Ments meg!

2.fejezet

Sikerült egy olyan napot kifognom amikor csípős az időjárás. Sapkámat meg otthon hagytam,így fáztak a füleim. Bezzeg kesztyűt hoztam magammal,mert miért ne. Nyár van és a legtöbben már haspolókban járnak,meg rövid nadrágban. Én meg farmert, hozzá egy kötött pulóver. Édesanyám kedvenc felsője volt, szinte mindenhova hordta. Viszont egyszer megkérdeztem tőle és letagadta,mintha elfelejtette volna,hogy a férjéttől kapta. Ők ketten halálosan szerelmesek voltak, irigykedve néztem őket,ahogy nyalták-falták egymást. Volt amikor észrevettem őket kupakolás közben, anya rám is nézett,de nem csinált belőle nagy ügyet. Másnap boldogan meséltem barátnőmnek,hogy lesz egy kis tesóm. Természetesen nem lett belőle semmi,mert anyám méhe nem tudta megtermékenyíteni magát,így egyke maradtam. Mára pedig ez a helyzet nagyon távol áll. Itt állok egy étterem előtt és azon agyalok,hogy mi csúszott el. Hogy lehet az egyik pillanatban csillogó szemekkel nézni a másikban pedig mintha képes lenne a szemeivel megölni? Ballagásom előtt ráírtam apámra,hogy számíthatók-e rá egyáltalán,hiszen egyszer lesz csak az ember 8.-os. Válaszra se méltatott, konkrétan végig sírtam az éjszakát.  Muszáj volt egy kiló sminkkel eltakarni a szemem alatti táskákat. Így legyen az ember boldog,mikor szüksége lenne valakire,akkor fogja a sátorfáját és elhúzza a csíkot. Egész nap magamra öltöttem a mű mosolyomat,mivel senkire nem tartozik,a családi problémáim. A sajnálom szó nálam,annyit jelent: tudomásul veszem rosszul érint a dolog téged,ám váltsunk témát. Egyszer engem le is csesztek emiatt , mi az,hogy együtt érzek veled,ám nem kapom vissza azt. Gyűlölöm egyes emberek viselkedését. Annyira nagynak hiszik magukat és közben sehol se járnak. Gyerekes gondolkodásukat benyalják magukat egyeseknél és után azt gondolják az a jó amit ők csinálnak. A kétszínűségről meg ne is beszéljünk.  Ősi ellenségeim, az egyik osztálytársam is egy kész katasztrófa volt. Örülök,hogy letudtam az ünnepséget. Viszont most egyáltalán nem tudom mit kellene magammal kezdenem. Mindenki otthon van a családdal és ünnepelnek. Van egy barátnőm akihez mehetnék,ám illetlenség lenne odaállítani ajándék nélkül. Na meg eleve az,hogy egy idegen helyre megyek egyedül. Azonnal visszaküldenének anyámhoz. Ő meg ugyebár megint sehol se határon van. Elcseszett egy világom van. Várom a holnapot,mert akkor itt hagyom az országot és kihasználom az alkalmat. Még mindig transzba  vagyok,hiszen soha sem fogtam ennyi pénz a kezembe. El használni se fogom tudni. A vásárlás és a hyper cuccok messze állnak tőlem.  Természetesen vannak nagyon csinos ruháim,vannak drágábbak is,ám szüleim annyit kerestek,hogy abból  sikerült kaját és lakhatást fent tartani. Apám meg mindig spórolt. Abból mentünk el Máltára egy hétre. Szívesen visszamennék oda,akkor minden a legnagyobb rendben ment. Miért? Bárcsak otthon maradtam volna. Most én is csavargók,így semmiképp se vagyok különb anyámnál. Francba,valaki mentsen meg.

