Tyria: Hel átka

Megszállás

Valahányan megrakták a hatalmas, már rég hiányolt tábortüzet a hajójukhoz közel. Már-már szinte szokásukhoz híven Tyriára hagyták a főzést, aki bár élvezte a dolgot, lassan egy hete csak ezt csinálni elég unalmas volt. Egy kis izgalomra vágyott végre. És egy fürdőre.

-Mozgás mozgás hölgyeim! -Tapsolt tempót diktálva a kapitány.- Nincs egy egész élet pazarolni! Kézpeljétek! -Fordult a hajó körül maradtakhoz.- Kereskedőket nem találtunk, de a többi fatökű helyett is találtunk vizet. Egy hatalmas tó, valami pár órára innen.

-Ez csodás. -Örvendett a lány.- Pont arra gondoltam mennyire lefürdenék.

-Ne is álmodozzon kishölgy! -Tett le egy hordónyi tiszta vizet.- Már nem megyünk oda vissza. Ha oly vágyik rá tisztálkodjon a tengerben vagy majd később a hajón!

-Kapitányúr kérem! -Lépett elé aggodalmaskodva.- Már nem is emlékszem mikor vettem utoljára igazi fürdőt! -Bár Tyria komolyan mondta, a háttérből mégis Lennart öblös nevetését és annak visszatartásának kísérletét lehetett hallani, ami valahol nagyon dühítette az ifjú lányt. Még arra is vette a fáradtságot, hogy hátraforduljon és egy szúrós pillantás vessen a férfira, aki erre csak tovább kacagott.

-Készen vagy a lakomával? -Kérdezte elgondolkozva a sötétszakállú.

-Mhm! -bólintott határozottan és hümmögött helyeslően.

-Jólvan... -Adta be a derekát, mire Tyria nagyon megörült. Már szaladt is a batyujáért és indult is volna az irányba amelyből érkezni látta társait, mikor lépteit a férfi újabb kiáltása zavarta meg.- Lennart! Menj vele!

-Én? Nemár... Markku ne viccelj, már nem kisbaba!

-De ha egy hölgyre rátámadnak miközben fürdik egészen biztos odaveszik. -Magyarázta szépen lassan, mintha egy tökkelütötthöz beszélne.

-Nincs rá szükség Markku. -Szólt közbe a leány is.- Azt mondtad nem találkoztatok senkivel.

-Véleményt kértem vagy parancsot adtam?! Ha nem tetszik még mindig csak ajánlani tudom a tengert. Legalább egy kis műsort is kapunk. - Valamennyien halk ujjongással fejezték ki örömüket a sürgő-forgó legénységből, mire Tyria csak idegeskedve oldalra rántotta a fejét. Talán mégsem olyan nagy baj az ha vele tartanak.- Megfelel? -Utalt a férfira, aki már kissé bosszúsan állt mögötte indulásra készen. Válaszként a lány csak bólintott, majd folytatta tovább lépteit az említett irányba.

Nem telt bele sok időbe, hogy látó és hallótávon kívülre kerüljenek, főleg, hogy haraguk mindkettejük lábát hajtotta.

-Miért hallgatsz rá ilyen nagyon? -Kérdezte idegeskedve Tyria.

-Miért, mi jobb választásom lett volna? Álljak szembe a kapitánnyal?

-Nem, de nem te is valami felelős vagy, vagy mi?

-Jaj ne pattogj már! Örülj hogy egyáltalán elengedett! -Bár nem tetszett neki, hamar  rájött, hogy igaza van és ez kissé lenyugtatta. Bár még mindig bosszús volt, már inkább csak magában forrongott.

Érkezésük óta most először adódott olyan alkalom, hogy megvizsgálhassa a környezetét. Nagyon más volt, bár nem tudta megmagyarázni mitől volt más, csak nem érezte helyesnek azt a természetet ami körülvette. Furcsa, megkopaszodott fák voltak mindenütt, de hó sehol sem volt. Kissé hűvös volt és a talaj is fagyott kemény, mégsem annyira, mint ahogy az annak lennie kellett volna. Időnként kiszúrt egy-egy őzet a fák közül, akik ijedten, de barátságosan néztek vissza rá és még néhány alvó baglyon is megakadt a szeme. Szerencsésnek érezte magát, hogy az istenek ilyen ajándékokkal áldják meg, hogy megpillantgathatja ezeket a csodálatos állatokat.

Hamarosan megérkeztek a tóhoz. Látványa nem különbözött attól, amit eddig látott, mármár szinte beleolvadt a környezetébe mégis gyönyörű volt. Néhány oldalról deres nádas vette körbe, a víz mégis tisztának tűnt. Kicsit olyan érzése volt, mintha egy álomban lenne és minden pillannattal erősödött ez az érzése. Lassan vetkőzni kezdett, először a kabátot, majd minden egyes réteg szövetet. Szinte el is felejtette hol van vagy mit akart csinálni, csak ösztönszerűen cselekedett.

