Fogságodban

Szép reggelnek indult...

Az ébresztőm idegesítő hangjára ébredtem, kinyújtózkodtam végtagjaimat és kikeltem az ágyamból. Kinyitottam az ablakomat, hogy kiszellőztessem a bent rekedt poshadt levegőt kicsin szobámból. Kihajoltam az ablakon és élveztem, hogy tüdőmet megtölti a hajnali friss levegő.  Hajnali három óra van, szeretem ezt az időpontot ilyenkor a legcsendesebb a negyed ahol élek. Még nem keltek fel az emberek, szóval nem terjeng az égett tükörtojás és bacon szaga, autók sincsenek még az utakon így nem fuldoklok a házak között megrekedt szmogtól. Nem dübörög a rosszminőségű tekno, hiszen a szórakozóhelyek már bezártak, azok akik túl részegek voltak hazamenni, most az árokban a szerencsésebbek a házfalak tövében fekszenek. A kurvák sem állnak a sarkokon, sem pedig az út szélén, csak néhány éhes kóbormacska civakodik a szomszéd háztetőn. Még néhány percig bámulom utcám bizarr nyugalmát, és utána erőt veszek magamon, és dolgomra indulok.

Rémálmom volt az éjjel ezért eléggé leizzadtam, így úgy döntök, hogy rám fér egy fürdés. Az álmom képei még ébren is kísértenek. Anyám szörnyűséges halálának emléke egészen az agyamba égett, pedig annak már vagy hét éve, tisztán látom magam előtt a rengeteg vért és anyám üveges tekintetét. Nem akarok erre gondolni, megrázom magam és eldugom az emléket agyam egyik legmélyebb, legsötétebb zugába remélve, hogy onnan nem is kerül elő többé. Beállok a zuhany alá és nyakamba engedem a vizet, fogaim összekoccannak a hidegtől. Nem merek meleg vízzel mosakodni, mert félek, hogy apám megharagudna rám. Ordibálna, és durva szavakat vágna hozzám, kitudja talán még mást is mondjuk a hamutartóját. Inkább nem is gondolok ilyesmire, és igyekszem minél jobban felgyorsítani a fürdési procedúrát nehogy bántson a megnövekedett vízszámla miatt. A mosakodás végeztével törülközőt csavarok magam köré, és visszamegyek a szobámba, keresni valamit-amit magamra kaphatok. Egy túlméretezett fekete pulcsira, és egy egyszerű farmerra esett a választásom, fogat és arcot mostam, hajamat pedig laza kontyba fogtam. Miután rendbe szettem magam lesettenkedek a lépcsőn, óvatosan nehogy felébresszem apámat. Biztos voltam abban, hogy tegnap este eléggé kiütötte magát ahhoz, hogy egy rezesbanda sem tudta volna felébreszteni, de azért inkább nem kockáztattam, mert nagyon megjárhatom.  A konyhába érve kentem magamnak egy vajas kenyeret, vagyis inkább kentem volna, hiszen nem találtam vajat, így kénytelen voltam üresen megenni azt. Miután végeztem szerény reggelimmel, nekiálltam apámnak is készíteni valami ehetőt. Tükörtojást készítettem baconnal, főztem még egy adag zabkását is, ha esetleg rosszul lenne a tegnap elfogyasztott töménytelen pia mennyiségtől. Miután megterítettem neki, táskámat vállamra kaptam és utamra eredtem.

Körülbelül két órába telik nekem beérni az iskolámba tömegközlekedéssel. Nem a körzeti iskolába járok, pedig az csak pár sarokra van az otthonomtól, de egyszerűen olyan borzalmas, hogy inkább utazok órákat mintsem, hogy odajárjak.  Az én sulim sem egy paradicsom, de legalább a tanárok félig-meddig normálisak így haszna is van annak, hogy bejárok. A diákok sajnos rettenetesek, számukra én vagyok a haszontalan szegény gyerek, aki csak élősködik rajtuk, ezt a véleményüket nem is rejtik véka alá. Utánam kiabálnak a folyosón, összefirkálják a padomat és a füzeteimet, szemetet dugnak a táskámba. Egy alkalommal például romlott tejet öntöttek a fejemre, minimum egy órámba került mire kimostam azt a rettenetes bűzt a hajamból, és ráadásul a hideg víz miatt még, meg is fáztam. De ahogy mondani szokás nem azért jár az ember iskolába, hogy jól érezze magát, hanem azért hogy tanuljon, így én is a tanulmányaimra koncentrálok. Mindent megteszek azért, hogy minél többet kihozzak a helyzetemből és, hogy később tudjak magamnak egy élhetőbb jövőt biztosítani, nyomor és szűkölködés nélkül. A buszon éppen ezért utazásközben átolvasom a tanulnivalóimat, és megoldom azokat a matekpéldákat, amikre tegnap nem maradt időm. Mire mindennel végeztem meg is érkezett a buszom, innen már csak egy bő húszperces séta és már bent is vagyok a gimiben.

