Tyria: Hel átka

Ébredés

Éles, sípoló hang zengett a fejében és fogalma sem volt, merre van. Lassan, tán percek vagy akár órák teltével sikerült kinyitnia szemeit. Egy valamiben biztos volt: a szomjhalál szélén állt. Azonban képtelen volt hirtelen mozgásra, vagy csak úgy általánosságban mozgásra. Nagy erőfeszítések árán ült fel és nézett körbe maga körül. Egy alacsony, csupán alvásra alkalmas sötét, de még szemmel elégségesen átlátható kabinban volt. Egy pillanat alatt megérezte a tenger lágy ringatását, melytől azonnal hányingere lett. Sietve kúszott a kijárat felé, amelyet csak tippelni tudott, hogy a tőle távolabbi falon lesz és kezével meglökte a falat. Szerencséjére az ki is nyílt, de a világosság azonnal elvakította. Tenyerével próbálta magát védeni a fénytől és nagy nehezen kimászott, mire az alapból is enyhe, kellemes zsivaly teljesen elnémult. Nem volt azonban ideje körbe nézni, bukdácsolva, ügyetlenül húzta fel magát a hajó oldalán és hajolt ki rajta... A tiszta víz hullámai láttán pedig azonnal elokádta magát. Nem szólt semmit, még percekig ott lógott, karjával tartva magát, próbálta összeszedni a gondolatait. Kicsoda, hol van és mit csinál.

-Minden rendben? -Szólt egy kegyelmes, fiatal férfi hang mellőle, majd egy óvatos érintést érzett a vállán. Lassan, óvatosan fordult a hang irányába, ahol egy tengerkék szempárral akadt össze a tekintete. Jól tudta, hogy tengerkék volt, ugyanis az imént bizonyosodott meg róla.

Nem tudott szólni, száraz torka nem engedte pedig nagyon megrpóbálta, ez biztos. Szóval csak kezével ivást mutogatott, remélve érti a fiatal férfi, hogy mire gondolt. Az azonnal maga mögé fordult és egy vízzel teli bőr kulacsot nyomott a kezébe. Olyan volt a tárgy érintése, mintha a mennyekbe jutott volna, hát még a hűsítő vízé a torkán... Egy húzóra elpusztította az egész kulaccsal, majd lihegve, kitisztultl látással szemlélte újra a férfit. Ezúttal nem csak a szemeit volt képes megnézni, hanem látta koszos, vörös kósza haját és hasonló állapotban lévő arcszörzetét. Állkapcsa vonala érős volt és határozott, tekintete félelmet keltő mégis inkább kegyelmes. Összességében egy szemetgyönyörködtető látvány volt a férfira nézni.

-Hol vagyok? -Nyögte ki nehezen, fájdalmasan a lány, mire a férfi csak egy furcsa, talán lenéző tekintetet vágott? Majd elmosolyodott. Idő közben egy újabb, mélyebb, öblösebb hangot hallott maga mögül. A kormányfőjén állt egy sötét hajú, hosszú, sötét szakállú férfi, kinek arcszörzete arany és ezüst gyűrűkkel, láncokkal volt telefonva.

-Üdvözlöm az Etherynn klán hajóján hölgyem! -Mutatott körbe szét tárt karokkal.-Hogy hívják? -Kérdezte, ahogyan elindult felé. A lány az általa először meglátott fiatal férfira lesett, talán választ várva, talán biztonságot keresve tekintetében.- Vagy tán nincs neve? -Szólt ezúttal ijesztően közelről a férfi, szinte meg is ijesztette a lányt. Idő közben a hajó egészséges nyüzsgése visszaállt a megszokottra, szóval nem érezte magát annyira feszélyezve.

-Nem tudom... -Nyögte nehezen, mire a sötét hajú férfi csak negédesen elmosolyodott.

-Akkor hát válasszon magának egyet! -Ölébe helyezett kezével kezdett játszani zavarában. Nem emlékezett semmire, nem tudta ki ő, honnan jött vagy hogy hívják, az egyetlen, ami talán emléke volt az egy név volt.

-Tyria... -Válaszolta pár hosszú perc múlásával, mire a férfi nagyon megörült.

-Üdvözölve légy Tyria a Csillagfoszlányon! Tudod mi történt veled? -Kérdésére a vöröshajú férfi szemöldökét ráncolta, de ezt Tyria nem vette észre. A sötét szakállúval váltottak pár szúrós pillantást, ameddig a lány ölét bámulva gondolkodott a válaszon.

-Fogalmam sincs. El tudja nekem mondani, uram? -Szólt udvariasan, mire a sötét szakállú csak egy pimasz pillantást vetett társára, majd vissza a lányra.

-Természetesen gyermekem! Mi lenne, ha csatlakozna hozzám ebédre? Lefogadom, hogy farkaséhes! -Mondta, ahogy kezét a lány derekához érintette és gyengéden a hajónsátorhoz vetezette.

Lennart csak csöndesen nézte a történteket, és bár nem ismerte, valamiért sajnálni kezdte a lányt.

***

-Tehát ezzel most azt mondja, hogy barbárok támadtak ránk és maguk mentettek meg? -Kérdezte összezavarodva, fejét fogva a lány a sötétszakállútól.

-Pontosan kedvesem. Megtettük amit tudtunk, de sajnos későn érkeztünk és csak maga volt életben, ön is eszméletlenül feküdt a hóban... Szívszorító látvány volt... -Pár kósza percig csendben néztek maguk elé, mikoris a férfi törte meg újra a csendet.- És most, ha partra szállunk mit fog kezdeni?

-Fogalmam sincs... -Nyögte ki nagy nehezen Tyria maga elé meredve.

-Maradhat velünk, ha úgy gondolja. -Ajánlotta fel végül a férfi, mire a lány csak hálásan nézett fel rá.

-Megtenné?

-Hát hogyne! Csak nem fogok kidobni valakit emlékek és pénz nélkül a nagyvilágba! Viszont most egy pár hónapig hajózni fogunk. Jól jönne a segítsége.

-Természetesen! -Bólintott határozottan, mire a sötétszakállú fejéhez kapott.

-Az istenekre, hova lett a modorom?! Markku vagyok! Markku Alfson! -Nyújtotta a kezét készségesen, amit Tyria el is fogadott.

-Tyria... Csak.. Tyria! -Viszonozta a bemutatkozást és a kézfogást, azonban a férfi kézfogásból kézcsókra fordította a lány kezét.

-Üdvözlünk az Etherynn klánban!