Emily vagyok,15 éves. Furcsa belegondolni,hogy az utóbbi időkben mennyire felgyorsult az idő. Az egyik pillanatban még a barátnőmmel homokoztam a játszótéren és mire hazaértem már kijártam 5 osztály. Most az 6.-nál tartok. Ám ez sem indult zökkenőmentesen. Megkaptam az év első 4-ét,de az sem annyi volt. Vén Bajuszmajom ,hirtelen javította át,mivel valaki köpött a rajzról,amit a tanári padon hagytak neki. Új mesélték be,hogy én voltam az aki ezt a cifra üzenetet kitervelte és így meglettem büntetve. Viszont nem tört el bennem a mécses,ugyan úgy 5-ös maradtam fizikából. Mellesleg idén is pályázók az osztály legjobbja díjra,már csak 3 hónapot kell kibírnom hozzá. Ugyanakkor honnan jött a csúf becenév? Az egyik idióta osztálytársam éppen felhozta,hogy ha teljesülhetne egy álma,akkor mindenképp egy majmot szeretne,hiszen azok olyan intelligensek. A másik meg csak úgy hirtelen felállt a helyéről és elkezdet rajzolni. A végeredmény megszületet és a tanár csak farpofával nézett rá,utána meg a helyére zavarta Samet. Carolina pedig nem bírta befogni a száját és rákérdezett:
- Milyen állat ez? Akárhogy nézem,számomra az egész egy irka-firka- közben a fejét összevissza forgatta.
- A tanárt. Mai naptól kezdve az új neve: Bajuszmajom.
Egyesek nevetek rajta,mások aludtak és voltam én aki inkább csendben maradt. Rondhattam volna a helyzeten,ám azzal nem értem volna el semmit. Samet sokkal többen kedvelik nálam.
- Ilyen szemtelen kis féreg gyökeret se láttam még. Kifelé a teremből. Ez az órád igazolatlan. Majd ha úgy gondolod,hogy tudsz viselkedni,akkor visszajöhetsz. - sétált az ajtóhoz Frank tanár úr és tárta szélesre neki.
- Nem megyek messzire,egyébként is ki akartam kéretszkedni mosdóba. Így minden probléma megoldodott.
- Menj már, zavarod az órámat,az ilyen meg nem kell ide. - próbálta kizavarni őt.
- Szép napot a hölgyeknek és jó játékot az uraknak. Megyek takarékra rakom magam. Viszlát!
Miután a sugdolozások is elhalltak és a srác is kiment a teremből,a tanár félve,de szinte azonnal utána kérdezetett a dologra:
- Ő mindig is ilyen volt? - szeme sarkából Emilyre nézett, mintha csak tőle várná a választ. Mabel kisegítette.
- Nem is foglalkozon vele. Az osztály humor zsákja,szeret mindenből viccet csinálni. De milyen anyagot fogunk ma venni? Mintha valami félbe maradt volna- a többiek malmára hajtva ezzel a vízet.
Hátul a fiúk sóhajtoztak és mindenféle negatív szidalmat vágta a fejéhez halkan,hogy még véletlen se hallja senki se. Pedig a lány igazán nem érdemli meg azt,ő szimplán csak feltett egy kérdést. Mikor lett abból gond,hogy valaki szeretne figyelni és tanulni valami újat az órán? Talán sosem fogom megérteni,de fölösleges is ezen agyalni. Ha beleszólnák a történésekben akkor nekem állnának és abból általából sírás a vége. A jó Isten termelékeny könnycsatornákkal látott el engem és néha még akkor is kicsordulnak,amikor nem is kellene. Dave szerint aki sokat pityereg az előbb-utóbb megszépül. Bölcs szavak egy szinte néma sráctól. A hátsó sorban szokott kuporogni és amikor beszélgetni szeretnél vele alig szólal meg vagy ha mégis akkor egyszavas válaszokat ad. 22-en vagyunk az osztályban 22 féle személyiség, a nagyon csendestől kezdve, a nagyon zajosokig. Általában a fiúk a hangadók aki egy szimpla alufólia darabkából is foci labdát csinálnak. Papírból galacsinokat és azzal dobálják a lányokat. Mikor meg rákérdezzel,hogy ez most miért,csak a fejüket rázák és a papírra mutogatnak. Így jöttem rá,hogy az osztályban egyetlen egy bátor srác sincs. Inkább e-formába levelezgetnek velünk,mintsem odajönnének hozzánk és beszélgetnénk 4 szemközti,esetleg sok szemközt.
