Sajnálom Daozhang!

Összetört álmok - avagy egy ujj elvesztésének története

Ezen fejezet  legfőbb erénye a káosz, és nem tartogat semmi jót. 

2. fejezet

Wen Meng szemszöge

Az ostor használatának is van határa...

Az idős cseléd megmakacsolta magát, és csökönyösebben állt meg az ura előtt, mint két öszvér. Az ostor nehéz és súlyos, a marháknak lett készítve, nem egy emberkezdemény megfegyelmezésére. Egy enyhe csapás az ökröknek egy szúnyogcsípés, de egy gyereknek halálos is lehet. Az arcából kifutott az összes vér.

Az ura teljesen megháborodott?

Az öregember így okoskodott magában: - Ez a fiú mán' lehet meg is hótt', hozzám ugyan ne gyűjjön' majd a szelleme kísérteni... 

Wen Meng  az ökreit is megszégyenítő makacssággal leugrott a szekérről. Ismerte az urát, tudta, hogy ő is nagy valószínűséggel kapni fog az ostorral, de mégis bátran így szólt az urasághoz:  -Nacsságos' Úr, ez a fiú lehet hogy meghótt'! Én ugyan meg nem gyalázom a testit', de ha meg nem hótt' meg, én ugyan meg nem ölöm! Itten' van a hajtószár ni, fogja meg nagyuram, oszt azt csinál amit akar!

Wen Meng a következőket már nem merte hangosan kimondani: - Hiába kultivátor az Úr, szart se ér, mindig más nagy kultivátoroknak hajbókol ha otthon ég a ház teteje! Most is csak addig lesz bátor, míg nem magának az Úrnak kell cselekedni! 

Wen Meng ránézett a gyerekre, és tényleg nagyon sajnálta. A kisfiú arca koszos és véres volt, de zsenge és üde, mint a tavasszal nyíló mezei virágok. Szép kis arcát még ájultan is eltorzította a fájdalom. A vén cseléd, bár ő nem tett semmi rosszat, rossz érzéssel fordította el róla a tekintetét.

Chang Cian szemszöge

Én tologassam ezt a nyamvadt szekeret?

Chang Cian ezt hallva, már nem tudta tovább visszatartani a kikívánkozó vért, köpnie kellett. Szeme vérbe fordult, a száján még csorgott a meg nem száradt vér, és nem lehetett eldönteni, hogy megveszett-e vagy sem, mert a vér mellett a hab is bőven folyt a szájából, ahogy odaadó, régi és eddig hű cselédjével üvölteni kezdett.

-Az anyádat, te büdös paraszt! Hogy mersz így megalázni!? Ki a fenének képzeled te magad?! Te egy senki vagy, kiirtom a családod is! Azt is megbánod, hogy anyád a világra hozott!

Chang Cian ilyen, és ehhez hasonló válogatott átkokat szórt a vén cseléd fejére, miközben a kezében többször lendült az ostor, és nem kímélte vele Wen Menget.

 Wen Meng fejéből már az első ütésnél dőlni kezdett a vér, de eszméleténél maradt....

Miután, vagy inkább miközben, az öreget megverte, azon gondolkodott, mitévő legyen. Ő bizonyosan nem fogja előre-hátra tologatni a szekeret, de azt a büdös fattyút sem cipeli ujjról-ujjra.... Mindkét kezét ugyan nem zúzhatja ripityára, egyenként meg éppen nem most már ugye, de ha jól irányítja az ökröket, akkor a gyerek egyik kezét maga Buddha sem menti meg!

Chang Cian hetekkel később már csak úgy emlegette azt a napot, mint egy rossz viccet, gúnyolódott a gyereken és a makacs vénemberen.

Akkor még nem sejtette, hogy aznap a saját halálát pecsételte le, és az akkori tettei, évekkel később, rémálomként csapnak majd le rá.

Xie Ping szemszöge

Xie Ping egyre gyorsabban kapkodta a lábait. Xue Yangot akarta meglátogatni, de csak az édesanyját találta otthon, aki egyre csak azt hajtotta, hogy a fiával biztos valami baj történt, mert már régen haza kellett volna érnie. Az asszony nem mert otthonról elmenni, mert ha baj van, otthon keresik őt legelőször. Mivel a szomszédok dolgozni voltak, így segítséget sem tudott kérni, és az amúgy is gyenge idegrendszere miatt, egyre zaklatottabb lett. Xie Ping nem tehetett mást, adott neki egy gyenge nyugtatót, és megígérte, hogy hazaviszi Xue Yangot.