Önmagáért beszélő szivek

Döntésképtelenség

-Ophilia, gyere már! -szólalt meg a lány mögött egy erőteljes, mégis gyengéd hang.

-Pillanat Míra mindjárt megyek.

-Jó, de egy óra és kezdődik a szalagavató bál, elfogunk késni.

-Rendben, készen vagyok. Hogy festek? -kérdi Ophilia, miközben az öltözőből kilépve egy csodálatos ruhát mutogat, úgyszintén végzős barátnőjének.

-Gyönyörű vagy, de most már tényleg induljunk.

-Persze, máris mehetünk.

A két barátnő megvette a ruhákat és már beszálltak Ophiliáék kocsijába, mikor Míra hirtelen azt mondta:

-Miért nem megyünk most inkább az erdőn keresztül? Úgy is csak tizenöt perc gyalog.

-Hát lányok nem is tudom, szerintem nem ma kéne azt az útvonalat választanotok. Ma talán biztosra mehetnétek. -aggodalmaskodott Ophilia apja mert ő tudta. Tudta, hogy innen csak akkor jutsz ki ha a szerencse melléd áll, de minden próbálkozása ellenére csak ezt az egyszerű választ kapta:

-Ugyan már apa 17 évesek vagyunk, tudunk magunkra vigyázni.

Ezzel a lendülettel a két lány kiviharzott a kocsiból és elindultak. De ahogy mondtam eme erdőben sok olyan dolgot és élőlényt találhatsz amit az emberi elme képtelen felfogni, és itt van az első bökkenő: Egy öt ágú kereszteződés. És, hogy ez mért akkora baj? Mert itt nem az a felfoghatatlan, hogy az út elágazódik, hanem az, hogy itt minden elektronikai dolog megzavarodik vagy rosszabb esetbe meghibásodik és erre a lányoknak is rá kellett jönniük.

-Hát ez okos ötlet volt Míra! Na és most, hogyan tovább?-kérdi Ophilia egy kicsit idegesen barátnőjét.

-Ez kérdés volt?-csodálkozott Míra, mert azt hitte, hogy a barátnője csak viccel ezzel a kérdéssel.-Még szép, hogy a jobb oldalin, de ha nekem nem hiszel akkor majd hiszel a GPS-nek. Most mi van? Ez komolyan nem működik? Hát ez szuper!-mérgelődött.

-Akkor forduljunk vissza mi elött eltévedünk. Biztos vissza tudjuk még hívni apát és ő majd elvisz minket.

-Eltévedni? Ne légy már nyuszi Ophi! Jobbra bízz bennem.

-Én bízom benned ,de...

-Semmi de! Gyere!

-Jó, viszont ettől függetlenül még nem tartom jó ötletnek.

A lányok elindultak jobb oldalt a legszélsőbb úton. Ophilia kicsit reszketve követte barátnőjét aki vele ellentétben igen csak magabiztos volt. Mindig mondta, hogy most jobbra vagy balra kell menni. Viszont Ophiliát nem nyugtatta meg az a tudat, hogy Míra ennyire tudja mikor merre kell fordulni. Folyton, folyvást hátra fordult és nézte, hogy még véletlenül se jöjjön valami utánuk. Tíz perc bolyongás után Ophilia újra hátrafordult és meglátott egy kis életjelet a bokorba. Oda ment és várt.

-Míra, Míra! Gyere ide!-suttogta, hogy a kis bokorlakót el ne ijessze. Mivel nem kapott választ idegesen hátra fordult, de a barátnője nem volt ott. Ophiliát hirtelen kirázta a hideg amikor a következőket hallotta:

-Ha látod él, ha nem meghalt. Keresd, figyeld, várd!-mondta egy hátborzongató hang. Testet nem tudott a szöveghez kötni mert nem látott senkit. A bokor azonban újra megmozdult, és egy kicsi tűzpiros fejecske bukkant ki a zöldes kék növényből.