Nem értelek | Soukoku

1

Mi értelme van élni, ha úgy is egyedül halunk meg. Egyszer ki törölnek mindent a történelemből és elfelejtenek nem lehet ez ellen tenni semmit, az egyetlen ami értelmet ad az életnek az akkor van mikor megleljük a boldogságunkat és annak élünk. Hisz a túlélés nem élet, csak ösztön annak érdekében, hogy a fajunk fennmaradjon. Akkor van a baj ha ez az alapnak vélt dolog is elvész már és inkább halálban keressük az örömet amit egy kötél testesít meg miközben a szoba penészes sarkában nézünk ki a fejünkből miközben belső harcot vívunk az élménk még épp felével. "Ma újra próbálom, ha nem sikerül megyek a Lupinba".

Mikor a folyó parton sétálok a megszokott koszos híd felé, megállok  elmerengek a folyó még tiszta vizében, meglesem a benne úszkáló halakat ahogy élelmet keresnek és túlélnek. "Nem lennék a helyükben. Unalmas." Majd indulok tovább.

Újra itt mégegyszer belenézek a vizrengetegbe hisz lehet utoljára látom, majd felnézek a holdra, és belegondolok, hogy még ezek is elmúlnak, majd behunyom a szemem, lelépek és sodródok.

Érzem ahogy elfogy a levegőm "Végre! Végre itt van! " A sokat emlegetett halál itt van ami után nincs több kín, csak egy perc még és vége a túl hosszan tartó szenvedésnek!

...

...

És egy hang.. levegő.. puha kesztyű mely elhúz a kaszás kaszájának hideg, éles kampójától, selymes vörös hajtincsek melyekről víz csöpög, és a tenger határtalan mezejétől is gyönyörűbb kék szemeiből sós könnyek csorogtak.

-Dazai... Dazai kérlek menjünk haza!

Megmentett. Ő engem megmentett. Ő akit ott hagytam a pokol legmélyebb bugyrában, eljött ahhoz aki cserben hagyta őt a legrosszabbkor,  hogy megmentse, hogy ne hadja el eme borzasztó fájdalmas világot. Miért? Miért miért miért miért miért MIÉRT? Utálnia kéne, direkt csináltam így, hogy még véletlen se találjon rám, hisz akkor újra... Újra vele akarok lenni. De azt nem akarom. Fáj. És én utálom a fájdalmat! Nem akarom. Fáj hogy nem tudom megcsókolni, nem bújhatok össze vele, nem tehetünk úgy mintha minden rendben lenne, mert nincs semmise rendben, és még jobban fog fájni, és, és.. és.....
Majd felhúzott a földről. Lábra állított. Megfogta kesztyűs kezeivel az enyémeket. Majd elindult. Nem tudom hova, de nem is akarom Tudni, hisz fogja a kezem.
-Motorral megyünk- Szólt lágyan.
-Hova?
-haza.
-Oda nem akarok.
-Miért?
-Fáj.
-...
-...
-Akkor hova?
-...