvenni. Hamarosan a kezembe vehetem és akkor már teljesen nyugodt leszek.
- Gratulálok. Megtisztelő volt,hogy egy ilyen szorgalmas diák kezébe kerül ez a nemes díj, jól őrizze meg.
- Köszönöm- fogtam kezet az igazgatóval.
- Ezennel az idei ballagási ünnepséget lezárnám.  Kérem álljanak fel és hallgasuk meg együtt a himnuszt.
A tömeg egyszerre mozdult meg,a suttogások elmúltak és a zene elindult. Pár perc múlva mindenki ment a saját útjára,én pedig eldöntöttem,hogy már nem megyek fel a terembe,hanem hazamegyek. Természetesen az osztályfőnök megállított.
- Hova megy a kishölgy? Várok mindenkit odafent,nem szabadulhatsz innen egy könnyedén. Mozgás- terelgettet az emelet felé.
Ezek szerint a tervem meghiúsult. Ám nem is bántam nagyon,mivel még elkell búcsúznom a többiektől. Előbb-utóbb elfogunk költözni és akkor lehet,hogy soha többé nem láttom őket.
Utolsóként értem be a terembe,a többiek már javában az ajándékokkal a kezükbe,álltak és vártak az osztályfőnökre. Egyedül nekem nem volt semmi a kezeimbe. Csak mert anyám úgy döntött el sem jön megnézni engem. Otthon ücsörög vagy el ment csavarogni valamerre. Ez már nem fogom tudni kideríteni. Egy csendes sarokba meghúztam magam és néztem mások arcát. Egyszer csak odajött hozzám Carolina és adott valamit. Először nem akartam elfogadni tőle,ám addig erőszakoskodot,hogy kénytelen voltam.
- Ügyes voltál és örülök,hogy egy ilyen remek osztálytárat ismerhettem meg a te személyedben. Hiányozni fogsz- ölelt át jó szorosan.
- Te is nekem. Köszönöm- sírtam el magam a vállán- Mindjárt jobban leszek. Csak ez most nekem sok.
- Meg tudom érteni. Ám megyek mert kiszáradok.
Azzal a mozdulattal ellépett tőlem és már csak a szemem sarkából láttam,ahogy a tanári asztalról leemel egy poharat. Természetesen vizet töltött magának. Furcsa volt látni,mivel él-hal a cukros italokért és sokszor hangsúlyozta már,hogy a víz nála sosem elsődleges opció. Csak sikerült benőni a feje lágyának.
- Megérkeztem,nem rabolnám tovább az idejüket,szimplán két dolgot szeretnék. Először kiosztom ezeket a kis kitűzőket. Használjátok egészséggel!- adta körbe a kis dobozt és sorban kivett mindenki egyet. Egy fehér bagoly nézett vissza rájuk. - Másodjára,egy végső osztályképet szeretnék csináltatni. Valamelyik szülőt megkérhettem,hogy a telefonommal lőjjön pár fotót?- adta át az okostelefonját. Mi pedig a táblához siettünk.
Mindenki eljátszotta mennyire boldog,hatalmas vigyort magunkra öltöttük és készült rólunk először valami elegáns fotó is.
- Tanár úr,ha nincs semmi más mondandója akkor én mennék. Köszönök mindent- öleltem át a férfit.
- Hiányozni fogsz Emily. Mint az osztály vezéralakja,mindig emlékezni fogok rád. Menj,nézd meg édesanyádat. Viszlát.
Utána sorban mindenkitől elköszöntem és siettem,hogy elérjem a hamarábbi járatot.
Ebéd idő után pár perccel érkeztem haza. Anyám mint ahogy mindig,ismét nem volt otthon. Nagyszerű, tudom,hogy utál,de ennyire azért ne játsza  meg. A konyhapulthoz hátha hagyott ki kenyeret,amit megtudok pirítani magamnak,ám észrevettem,hogy elfogyott. Csúcsszuper. Itt minden hiány cikk. Keresgéltem sajtot,de azt sem találtam,sőt így jártam a szalámival és a joghurttal is. Éhen fogok halni. 20 perc kitartó keresgélés után felfedeztem egy omlós kalácsot. Fel sem volt bontva még. Aki keres az talál. Jóizűen elmajszolgattam és közben felnéztem az e-mailemre. A mobil net egyenleged hanarosan elfogy. Tölts fel,ha tovább szeretnél  még több internetet igénybe venni. Ránéztem a szolgáltató fiókomra és azt vettem észre,hogy még annyi pont van,hogy megnézhessek pàr dolgot. Alig,hogy megnyitottam a leveleket,egy valami rögtön szemet szúrt nekem. Nemtudom11. Ez meg ki? Először úgy gondoltam,hogy biztos valami reklám, vagy valami vírus így szemet hunytam felette. Ám a kíváncsiság túlságosan is vezérelt,így rákattintottam.
A bankszámlán volt előttem,de valami nagyon  megváltozott rajta. A szám ami ott volt,egyszerűen kimondani se tudtam. Számolgattam az ujjammal a 0-kat,de nem értettem az egészet. Ilyen nincs,valaki biztos félre kattintott valamit. Ám azzal nem volt vége a dalnak hiszen,volt valami más is bele írva. Amitől egyből kicsordult a szememből a könnyek.
Gratulálok felvételt nyert Hollywoodba  a   River High schoolba,mint színész. Kívánok sok sikert és reményekben gazdag éveket!
Szeretettel: ismeretlen.
Ui.:  Csatolok egy repülőjegyet,ami mához 2 napra szól. Ne szalassza el a lehetőseget.
Kicsapongó örömömet nem tudtam magamba tartani. Hatalmasat kiáltottam a levegőbe,hogy még a szomszéd is meghallja.
Viszont továbbra is kómában voltam. Rengeteg kérdés kavargott bennem. Ki ez az illető és honnan tudott az álmomról? Mivel érdeltem ki ezt az egészet?  Vajon kedvesek lesznek az osztálytársaim? Hogy fogom ezt bemesélni az anyámnak?  Mivel ma sincs itthon,pedig olyan szívesen osztottam volna meg vele ezt az információt. Ám ismét kerül.
Bementem a szobámba és lehevertem az ágyamra. A telefonomat a mellkasomra fektettem és behunytam a szememet. Hihetelen,ez tényleg velem történik? Amikor már azt gondoltam,hogy minden reményem elszállt és kereshetek egy gyenge sulit,gyenge szakmával,erre fel jött ez és minden felül írt. Színész lehetek. Amikor elkezdtem az általánost,akkor ha álmomból felkeltettek volna, akkor se mondhattam ezt ki. Most meg itt vagyok és a fejembe az örömfaktorok cikáznak összevissza. Nem pihenek  egy csöppet se, viszont nekem jól esne egy nagy pihenés vagy akár egy nagy séta. Gyorsan átvettem a ruháimat,hiszen észrevettem,hogy még mindig az ünneplő ruháim voltak rajtam. Valami kényelmesre cseréltem és eldöntöttem,hogy nyakamba veszem a várost. Belebújtam a kényelmes cipőmbe és kiléptem az ajtón.