Gondolataim..♡

Én figyelmeztettelek.

Tegnap véget vetettem annak a dolognak ami köztünk volt. Rossz volt látni az elkeseredett írásodat, de mikor kiakadtál valamiért csak nevetni tudtam rajtad. Nem értesz velem egyet, s azt kérdezted, hogy akkor miért kezdtem bele? Erre az a válaszom, hogy nem akartalak elveszíteni, de így vissza gondolva az lett volna a legjobb. Már nem beszélünk, s én nem is bánom. Azt mondtad, hogy tönkre tettelek, de ez hogy lehetne lehetséges, ha alig ismerjük egymást? Mikor elmondtam neked, hogy nem szerettelek sosem, annyit mondtál, hogy érted. Ezután egyre jobban ideges lettél, s én inkább már nem is írtam vissza, mert nem érdekelt a kiakadásod. Eléggé szánalmas voltál, de én csak őszinte voltam veled. Jobb lett volna, ha csak évek múlva mondom el, hogy sosem szerettelek? Így legalább hamarabb vége lett, nekem nincs bűntudatom, te pedig már nem vagy hazugságokba hálózva. Szerintem, azért nem szerettelek, mert túl egyszerű volt ez az egész. Túl hamar bele szerettél az álcámba, s nem próbáltad meg ismerni a szörny valómat, így hát megmutattam neked én. Figyelmeztettelek az elején, hogy egy szörnyeteg vagyok, kinek nincs szíve, de nem hittél nekem. Mostmár hiszel nekem? Ha elmondanám neked, hogy a "szakításunk" közben, én nagyon jól szórakoztam, elborzadnál? Remélem. Ez vagyok hát én Drágám, ez az igazi arcom. Egy szörny vagyok, ki vár a szerelemre, arra a személyre, aki felolvassza a szívén a jeget. Úgy látszik ez a személy nem te voltál, így hát kidobtalak, mint egy papír zacskót. Mondanám, hogy sajnálom, de ilyen érzésekre én nem vagyok képes. Legyen szép életed.

-Szörnyeteg vagy.

Ez nem mostani.