19.

4.8K 100 20
                                    

A konyhába érve természetesen az első utam a kávéfőzőhöz vezetett, amiben csak hogy az univerzum biztosítson arról, hogy velem van nem volt semmi. Feltettem egy újabb adagot főni közben meg felpattantam a konyhapultra és a lábamat lógatva igyekeztem kitalálni mit reggelizzek és aztán mit kezdjek egy újabb szabadnappal. Ugyan nagyon szeretem a munkám de én is emberből vagyok, néha kell egy kis szabadidő. Ráadásul Amynek igaza volt, az elmúlt hetekben sokat túlóráztam mert az egyik pasi akivel együtt dolgozom általában ágynak esett így átvettem az ő részét is.

-A tűzhelyen van rántotta. - hallottam meg a hangját mire felkaptam a fejem.

-Hogy?

-Lefőtt a kávé. - mosolyodott el és levett nekem egy bögrét amibe aztán töltöttem magamnak kávét. Óvatosan kortyoltam bele majd elégedetten hunytam le a szemem. - Így már jobb? - ennyit a nyugalomról. A velem szemben lévő pultnak nekidőlve figyelt.

-Sokkal. Köszi. - bicentettem mire bólintott egyet. - Mit mondtál?

-Hm? - vonta fel a szemöldökét.

-Az előbb. - utaltam vissza - Mondtál valamit. Csak nem tudom mit.

-Jah, hogy van még rántotta. Reggel csináltam, már kihűlt egy kicsit de szerintem ehető. - esett le nki.

-Oh wow! Mindig ilyen szorgos vagy? - kérdeztem lepattanva azonban egy pillanatra lefagytam. A fenébe, hülye fantázia...

-Erre nem tudom mit válaszoljak...Igen? - kérdezi, a hangjából ítélve visszatartott nevetéssel.

-Fantasztikus. - bólintottam háttal neki és inkább a kajával voltam elfoglalva. Miután szedtem magamnak a tányérral a kezemben visszaültem a pultra. Pár falatot ettem amikor éreztem magamon a tekintetét. - Mivan? - kérdeztem roppant nőis módon.

-Van asztalotok. - mutatott az apró konyhaasztal felé. Természetesen a fantáziám megint nem hagyott cserben és eszembe juttatta milyen csodákat lehetne csinálni az asztalon. Természetesen csakis ételekre gondolok... Azt hiszem ez már beteges, kezdenem kéne valamit ezzel.

-Tény. - bólintottam és igyekeztem kiverni a fejemből a képeket. Valamiért amikor Jack társaságában vagyok mindig ide jutok. Jah mondjuk azért mert szexeltem vele... - De én szeretek itt enni.

-Miért?

-Hogy hogy miért?

-Miért szeretsz a konyhapulton ülve enni.

-Mert kényelmes. - vonom meg a vállam.

-Kényelmes?

-Igen. - bólintok.

-De a széken hátra tudsz dőlni.

-Itt is. - dőlök hátrébb a fejemet nekidöntve a polcnak.

-Nem néz ki túl kényelmesnek.

-Pedig az.

-És ha valaki ki akar venni mögüled valamit?

-Akkor megvárja, hogy megegyem.

-És ha én mondjuk most akarok kivenni onnan egy tálat?

-Minek neked tál? - húzom fel a szemöldököm.

-Nem az a lényeg, hanem, hogy miattad nem tudok hozzájutni.

-Van ilyen. - vigyorgok rá.

-De nekem kell az a tál.

-Szar lehet.

-Ella! - szól rám.

-Jack! - szólok vissza igyekezve komoly arcot vágni.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Feb 28, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Szex a fürdőben...Where stories live. Discover now