Sajnálom Daozhang!

Egy drága levél - avagy a kezdetek kezdete

1.fejezet

Chang Cian szemszöge

Chang Cian borús hangulattal indult útnak, nem volt jó kedve. Egyre többször fordult vele elő, hogy érzelmei átvették felette az irányítást, sokszor arra sem emlékezett, miért gerjedt éktelen haragra.

Egyedül csak a szüleit tudta okolni elméje állapota miatt, egész közeli rokonok ők ketten, de tagadják még az istenek előtt is....

Ma a szomszédos városba kellett mennie, Wen Meng már befogta az ökröket, indulásra készen állt minden, de nagyon nem volt kedve felülni a szekérre, biztos volt benne, hogy ez a nap nem tartogat számára semmi jót. Egy adósságot kellene rendeznie, de egyrészt nem is akart fizetni, másrészt nem is tudott. Ha kifizeti a családja megélhetését veszélyezteti, ha nem fizet csúnya verés vár rá. Kultivátor volt ugyan, de még a kardját sem tudta normálisan használni, a repüléstől éppúgy rettegett, mint az élőholtaktól. A klánja jelentéktelen volt, ő pedig csak ahhoz értett, hogy baj esetén is csúszva-mászva könyörögjön a Jin klán fejéhez segítségért. Ebben az esetben segítség kéréséről szó sem lehetett, amúgy is csorba büszkeségén nem eshet még nagyobb folt.

Ezen adósságot tavaly vette a nyakába, és ma lenne a fizetés napja. Egy szépen megfogalmazott levelet szorongatott a kezében. A levél tartalma ügyesen leírt "Én kultivátor vagyok, én ugyan nem fizetek, engem ti ne fenyegessetek" jelentéssel bírt.

Nem volt mit tenni, el kellett indulni, és útközben kitalálni, hogy mit is tegyen. Hitelezőjével úgy egyeztek, hogy egy lepukkant fogadóban találkoznak, ahol az ehhez hasonlatos piszkos ügyeket intézik mások is.

A városba beérve lassan haladtak. Elunta a szekéren való üldögélést, és leszállt a szekérről, gondolván az út maradéka alatt még lesz ideje gondolkozni. Idegesen és mérgesen nézett körül, majd egy édességes stand előtt megállva észrevett egy igen komoly alkudozást..... A neki való megoldás hirtelen, egy hétéves forma kisfiú személyében bukkant fel az orra előtt, aki maga is megállt a portékák előtt, és tágra nyílt szemmel bámulta azokat.....

Xue Yang szemszöge

Xue Yang arra ébredt, hogy arcát melegen süti a nap. Édesanyja már a szegényes kis reggelijüket készítette, és ma éppen vidáman dudorászva tett-vett az apró kis viskóban. Xue Yang felöltözött, elvégezte reggeli szükségleteit, majd reggeli után segített anyjának a ház körüli teendőkben.

Xue Yang elégedett volt az életével. Szülei szerették, és bár anyja néha igazán furcsán viselkedett, Xue Yangot nagyon vigyázta. Apját ugyan kora tavasztól késő őszig nem látta, de tudta, hogy az értük dolgozik.

Xue Yang anyja a város uránál dolgozott. A kisfiú nem értette hogy miért, de ha szóba hozta hogy elkísérné az anyját dolgozni, az keservesen megverte. Szóba hozni már nem merte, így csak azt merte megkérdezni, hogy anyjának ma is mennie kell-e.

Meglepetésére az anyja ma otthon maradhatott, de Xue Yangot útjára engedte mondván, segíteni már úgysem tud.

A kisfiú, mint eddigi élete bármelyik napján, elveszett a piac forgatagában. Szerette hallgatni az árusok hangját, ahogy egymást túlkiabálva árulták a portékájukat.
Xeu Yang már kitanulta az alkudozás összes szabályát. Tudta kinél kell kedvesen, kinél kell szomorúan vitába bocsájtkozni, észrevette, hogy bizony olyan árusok is akadnak, aki sértésként élik meg, ha a vásárló meg sem próbál alkudni; kiismerte a piacot és azok árusait, úgy ismerte város utcáit, mint a saját tenyerét. Vásárolni ő szokott, őt is ismerte mindenki. Szerették az illemtudó, de annál makacsabb kisfiút, aki minden jó és rossz szokást úgy szívott magába, mint egy szivacs. Bár még csak egy kicsiny kis emberpalánta volt, de keményebben alkudott sok felnőttnél, és ha kellett ravaszan, sírásra görbülő szájjal verte le az árat. A kufárok nem bánták, jókat mosolyogtak a gyerek makacsságán és dacos kis arcán, koldus és jómódú egyaránt szerette.