1.

1 0 0
                                    

Megérkeztünk a suliba. Mint minden reggel
Adam visz minket Dylan-nel kocsival. A szekrenyemhez lépve rögtön mellém lépett Lexi. Elkezdett csacsogni a fiúról aki most tetszik neki. Lexről azt kell tudni hogy minden nap más tetszik neki és szó szerint mindenkivel összejönne. A fiúk ritkán mondanak neki nemet ha arról van szó hisz nagyon szép. De van egyetlen egy fiú aki mindig tetszik neki, a bátyám.De persze soha nem vállalna fel de én tudom. Látom hogy viselkedik a közelében. Bementünk az órákra és semmi érdekes nem történt ma a suliban.,Mint minden nap Adam ma is nálunk csövelt suli után.Ma is feljött hozzám mint mindig és próbált rá venni a videojatekaira míg meg nem érkezik a tesóm és azt mondja hagyjon már békén mert úgyse tudok játszani. Vártam míg lementek , mosolyogtam a furcsa szokásunkon. Elvettem a könyvem az éjjeli szekrényről és elkezdtem olvasni. Már vagy  1 óra eltelhetett mikor hallottam hogy a fiúk nem egyedül vannak. Gondoltam megnézzem kik jöttek. Úgy tettem mintha a konyhába mennék inni, közben alaposan megfigyeltem ki van ott. Dylan és Adam néhány osztály társa volt. Cooper, Jake , Harry és Mason.
-Szia Kylie!- köszönt Mason.Tudni kell róla hogy mindig is nyomult rám. Most sem hagyhatja figyelmen kívül , hogy létezem.
-Mason a húgom tabu!- közli vele Dylan.
- Sziasztok!- köszöntem miközben már el is tűntem a lépcsőn.
Neki áltam tanulni és megírni a leckéim mikor egyszer csak rám tör Dylan , hogy elmennek bulizni és hogy van-e kedvem velük tartani. Mint mindig most is nemet mondtam. Szólt hogy nem visz kulcsot úgyhogy próbáljak meg ébren maradni.
Miután elmentek rá pár órára hív Adam.
- Igen? - szólok bele a telefonba
- Gyere értem kérlek. Itt vagyok ah bokorban.- röhögve mondja
- Részeg vagy? Istenem indulok mindjárt ott vagyok . Maradj ott ahol vagy. Nem mintha eltudnal mozdulni egy kibaszot bokorból.

Elindultam de rájöttem azt se tudom hová kell menni. Kis ideig kutakodtam a gondolataiban hátha mondták a fiúk a címet ma. Mintha azt mondták volna Jacobnál lesz a buli mielőtt megláttak volna a konyhába. Gyorsan beindítottam a kocsit és elindultam régi barátunkhoz mielőtt megérkeztem volna egy ismerős embert láttam a bokorban. Adam volt ki más.
Kiszálltam a kocsiból és felé vettem az irányt.
- Gyere, fogd meg a kezem!-mondtam és egy lendülettel kirántotam a bokorból.- A kocsihoz eltudsz sétálni vagy út közben megint be esel valahová?
- Nagyon vicces vagy Kylie, de jobban örülnék ha most haza felé mennél mert mindjárt elalszok lábon állva.-mondta egy ásítással befejezve.- És jobb ha nem haza viszel nincs kedvem haza menni.Aludhatok nálatok?
Időközben megérkeztünk A kocsihoz és ahogy kérte magunkhoz vittem és gondosan befektettem az ágyba
- Feküdj le mellém. Kérlek. Veled akkarok aludni.-kért rá
- Biztos hogy nem!
- Kérlek.- mondta és meg fogta a csuklomat és berántott maga mellé az ágyba és átölelt , nehogy elmenjek.
Úgy 2 órán keresztül gondolkodtam miért akkarta ennyire hogy vele aludjak, és nekem miért tetszik az hogy össze bújva alszunk? Egyre furáb érzéseim vannak Adam iránt. De úgyse lehet semmi mert Dylan-nel a közös szabályuk hogy tabu vagyok . Kár, várj mi?

Sziasztok! Hogy tetszik az első rész? Túl sok információt osztottam meg veletek így az elején vagy jó? Várom a visszajelzéseket!<3(elnézést a helyes írásért)


Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Nov 15 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

Beléd szerettem..Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang