Lelkitársak (Nijiro Murakami)

8.

Próbálok természetesen viselkedni, úgy táncolni a férfival, mintha semmi meglepő nem lenne benne, közben pedig a szememmel próbálom megkeresni a barátaimat, akik mintha felszívódtak volna. Lehet vissza mentek az asztalhoz, azonban a rengeteg ember miatt nem látok rá arra a helyre.

- Ennyire rossz partner vagyok? - kérdezi a fülemhez hajolva Nijiro.

- Tessék?

- Keresel valamit. Fejben nem itt jársz.

Kínosan elmosolyodom és bólintok egyet. Felesleges köntörfalaznom, hisz ő is biztosan tisztában van azzal, hogy milyen kellemetlen lehet nekem a helyzet.

- Megleptél. - válaszolom - Elég furcsa, hogy írkálsz nekem most pedig ide jössz táncolni velem. Para.

Lágyan felnevet. - Igazad van. Sajnálom. Azt hittem vicces lesz. Esetleg meghívhatlak egy italra? - int maga mögé a pult felé.

- Nos nem is tudom. A barátaim hiányolhatnak. - pillantok oldalra, de ismét nem találom meg Kendallt.

Vissza fordulok, hogy a szemébe nézzek és látom az arcán, hogy kissé csalódott, ami miatt olyan furcsa érzés ébred bennem. Mintha bűntudatom lenne amiért rossz kedve lett miattam, mintha mélyen belül azt szeretném, hogy jól érezze magát mellettem, így hát elmosolyodom.

- Írok nekik egy üzenetet.

A válaszom hallatán azonnal jobb kedvre derül és kezemet megfogva elindul a pult irányába. Faltörő kost játszva utat tör nekünk, és néha hátra pillant felém, mintha úgy is el tudnék veszni, hogy közben a kezemet fogja. A pulthoz érve megállunk. Nijiro a pultra támaszkodik ahol még volt hely, hogy a csapos láthassa őt, én pedig mellette állva előveszem a telefonomat, hogy SMS-t írhassak Kendallnek.

- Mit szeretnél inni?  - néz rám mosolyogva, miután elraktam a telefonomat.

- Egy kólát. Az előző koktél nagyon erős volt. - nevettem fel.

- Értettem. Nos.. - kissé megvakargatta a tarkóját - Az a srác akivel a kórházban is voltál az ki?

- Arthur? Ő is részt vesz a programban, ugyanúgy, mint én. Gyakorlaton vagyunk itt, most ismertem meg. - válaszolom.

- Jaaa. Azt hittem, hogy közeli kapcsolatban vagytok. - nevet fel kissé, mintha zavarban lenne. - Mondjuk jártok vagy valami.

- Járni? Dehogyis. Úgy látszott, mintha járnánk? Tudom, hogy itt japánban kicsit máshogy értékelik az emberek az intimitást, de nem hiszem, hogy bármikor is olyan helyzetbe kerültünk volna, hogy úgy látszódjon. - kezdtem bele a magyarázkodásba, mire a vállamra tette a kezét, hogy lenyugtasson.

- Nem. Dehogy, csak most láttalak az asztalnál és olyan közel ültetek, meg ilyesmi. Félre értettem.

- Ne ijesztgess. Így is rettentően félek, hogy megszegek valami helyi illemet.

- Azért nem fog senki megkövezni ha jársz valakivel, megnyugodhatsz.

A csapos végre elért hozzánk, így Nijiro végre rendelhetett. Elővettem a tárcámat és oda akartam adni neki a pénzt, azonban úgy emelte fel a kezét, mintha leprás lennék. Arcán szinte már sértettség tükröződött, de azonnal elmosolyodott.

- Ne sérts meg kérlek. Úgy hoztalak ide, hogy meghívlak.

- Nos... - tettem el a tárcámat kissé vonakodva - Köszönöm.

- Én köszönöm, hogy velem töltöd az idődet. Feldobtad vele a napom.

- Sikerült rájönnöd, hogy honnan vagyok ismerős? - kérdeztem kuncogva, ő pedig nagyon komoly tekintettel válaszolt.

- Még nem. Határozottan több időt kellene együtt töltenünk, hogy kideríthessem.