Geri átkarolt, és magához húzott. Nem érdekelte, hogy éppen vezet. Álomba sírtam magam, csak akkor keltem fel, amikor Geri szólítja a nevemet. A szemeim pirosak, dülledtek voltak. A hajam kócos, de még azért a helyén volt.
- Itt vagyunk. - mondta Geri, majd kiszállt az autóból, kinyitotta a Dori felöli ajtót, majd egyenesen kirángatta a kocsiból.
- Anya, hagyjál már békén! - mondta Dori, mire én elröhögtem magam.
- Én max az apád lehetnék, de nem vagyok az, úgyhogy gyere!! - mondta Geri. Erre én mégjobban elkezdten röhögni. Aztán megláttam Ákost. Azonnal odarohantan hozzá, és megöleltem. Azóta a buli óta is sokat beszéltünk. Már hiányzott. Ő csak nevetve vissza ölelt. Ahogy láttam eléggé jól szórakozott Gerin és Dorin.
- Addig segítek be vinni a csomagokat. - mondta röhögve. Én csak felnyitottam a csomagtartót, és elkezdtem a saját dolgaimat kipakolni. Viszont Ákos a nehezebb dolgokat elvette tőlem, milyen kedves azt hiszi gyenge vagyok. De gondolom csak próbált segíteni. Na mindegy. Én csak elő vettem a cigimet, és rágyújtottam. Geri még mindig Dorival szenvedett, mert Dori nem akarta elengedni a kocsit. Folyton nyafogott, hogy ő meg aludni akar.
- Majd ha bemegyünk akkor aludhatsz tovább a kanapén. De most GYERE!! - morgott tovább Geri és úgy megrántotta Dori lábát, hogy egyből sikerült kirángatni az autóból.
- NEEEEEEEEE!! - visongott Dori. Én és Ákos csak röhögtünk. Gyorsan becipeltük Dorit és leraktuk a kanapéra, egyből elaludt. Körbe néztem a lakásban, de nem tudtam mit csinálni.
- Bevisszük a szobába a cuccokat! - mondta Ákos. - Ti hárman egy szobában fogtok aludni. - mondta miközben gúnyos mosolyra húzta a száját. Én csak felnevettem.
- Bele bújhatok a hűtődbe? - kérdeztem Ákost.
- Vegyél ki nekem és Gerinek egy energia italt! - kiáltott oda nekem.
- Oké! - kiáltottam vissza. Gyorsan kihalásztam három italt, és bevittem Geriéknek.
- Köszi! - mondták egyszerre. Kinyitottam a sajátomat, és bele ittam. Ákos kivett egy könyvet a bőröndömből.
- Te szoktál olvasni? - kérdezte, miközben bele túrt a hajába. Be festette? Eddig nem fekete volt a haja az biztos!
- Igen, néha szoktam. - mondtam nevetve.
- Ahha, nem mintha zavarna, csak kérdeztem. - mondta Ákos nevetve.
- Te befestetted a hajad? - kérdeztem.
- Igen, most sötétebb. - válaszolta. Én csak bólintottam, és kivettem a könyvemet a kezéből. Régi szép idők, én ezt mennyire szeretem.Miközben pakoltunk, megtaláltam az összes régi könyvemet. Emlékszem, hogy amikor még a szüleimmel éltem mindig ezeket olvastam. Elvonultam a külvilág elől, és csak pásztáztam a sorokat. Bele lapoztam az egyik könyvembe, és megláttam az egyik kedvenc régi zenémet. The Killers-Somebody Told Me. Elfogott a nosztalgia érzés.
-Nyomok be zenét.-mondtam. Előkaptam a telefonomat, és a zenelejátszón megkerestem a Somebody Told Me-t, és benyomtam. Egyből elfogott a nosztalgia.
-Én öltözök.-mondta Geri miközben felállt.
-Mikorra kell menned a találkára a főnököddel?-kérdeztem.
-13:30. És már 13:00 van.-mondta Geri.-Most lányos leszek. Mit vegyek fel?-mondta csípőre tett kézzel és vékony hangon, mire én és Ákos elnevettük magunkat. Végül egy fekete öltönynél döntöttünk. Geri elment. Én és Ákos az mellett döntöttünk, hogy filmet nézünk. Kimentünk a nappaliba, ahol meg mindig Dori aludt. Én megkerestem a Miutánt, mert nem volt más ötletem, hogy mit nézhetnénk. Ákos csak morgott egy sort. Leültünk és elkezdtük nézni. Aztán vége lett és jött a következő film és ez így ment kb 4 óra után is. 18:45-kor Geri beesett az ajtón. Az arca meggyötörtnek tűnt.
-Megkínoztak?-kérdeztem nevetve.
-Eléggé. De legalább megkaptam a munkát.-mondta miközben levette a zakóját. Kiötötte a nyakkendőjét, és kigombolta az első kettő gombot az ingének. Majd leült mellém.
-Ennek örülök. Nekem is kéne valami meló.-mondtam.
-Lehet nem is kell neked.-mondta Geri.
-Miért?-kerdeztem vissza.
-200.000 forint havonta.-tárta szét a karját. Ezután elszabadult a pokol. Én örültem, Ákos gratulált Gerinek, Dori meg kiabált, hogy fogjuk már be. Ezután elmentünk aludni.
YOU ARE READING
Highness (Megtörve) JAVÍTÁS ALATT!!
RomanceA 17 éves Léna új városba költözik mert a szülei kidobták. Ott megismerkedik Gerivel és a baráti társaságával. Majd ezután fordulnak érdekesre a dolgok...