Éjsötét lovag

2. Éj

Az este meseszép volt. A hold és a csillagok beragyogták a sötét éjszakát. Elűzték messzire a sötét árnyakat és a félelmet, ami az emberekben lakozik. De a sötétség és a fény kéz a kézben jár. Az egyik ugyanis nem létezhet a másik nélkül éppen úgy mint a jó és a rossz.

A járőrözés közben felkaptam a tekintetem. Éppen az egyik balkonon jártunk és néztünk körbe, amikor megláttam az ablaknál álló Kanamét. Ő nem vett engem észre. Bent volt a teremben és egy könyvet olvasott. Olyan tökéletesen állt ott, pedig semmit sem tett. Éreztem ahogy a testemben valami hozzá vonz és vágyakozik utána. De tényleg ezt akarom én vagy ez csak valami más, amit én nem is akarok, csak ő teszi ezt velem? Ő akarja, hogy ezt érezzem?

- Minden rendben van a kis vérszívóddal? A drága Kanaméval és a többi kis ölebével? –ébresztett fel a gondolataimból Zayn hangja. Unottan néztem rá. Ő épp a falnak támaszkodott és egy kis bicskával játszott, amin a Kiryu család címere szerepelt. Arca önelégülten festett és mosoly húzódott végig rajta. Gyorsan kamu mosolyt varázsoltam az arcomra.

- Minden estis jól van ha érdekel és viselkednek az órán. Mellesleg szép az este és egy nappali tanuló sem járkál erre felé. Ilyen szerencsénk sem volt régóta! –mosolyodtam el. Ez igaz volt. Kilenc óra múlt és minden rendben ment eddig.

- Te tényleg elhiszed ezt a béke szarságot? Ezt az éjjeli és nappalisok közti békét, ami meghozza az egyensúlyt a világaink között? –kérdezte szarkasztikusan miközben a kését dobálta a levegőbe.

- Szeretnék hinni benne, hogy lehetséges. Azt akarom, hogy a két faj békében éljen együtt. Szerintem van rá esély és amíg van addig én reménykedem benne. –válaszoltam egyszerűen és leültem a boltív szélére.

- A remény pedig utoljára hal meg, nem igaz? –kérdezte és hitetlenkedve felnevetett. –Az apád szerint az összes esti tagozatos mind jóravaló vámpír és a béke hívei! De én ezt nem veszem be. –magyarázta és a hangja a végére megkomolyodott. Majd a kését egy oszlopba vágta olyan erővel, hogy az ott is maradt. – Sosem fogok bízni bennük.

- Zayn... -léptem felé egyet, de ő kihúzta csak egy mozdulattal a kést a falból és előre meredt. Nem léptem hozzá közelebb, hisz nekem semmi jogom nincs beleszólni abba mit is gondol. Az ő döntése és én csak az ideiglenes társa vagyok jelenleg. Senki sem vagyok neki. Pláne egy olyan aki ilyen gondolatok miatt leszidhatná.

- Csak azért vállaltam el ezt a melót, hogy megtudjam, hogyan is ölhetek meg egy ilyen emberbőrbe bújt szörnyeteget. Szétnézek odabent is. –közölte és egy perc alatt el is tűnt odabent.

Egyikünk múltja sem fényes. Ő egy mészárszékből menekült meg. Nem is tudom, hogy ő-e a szerencsésebb kettőnk közül. Végül is, ő emlékszik legalább ki volt ő az előtt és milyen élete volt. Én semmire sem.

Az első emlékem az, hogy egy kis mezőn állok a hóesésben. Mindenhol fák vesznek körbe és semmi mást nem lehet látni csakis azt a hótengert, ami mindent belepett. Mindenem fázott, hiába voltam felöltözve, alig tudtam állni a lábamon a vérfagyasztó hideg miatt. Aztán jött ő, a férfi...

- Csak nem eltévedtél? Segíthetek kis hölgy, de cserébe ihatok a véredből! –kiáltotta és rám vetette magát.

Hátrébb ugrottam akaratlanul is az emlék hatására és a zaj felé kaptam a fejem, ami felébresztett az emlékeimből. Két lányt láttam meg nem messze egy bokorban, ők nem vettek észre. Ruhájuk épp olyan volt, mint az enyém. Fekete szoknya és fehér blúz, azon pedig a fekete blézer és a bordó kendő. Ebből pedig tudom, hogy ők is nappali tagozatosok. Remek!