Alighogy ki gondoltam ezeket,figyelmetlenségem miatt beleütköztem egy férfiba. Mielőtt elestem volna ő megfogott. Ám a telefonom így is kiesett a zsebemből,amire az alak rálépett és azonnal berepedt. Amikor ez meglátta a mosoly lehervadt az arcáról.
- Oh sajnálom,sajnálom. Jobban odakellett volna figyelnem. Borzalmasan érzem magam most. Működik még?- nézett rám a mély barna szemeivel,közben előre felé hajolt,hogy láthassa ahogyan a kezeimmel a képernyőt nyomogatom.
- Nagy nehezen érzékeli az ujjaimat,na meg kis szilánkok jönnek ki belőle. Egyébként is leakartam már cserélni,nagyon régi modell és folyton belassul. Megkérdezhettem kihez van szerencsém,ha már így alakult a találkozás? - raktam a zsebembe az eszközt,mintha semmi se történt volna. 
- Franklin- nyújtotta a kezét felém.
- Emily vagyok - némi hezitálás után kezet fogtam vele.
- Meghívhatlak valamire? Esetleg egy kávét elfogad tőlem?
- Köszönöm a felajánlást,de nekem sietnem kell, vár az apám. Megyünk vásárolgatni- próbáltam volna magamat kihúzni a helyzetből.
- Nagyon rosszul tudsz hazudni. Úgy tudom az olyan csajos program szokott lenni,de javíts ki ha rosszul tudom. Csak egy kávé,nem halsz bele. Fizetned se kell érte és az ingyen dolgok a legjobbak - vetette be a csápos mosolyát nálam. Végül beadtam a derekamat és őt követte elsétáltunk a sarki kávézóhoz. Tudni illik ez a hely a város legfinomabb kávéját készíti el. Nagyon ritkán mikor félre tudtam rakni pénzt,akkor bejöttem ide. Csak nem akartam már mondani,hogy én járatos vagyok itt. Had gondolja azt,hogy ez egy új hely számomra. Amíg leadta a rendelésünket,addig kiválasztanunk egy boxot és oda ledobtam a cuccaimat.
Pár perc múlva két csésze gőzölgő cappucinoval tér vissza Franklin. Egyet le helyezet elém,majd ő is helyet foglalt velem szembe.
- Miért csavarog egy ilyen kis hölgy egyedül,ebbe a nagy városban?- vágta hozzám rögtön,nem törődve azzal,hogy ezzel meg is sértheti a magánszférámat.
- 2 dolog: 18 vagyok, így  benne vagyok abba korba,amikor nincs szükségem szülői felügyeletre. Sőt nem vagyok kicsi, 170 valahány centiméter magas vagyok. Magas sarkúban éppen akkor,mint ön. Nem is tudom miért mentem bele az egészben. Nem vagy az apám. Most ha köcsög lennék,akkor fognám magam és kisétálnák az ajtón,csapot-papot itt hagyva.  Ám Emily kedves és megpróbálja türtőztetni magát.- fújtam ki a levegőt,miután ezt el daráltam egy levegővétellel.
- Bocsánat,egy faragatlan tuskó vagyok.  Szimplán csak érdekelt,hogy miért nem a családoddal töltőd ezt a napot. Hiszen mától nyár van és biztos büszkék voltak rád,miután hallották a beszédedet a ballagáson.
- Maga követet oda is? Vagy hogyan tud erről? - kortyolgatás közben, le sem vette a szememet róla.
- Az egyik osztálytársadnak az apukája vagyok. Így a korodat is tudtam,csak amikor feltettem a kérdést akkor abban a pillanatban nem.- itta meg az utolsó korty kávéját is.
- Tudja,ha tényleg így van,akkor valószínűleg arról is értesülnie kellet volna,hogy a szüleim magasról tojnak rám. Apám kitudja merre van,anyám meg megint csak csavarog.  Ez megy már 2 és fél éve. Legtöbb időmet a barátnőmnél töltöm,aki mára szinte a testvérem lett. Ez vagyok én.
- Sajnálom. A fiam ezt nem említette nekem,így ezt nem tudhattam,hiába a magabiztossága.- vette elő a telefont a férfi és válaszolt az üzeneteire.
- Hahó,van még valami mondani valója,vagy mehetek a dolgomra? Nem azért jöttem be, hogy azt nézem ahogy a telefonját babrálja. Otthon is megteheti. Sőt társaságban udvariatlanság használni,még ha egy pár percről is van szó- vettem át a strapéta botot és keltem ki magamból.
- Hazaviszlek. Az autóm az utcán parkol és úgy is arra megyek,mert még beugrok a boltba. Mehetünk?- vettem el tőlem a csészét és a pult felé haladt.
Az előkészített pénztárcát végül elraktam,mert rájöttem arra,hogy nem érdemli meg. Sőt nem kell a kedvessége tovább,sétálok tovább,mert egyelőre nem megyek még haza. A kézi táskámat a vállamra kaptam és követtem a férfit.
- Köszönöm,ám még nem kívánom az otthon melegét m. Tudja ideje meglepni magamat valamivel. Minden jót és vigyázzon magára. Finom volt a kávé. - búcsúztam el tőle,majd odébbálltam.