Önmagáért beszélő szivek

A kis lélek támogató pillantása

-Szia picur! -mondta kedvesen Ophilia, miközben leguggolt a kis állatka mellé és óvatosan megpróbálta megsimogatni. - Miféle szerzet vagy te? - Persze a lány tudta, hogy a kis lény nem fog válaszolni, de egy ilyen fura helyen reménykedni kell, nem? Viszont nem maradt sok ideje töprengeni a megoldáson mert a hátborzongató hang újra megszólalt:

-A föld szakad, az ég hasad, nem látod, de érzed, nem hallod, de féled - és abban a pillanatban megrepedezett a föld Ophilia talpa alatt és csak annyira volt ereje, hogy felálljon és a kis, még be nem azonosított állatot felkapja, aztán fusson.

Sokszor fordult meg, váltott irányt, de a repedések egyre közelebb értek hozzá. Mivel sehogy sem tudott elmenekülni előlük, ezért hirtelen felindulásból egy méretesebb bokor takarásában megállt és hallgatózott. Valamiért a repedések már nem követték. Amikor már semmilyen zajt nem észlelt, halkan elindult egyenesen. Húsz perc sétálás után meglátott egy hatalmas fát, amire fel tudott mászni és leülni. Egy elég nagynak bizonyult faágra lerakta a kölyköt és próbált rájönni milyen állatkával van dolga.

-Az biztos, hogy madár vagy, elvégre van két szárnyad, egy csőröd és egy pár lábad. De, hogy milyen fajta az számomra továbbra is rejtély maradt. - gondolkodott hangosan. Egyszer a titokzatos lény egy kis tűzgolyót lőtt ki a szájából. Ophiliában ekkor tudatosult, hogy nagy eséllyel egy főnixfiókával ül szembe. Bármennyire is megvolt lepődve a csodalényt látván, nem tudta elengedni azt a tényt, hogy a barátnőjének nyoma veszett, és bár a szíve legmélyén szúró fájdalom képében erős szomorúságot érzett, annyit megtudott mondani, hogy a hasa az érzéseivel ellentétben biztos igazat mond. Nincs mese le kellett mennie valami élelem után kutatni. Óvatosan lemászott a fáról és alaposan szemügyre vette a bogyókat és a fákon termő gyümölcsnek nevezhető terméseket, de csak kettő nyerte el a tetszését igazán. Leszedett párat és felvitte a fára, hogy az élelemből a főnix is tudjon falatozni. Amikor a kékes, lilás gyümölcsöt meghámozta és a szájához emelte, a madárka szörnyű éles hangján szólalt meg. Ophilia ijedtében elejtette az érdekes gyümölcsöt, de abban a pillanatban a főnix is abbahagyta a figyelmeztetést jelző hangját. Bár a lány megijedt, úgy gondolta, megpróbálja még egyszer, mert ha a főnixmadár megint megszólal akkor ez valamit jelent. Ahogy gondolta, újra hallotta azt az éles hangot amint megpróbálta újra a műveletet. Ezt látván elhatározta, hogy a fán talált levélre, egy szénné égett fadarabbal minden jelet lejegyez:

Éles hang=figyelmeztetés

Ekkor, mielőtt megpróbálta volna a sárga-piros bogyót megmutatta a madárkának, aki két csip-pel és a fejével egy apró megtolással a kezet a fej felével jelezte, hogy ez a bogyó szerinte emberi fogyasztásra is alkalmas.

Éles hang=figyelmeztetés

2 csip + egy bökés=nem veszélyes

Ophilia úgy határozott, hogy a főnixet is leviszi magával az élelem felkutatására, hogy majd a madárka jelezze neki, hogy ehető-e az amit talál vagy nem.