-Nincs ehhez kicsit hideg? -Kérdezte a férfi, mikor Tyria már-már szinte teljesen meztelen volt, az viszont nem válaszolt, csak fejével hátra tekintetett, miközben kibontotta feje tetejére font hamuszőke haját, ami engedelmeskedve borult a hátára. Lennartnak nem volt jó érzése a dologgal kapcsolatban, olyan volt a lány szemébe nézni, mintha annak lelke valahol távol lenne.- Hideg van ehhez, meg fogsz fázni. -Próbálkozott megváltoztatni döntését, de az, a továbbiakban mint aki se nem hall se nem lát csak elkezdett a víz felé sétálni.

Beletörődve a férfi nézte, ahogy először a bokája, majd térde és csípője, végül vállai is elmerülnek a vízben. Lassan és gyengéden mosakodni kezdett, ekkor Tyria úgy érezte, mintha szemei csak rések lennének, amin keresztül láthatja a külvilágot azonban mintha nagyon távol lenne ezektől a résektől. A víztükör fodrai fedték arcának alakját, azonban nem kellett élesen látnia ahhoz, hogy észrevegye: valami nincs rendben. Világos, szőke hajának fénye semmissé lett és porcelán bőrét sötét, éjfekete hajkorona keretezte. Megijedt, de teste nem rezzent, csak érzéstelenül mosakodott továbba a jéghideg vízben. Rövidesen, talán egy perc sem telt el vihar hangjai közeledtek, majd mintegy a semmiből úgy érezte, mintha a lány testében dörgött volna az ég, és villám csapott volna belé. A mennydörgés hangja olyan borzalmas volt és olyan kegyetlen, hogy az szinte megőrítette a lányt, de az akkor már nem volt testének irányításában. Lábai elvesztették erejüket és összerogytak, egyedül a víz gyengéd érintése tartotta a felszínen. Zavaros hang töltötte meg az elméjét, szinte gondolatait sem hallotta, bár amúgy sem volt sok belőle neki a pillanatban. Olyan volt, mintha valaki víz alá tartaná a fejét, befogná a száját. Gondolkozni akart, minden erejével próbálkozott de nem ment neki, csak csupán csak valahány gondolatát volt képes valóban gondolni.

-Tyria! -Kiáltott a férfi, de nem jött reakció. Rohanva indult a tó felé, lerúgta cipőit és belevetette magát a vízbe, sietve úszott az eszméletlen testhez.- Tyria! Tyria ébredj! -Karolta át a meztelen testet, de az nem reagált. Végigsimította az éjfekete haját, majd óvatosan felnyitotta szemét hüvelykujjával. Eszméletlen, fennakadt fekete szemei szinte elnyeltek minden fényt. Olyan volt, mintha az ürességbe tekintene aki azokba belenézett.- Nem hagylak itt meghalni. -Suttogta, majd úszni kezdett a szárazföld felé.

A test egyre nehezebb volt, és ahogy annak a kettőnek bőre összeért a férfit mintegy parázsló égetés kezdte kínozni. Ránézett, de a lány még mindig nem volt magánál. Azonban porcelán bőrének hideg érintése pokoli tüzet idézett, megijesztette a férfit, de nem akarta otthagyni a lányt. Egészen megkedvelte már, kár lenne érte ha csak úgy odaveszne, bár félt ettől a jelenségtől, mi néha elragadta. Ki nem félt volna, valójában nem csak félt. Rettegett, szörnyű halálfélelem kínozta azóta, amióta csak megtörtént. Végtére is lenne oka bántania.

Mikor már kiértek a partra szinte sikoltani tudott volna a fájdalomtól, de annak vége lett. Elugrott a testtől, mely mesztelenül, félig még mindig a vízben feküdt. Nem tudta mit csináljon, meneküljön el? hívjon segítséget? maradjon vele ameddig fel nem kel? De nem kellett sokáig tétlenkednie, pár pillanaton belül ugyanis a lány bőre és haja ragyogni kezdett. Isteni, fehér fényben ragyogott, mely lassan elhalványult és visszatért a test Tyria alakjára. A szeplőkkel és bőrhibákkal tarkított bőrével és szőke hajával. Újra megközelítette, ezúttal félve, óvatosan. Megérintette arcát, és mikor nem kerítette kínzó fájdalom hatalmába újra a lány szemhéjához nyúlt, felnyitotta annak szemét. Bár továbbra is eszméletlen volt, fennakadt szemei már újra normális, tengerkék színében virítottak. Visszavette cipőit, majd óvatosan körbeterítette levetett ruháival a lányt és karjába vette, elindult vele vissza a hajóhoz. Már előre félt attól, mit fog mondani Markku.