𝐖𝐀𝐊𝐄 • 𝐂𝐇𝐀𝐍𝐆𝐋𝐈𝐗 || ✓

iv.

chapter four ;;

━  𝙢𝙚𝙨𝙨𝙖𝙜𝙚.

⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀

Jisung unottan dobott egy összegyűrt papirfecnit Felix fejének.

– Áu!! Most ezt miért kaptam? – háborodott fel a szöszi, mire Jisung csak szemeit forgatta.

– Úgy csinálsz, mintha akkora dolog lenne egy szaros üzenet. Nem nézem tovább a szenvedésed!

Azzal a lendülettel kikapta Felix kezei közül az órák óta szorongatott telefonját. A fiatalabb nyöszörögve kapott utána, ám Jisungot ez egyáltalán nem hatotta meg. Megnyitotta a KakaoTalkot, s hosszasan farkasszemet nézett azzal a bizonyos, egyetlen profilkép nélküli chat ablakkal.

Képernyőből félrepillantva szemre vette Felix kétségbeesett arcát. Hirtelen leengedte maga mellé a telefont, s szomorúan nézett barátjára. Régóta csak egyetlen fiú körül jár az esze. Mindent és mindenkit elhanyagol miatta. Felix túlságosan függőjévé vált.

– Felix... Tulajdonképpen mit látsz abban a gyökérben? Mosolyon és kedves szavakon kívül mást nem adott neked. Folyton késik a találkozókról; vagy legtöbbször meg sem jelenik. Ha beszélgetést kezdeményezel félmondatokkal válaszol. Miért harcolsz még mindig? Annyival jobbat érdemelnél... – ingatta fejét Jisung.

Ezek a szavak könnyeket indítottak el Felix sebes szívén, ami butuskán dobogott Hwang Hyunjinért. Nem tudta. Hónapok óta kereste arra a választ, miért vágyakozik ilyen erősen. Minden egyes epekedéssel teli nap után a kérdést kutatva forgolódott, míg el nem aludt.

Felix könnycseppe kibuggyant. Elérkezett egy fájó ponthoz; felelevenítette a szemeit. Azokat a gyönyörű szemeket, mikben mérhetetlen figyelmességet és kedvességet fedezett fel. Úgy érezte, amikor beszél, az idősebb szinte issza szavait. Minden kis rezdületére kíváncsi. Minden gondolatára. Szomorú és boldog történeteire.

Pont úgy, ahogy a kicsi, naiv Felix.

Letörölve arcát a megrökönyödött Jisungra vezette tekintetét, ki nem tudta, rosszat mondott-e barátjának, amiért könnyeket fakaszt. A szőke ajkait csupa komorság húzta halvány mosolyra.

– Akárhányszor a szemébe nézek, érzem, hogy valami rettenetesen vonz hozzá. Ez... körülírhatatlan. Úgy érzem, ő nem egy átlagos ember – mondta.

Jisung húzta a száját. Ő tisztán látat. Tények alapján ítélkezett meg a helyzet fölött, és az egész nem tűnt neki játszodazásnál többnél. Mégsem állította le Felixet. Visszaadta neki a telefont, majd fejére simítva visszament a szilenciumban várakozó Jeonginhoz, aki újfent Jisung matek korrepetálására szorult.

Felix szipogva egyet-kettőt félredobta megunt félelmeit. Ujjaival gondolkozás nélkül pötyögött, majd vacillálás nélkül el is küldte az üzenetet.

Szíve a realizációkor kihagyott egy ütemet, s pirulva dobta arrébb az eszközt. Üzenetet írt Hyunjinnak... Megtette az első lépést – mi valójában közelebb vitte a lesben álló fájdalmas csalódásához.