- Emily kedves,itt vagy lelkileg vagy elvesztél csodaországban? Visszatudnád mondani,hogy eddig miről volt szó? - kopogtatott az asztalon és közben várt rám.
- Ööö, persze. Newton első törvénye kimondja,hogyha egy testre nem hat erő,akkor nem változtatja meg a mozgásállapotát. Egy úgy nevezett gyorsulás méréssel lehet kimutatni ezt,amit az idő és az elmozdulás mérésével vezethetjük vissza. Illetve a második törvénye,egy test gyorsulása egyenesen arányos a testre ható erővel. Van még egy az a harmadik, ami úgy szól,hogy két test kölcsönhatásakor mindkét test erővel hat egymásra, egyiket erőnek ,a másikat ellenerőnek nevezzük. Köntörfalakban ennyi lenne. Ugyanakkor ne becézgessen többet engem,mert nem az apám- egy levegővel eldaráltam neki a 3 törvényt és amikor azt gondoltam,hogy ennyi lesz akkor jött a fekete leves.
- Nagyon szépen elmondta ezeket,ám olyan érzés kerített hatalmába engem,mintha ezt a könyvből olvasta volna. Nagyon nézte a lábait, kishölgy. Fel is tudna rajzolni egy képletet nekünk?Bàrmelyik jó lesz. Tessék itt lesz ez, most egy pillantra te leszel a tanár. - vonult hátra hozzám és lehelyezte az asztalomra a krétát.
2 hete van még itt nálunk,ám már most elküldené melegebb éghajlatra. A legutóbbi is gázós volt,de nem ennyire. El kellene érniük,hogy ő is miattuk menjen el. Bár egy kis idő múlva kiderült,hogy hazudott és csak azért hagyott ott minket,mert egy másik helyen több fizetést kaphat. Azóta a színét se láttuk,sőt a tanári körben is megszünt a neve. Így most természetesen elkezdett engem kóstolgatni. Kómotos lépésekkel odasétáltam a táblához ,közben próbáltam volna előhívni a fejemből a képletet,ami nem sikerült. Akkor rajzolni fogok- döntöttem el magamba. Természetesen az sem akart összejönni. Ránéztem Helenre aki a kezeivel a levegőben rajzolt,ám annyira kínainak tűnt,hogy inkább visszafordultam. Pár perc töprengés után,felírtam egy random képletet,lesz ami lesz címszóval.
- Láttod Emily figyelni kellett volna. Ez így csak hármas. Nem baj,szépen elkezdted rontani a jegyedet és ha így fogod folytatni év végére nem gondolnám,hogy meglesz a kitűnőség. Leülhetsz.
Alig,hogy a helyemre mentem,megszólalt a csengő mindenki örömére- Úgy készüljetek jövőhéten dolgozat írás lesz. Tessék tanulni és akkor minden a legnagyobb rendben fog menni.
Szinte az egész osztály addigra elhagyta a helyiséget így csak nekem és még 3 embernek mondta ezt el.
Első utam a büfé felé tettem meg,ahol is a barátnőm már a sorban állt.
- Köszönöm,hogy segíteni akartál,de nem akartam még rosszabb helyzetbe kerülni. Lesz majd jobb is,nem hagyom,hogy a tanár kinézen magának.
- Ez a beszéd csajszi. Valahogy túléljük ezt az időszakot. Jövőre utolsó évünk. Motiválak a végsőkig,nem szeretném ha Brittany kapná a díjat,helyetted. - ölelt át Helen.
- Ő szeretnél valamit venni, mert irtóra feltartad a sort?- böktem meg a vállát, mire elengedett.
- Gyere nyugodtan, találkozunk hamarosan.
Helyett cseréltünk és mire megvettem a péksüteményeket addigra a hűlt helyét találtam.
STAI LEGGENDO
Ments meg!
Storie d'amoreEmily egy átlagos lány volt,ameddig nem történt egy tragédia ami mindent megváltoztatott. Az édesanyja gyűlöli,édesapja elhagyta őt,szegények lettek,nem mehet el bulizni, nem vehet semmilyen drága cuccot és a legjobb barátja is Max az öreg kutyájuk...