Az osztályterem előtt veszek egy mély levegőt, leszegem a fejem és belépek. Elmormolok egy halk köszönés félét az osztálytársaim felé, akik szerencsére nem vesznek tudomást rólam. Elfoglalom a helyemet az ablak melletti padsor leghátsó padjában. Egyedül ülök, senki-sem akart a csóró lány mellé ülni, kitudja talán féltek , hogy még ellopnám a tankönyveikből a betűket. Kikészítem a történelem tankönyvemet és füzetemet mivel az lesz az első órám, és várom a tanárt. Párperccel becsengetés után meg is érkezik, névsorolvasás után fellapozza naplóját, innen már mindenki számára világossá válik, hogy ma bizony felelés lesz. A történelem tanárunk egy ötvenes éveiben járó karvaly orrú ex náci, akit élvezettel tölt el a gyerekek kínzása. Előbb említette okok miatt imád feleltetni mert, így közvetlen-közelről nézheti végig a diákok sínylődését.

- Daisy Smith gyere ki a táblához! - nevem említésére megrezzenek, és könyörgő pillantással nézek rá, de őt ez a legkevésbé sem hatja meg.

- Még ma, ha kérhetem. – felállok székemről és megfontolt léptekkel indulok meg felé, igyekszem egyik osztálytársamra sem ránézni közben. Ők viszont élénk figyelemmel kísérik minden lépésemet. Mikor odaérek a táblához, szembefordulok az osztállyal és a tanárnőmmel.

- Nos, mivel végre ideért, el is kezdhetné mondani nekem miről is volt szó előző órán. – veszek egy mély levegőt és felnézek, rögtön vissza is kapom a tekintetemet a padlóra, mert érzem, hogy a vizslató szemektől elkap a pánik. Kifújom a tüdőmben rekedt levegőt és belekezdek mondandómba.

- A..Az előző órán a nagy földrajzi felfedezésekről volt szó. Az előzmények pedig...

- Nézzen már föl, nem a cipője orrán csücsülök, éppen itt állok maga előtt! – félbeszakított, és ezen az osztály már rögtön kuncogni kezdet, az egyik fő tahó még fel is kiáltott.

- Biztos a lyukakat vizsgálja a cipőjén a kis csóri! – ekkor már rendesen kitört az osztályból a nevetés, és a tanár nem szolt semmit sem ellene. Felnéztem és láttam a gúnyos vigyorokat és a rám szegeződő szempárokat. Alsó ajkamba martam, és folytattam.

- A..Az előzmények a száz év..éves há..há...háború és a pe..pestis járvány volt.- éreztem, hogy valami marja és folyogatja torkomat. Testem és hangom remegett, és szemeim az osztály és a tanár között cikáztak. Utóbbinak vigyorra húzódott a szája.

- Eddig helyes, de mondja ezt el úgy, hogy érteni is lehessen belőle valamit. – osztálytársaim újból felkacagtak.

- A..Az előz..előzmé..ny a szá..áz éves há..háb..hábor..ú és...- halottam, ahogy a többiek nevetnek rajtam. Szemeimbe egyre gyűltek a könnyek torkomat meg egyre jobban marta a szorító érzés. A tanár megint közbeszólt.

- Hát ez egyre rosszabb. Maga valamilyen betegségben szenved? Nem képes kinyögni egy épkézláb mondatot sem?

- FERTŐZŐ!!! Kukázás közben összeszedtél valamit? – kiabálja be az egyik osztálytársam, mire a többek még hangosabban nevet. Könnyeim eleredtek és kirohantam a teremből.

(Nincs átolvasva, a helyesírási hibákért bocsi)
További szép napot/estét mindenkinek!❤️