𝐖𝐀𝐊𝐄 • 𝐂𝐇𝐀𝐍𝐆𝐋𝐈𝐗 || ✓

ii.

chapter two ;;

━  𝙜𝙡𝙖𝙣𝙘𝙚.

⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
Kuncogva borult ágyába. El sem akarta hinni, hogy Hwang Hyunjin, a fiú akibe belehabarodott rámosolygott az udvaron.

A kollégiumi szobában sóhajtva tekintett fel a plafonra, miközben szobatársai unottan vizslatták fülig érő vigyorát.

Jisung és Jeongin szavak nélkül néztek egymás szemeibe. Megtárgyalták az előttük lejátszódó képet csendben, majd szóltak Felixnek, hogy ideje menniük vacsorázni. Felix mosolyogva bólintott, s követte lakótársait. Ugrándozva haladt mögöttük, egyetlen személy arcáról ábrándozva. Lelki szemeivel összekulcsolt kezeiket  szemlélte. Az elképzelt látvány még jobban megrohamozta a szívét különféle heves érzelmekkel – csoda, hogy nem szorult kardiológusra.

Jisung és Jeongin kicsit lehagyták barátjukat; túlságosan belefeldkeztek a beszélgetésbe, ezáltal majdnem fel is löktek egy alacsony fiút. Changbin csak morogva szó nélkül hagyta a figyelmetlen viselkedést, s a kaja jegyeit szorongatva tette egyik lábát a másik után. Azon merengett a méterek róvása közben, vajon milyen vacsorával szolgálnak ezúttal. Bármit megevett, de volt egy olyan érzése, hogy tökfőzelékre kellene számítania  – ami hát nem igazán szerepelt a kedvenc eledei között.

A zsivajos ebédlőben szétnézett, amint szemei elé került a rengeteg diák. Tekintete végigsuhant az asztalokon, s megtorpant hirtelen, amikor észrevette a már gyakran látott szőke hajút: Éppen legfájdalmasabb sorsával szemezett sorban állás közben, s pironkodva kapta el fejét egyik momentumról a másikra.

Changbin felhorkant. Hyunjinra pillantva a megvetés tolongott az alacsony fiú testében – minden akarata arról kiabált, mennyire be akarja verni az önelégült képét. Miért élvezi ezt?Komolyan nem veszi figyelembe mások érzéseit? Nincs benne egy cseppnyi empátia sem? A gondolatokra muszáj volt lakatot tennie, különben az ebédlő közepén robbant volna fel.

Miután megszerezte az ebédjét, haverját célba véve leült elé. Seungmin halványan elmosolyodva üdvözölte barátját. A legjelentéktelenebb dolgokról folytatott diskurzust a két fiatal. Mondenféléről pletykáltak, kezdve a Chan nevezetű fiúról, aki azon a napon megdicsérte új frizuráját.

Hideg szívű hercegnek csúfolta a nála fiatalabbikat: Seungmin nem volt könnyű eset, igazán meg kellett harcolni a figyelméért, s elég nagy fordulat volt Changbin számára a pirosló orcája. Nem gondolta volna, hogy csupán egyetlen dicsérettel felbolygatja az a végzős fiú Seungmin szívét.

Szemét forgatta az idősebb. Erről az esetről akaratlanul is Hwang és a szőke hajú jutott eszébe. Félresandítva egyből meg is találta őket, s lesajnálóan nevetni kényszerült a látvány végett: Egymást nézték, egyfolytában elkapva egymásról tekintetüket zavarukban, mindezt feleslegesen – utána egyből folytatták a másik bámulását.

Seungmin észlelte, hogy Hyungja figyelme másmerre kalandozott el.

– Bin, mit nézel ennyire? – érdeklődött a fiatalabb, mire Changbin egyből elkapta pillantását a szánalmas történésekről.

– Semmit. Csak... Hyunjinnak új csodálója van – bökött állával az említett irányába.

Seungmin fintorogva fogadta az információt; jól ismerte ő is a tavalyi történetet. Hwang Hyunjin után nem először kajtattak, s az utolsó alkalom nem szépen ért véget. Könnyen ujjai közé csavarta a másik érzelmeit. A legnagyobb fegyverrel; a szemeivel, miknek pillantása a legerősebb alkoholnál is bódítóbbnak hatott.

A szétszakadt cafatokat persze már nem vette szemügyre. Ignorálva elsétált mellettük, nem törődve az általa okozott káosszal.