-Hogy érted hogy különleges?-kérdeztem
-Hát hogy különleges, na ülj le és élvezd a zenét-mondta halkan közben elengedett. Nagyon jó volt a koncert, én a backstage-ben ültem. Nagyon megkedveltem ezt a fiút. Igazság szerint nem terveztem összejönni senkivel. De az õ kedves megszólalásai, a hangja, a szemei, a haja, a bókjai és a többi. Megkedveltem...
Nem kellett 1 óra sem már lent voltak Laciék. Megöleltük egymást, és elbúcsúztunk mert holnap délután 15:00-kor találkozunk
-Jó éjt Lizi-mosolygott
-Neked is-mosolyogtam vissza
-Nagyon aranyosak vagytok együtt-jelentette ki brúnó
Elnevettük magunkat, aztán Laciék elmentek
-Várj-szóltam utána
-Igen Lizi?-mosolygott
-Köszi, a nyakláncot meg hogy jó napot teremtettél nekem-nevettem
-Én is köszi, hogy találkozhattam veled, és hogy holnap sétálhatunk, együtt-jelentette ki
Bementem és hamar elnyomott az álom, ezért az elsõ napomat nagyon jónak tartottam.
REGGEL
Másnap reggel felkeltem olyan 10:00 fele, és nagyon izgatottan vártam az estét. Napi reggeli cigarettázást is kihagytam mert azon járt a fejem mit vegyek fel, és hogy milyen témát hozzak elõ, ilyesmik. Leültem reggelizni, végül válogattam a ruháim között. Egy szakadt farmerrel és egy fehér over size pólóval. Nagyon izgatott voltam, és nem gyõztem várni még 5 órát várni. De nem volt vele nagy gondom, elindítottam a kedvenc sorozatom és szinte abban a 4 és fél órában tespedtem a TV elõtt. Reklám közben elgondolkodtam hogy ebbõl késõbb lehet-e valami. Aztán rájöttem hogy nem. Mert már csak 6 nap, és visszakerülök az unalmas Budapesti életembe. A reggel, délben, este tartó cigizésre és kávézásra. A kávézóban való eladói munkámra és a normális életembe. Ott nem lesz Spacc, apartman, homok, nyári esték, bulizás, koncertek, séták, hanem ott a monoton élet lesz. De nem baj elvégre még van 6 nap ami elég sok. Igazából visszatérve erre a nyakláncosra azért ér fel nekem mindennel mert anyától van. Õ készítette, ékszerész volt. Aztán az a baleset ami az egész család életét megváltoztatta. Apa egyedül maradt, elkezdett inni én pedig testvérek és rokonok nélkül kellett 5 évet átvészeljek. 13 voltam.
Onnantól nem érdekelt semmi. Képes lettem volna a temetõben aludni, csakhogy anya mellett legyek. Kész lettem volna bármire csakhogy visszahozzam anyukámat. De nem. Nálam ez a csoda nem történt meg. Mert túl késõ volt ahhoz hogy megtörténjen. Ránéztem az osztálytársaimra, akik ölelték az anyukájukat minden iskola után, volt aki lerázta, volt aki veszekedett vele és bármi más. Nem tudtam anyukámnak azt a szeretet megadni amit mások mert túl kicsi voltam hozzá. Kezdtem kamaszodni, és csak veszekedtem vele. Aztán rájöttem hogy õ már soha nem jön vissza. És itt összeomlottam.Aztán 18 éves koromba költöztem el és azóta talán jó életem van. Mikor gondolataim végére értem már lejátszott 1 évadot, így 14:31-et mutatott az órám.
