J.One | Minsung

Huszonnegyedik

Hyunjin úgy, ahogy előző este, kiment a konyhába. Nem tudva azt, hogy rajta kívül van még, aki nem alszik.

Szépen letette a cuccait az asztalra és kicsit nézett maga elé, majd végül nekilátott a rajzolásnak. Nem is telt el olyan sok idő és megjelent a hyungja.

- Hyunjin, miért nem alszol? –támaszkodott meg Minho az ajtóban miközben a fiatalabbat nézte.

- Oh Minho hyung... Te miért nem alszol? –lepődött meg azon, hogy nem ő az egyedüli bagoly.

- Nem tudok aludni. Rengeteg dolog van a fejemben. De te miért most rajzolgatsz? –ment beljebb.

- Hosszú történet... De egy szó mint száz, nem tudok aludni.

- Miért?

- Hát... Alvás zavaraim vannak. De ezt ne mondd el senkinek se.. Kérlek. –nézett hyungja szemébe kérlelően.

- Alvás zavar? ..... –most szén igencsak meglepődött. Nem gondolta volna, hogy Hyunjin nem azért néz ki ilyen hullán mert játszott vagy valami késő estig, hanem azért mert beteg. És igen az alvászavar részben betegség.

- Igen az. De ugye nem mondod el senkinek sem?

- Nem. Amíg nem lesz bajod. Ha igen, akkor garantálom hogy a csapat összes tagja tudni fog róla.

- Oké, megegyeztünk... –mosolyodott el egy pillanatra majd komolyra váltotta szavait. - És te miért nem tudsz aludni? Mik járnak a fejedben?

- Hát, sok minden. De inkább nem mondom. Nem vagyok a szavak mestere.

- Az nembaj. Mondd ahogy tudod. Majd megpróbálom megérteni, ha nem megy, így jártam.

- Hát jó... Najó nem kerítem a szavakat... Megtetszett nekem valaki.. –amint ezen mondatot kimondta rá nézett a kisebbre, aki ki kerekedett szemekkel nézett rá.

- Wow... Ezt... Wow. –akadt ez a szavakkal.

- Miért vagy így meglepődve?

- Minho, régóta ismerlek és eddig neked senki se tetszett. –csukta be a füzetet.- Ki az? Ki tetszik?

- Hát...

- Jisung, ugye?

- .... Igen..

- Ezazz, tudtam. De... Most mit fogsz csinálni?

- Nemtudom... Fogalmam sincsen. Mit tehetnék? Nem mehetek csak úgy oda és mondhatom el neki. Elronthatom vele a csapatok.

- Nem hinném... De ne erőltesd akkor, ha nem akarod.

- Nem is fogom. Tudod jól, hogy nem igazán vagyok az a romantikus ember...

- Tudsz azért az lenni, ha akarsz. Anyukádék évfordulóját is te tervezted meg.

- Jó de az más. Az nem rólam szólt.

- Nem Minho, ez ugyanaz. Az is rólad szólt. De ez még inkább rólad szólna. Nem mondhatom meg, hogy mit tegyél, mert szerintem én se vagyok ebben jó, de... Szerintem mondd el neki.

- Kösz Hyun. Kicsit jobban érzem magam. –vallotta be.

Tényleg jólesett neki, hogy haverja támogatta és biztatja őt egy kicsit.

- Nincs mit. Egyébként menj szerintem aludni.

- Neked is kéne.

- Tudom.

- Akkor?

- Egyszerűen nem tudok elaludni. Hiába vagyok fáradt, hiába esnék össze pillanatok alatt, nem tudok egyszerűen elaludni. És már kikészít ez a dolog. –fogta már a fejét.

- Voltál vele orvosnál?

- Nem. De minek? Mit tudna mondani?

- Mondjuk azt, hogy mi a bajod. Ne legyél makacs.

- Mondja a másik makacs. –forgatta meg a szemeit.

- Jó jó, igaz. De akkor is.

- Inkább menj aludni hyung. Én is megyek hamarosan.

- Nem nem, én is maradok, amíg te el nem alszol. Tudom, mire készülsz és nem hagyom. Sipirc az ágy. Most. –parancsolt rá a kisebbre, aki mint egy kis angyal tette azt amit az idősebb kért tőle.

A szobában Minho megvárta míg Hyunjin el helyezkedik, majd ő is ment a saját ágyába, nem sokkal később ő el is aludt.
Hyun egy ideig forgolódott majd hálát adva az idősebbek, hogy kényszerítette őt, elaludt. Az első alkalom, hogy ilyen korán aludni tud.

Azonban másnap reggel érdekesen indult mindenki számára.

Chan korán keltette fel a többieket és kezdett bele.

- Jyp írt nekem még este, hogy ma keljünk korán, mert kapunk egy nap pihenőt mielőtt levédeti a zenét és nem kezdünk neki a videóklip forgatásának. –mondta izgatottan, mire mindenkinek elillant a fáradtság a szeméből.

- Tényleg? Úristen, végre. –adott hálát az égnek az alegység középső tagja, Changbin.

- És mit fogunk csinálni? Ez a legfontosabb. –vált izgatottá Jisung.

- Nemtudom, még nem. De egyenlőre annyit tudok, hogy élvezni kell ezt a napot. –mosolygott Chan a többiekre. Mindenki boldognak látszott. Kivéve két ember. - Mi a baj Jin és Minho? –erre a kérdésre mindenki őket nézte.

- Megint vita volt? –kérdezett rá Seungmin.

- Nem, most nem. –válaszolt először az idősebbik.

- Nem erről van szó. –követte a szavait a fiatalabb is.

- Akkor?  –vonta fel egyik szemöldökét a leader.

Hogy mi is volt valójában? Egyszerű.
Mindkét fiúnak ugyanaz volt a fő gondja, szerelem.
Hisz Jisung az a tag, akiért Minho úgy odavan. Jeongin pedig lassan teljesen el fogja venni Hyunjin megmaradt eszét.

De vajon a két fiú miért nem örül, hogy ma szabadnapot kapnak? Nem kéne annak örülni, hogy több időt tölthetnek együtt, akár kettesben is?
Akkor mégis miért van az, hogy a két fiú inkább maradna a szobájába és foglalná le magát valamivel?

Erre egyszerű a válasz. Nem akarják véletlenül se elrontani valamivel a talán nem is létező esélyük. Félnek, hogy valami olyat tesznek, ami a kiszemeltjeiknek nem tetszene, ezzel teljesen eltaszítva őket maguk felől.

De vajon ez a helyes döntés?
Nem éppen így rontják el?
Vagy tényleg jó ötlet, ha ők nem lesznek a közelben?

Mi lesz ennek a szabadnapnak az előnye? Na és a hátránya? Vagy egyáltalán lesz mindkettő? Vagy egyik sem?

_____
Annyeong!

El is hoztam nektek a következő részt. Bevallom, ezt a részt tovább írtam mint a többit, de ez is megvan.

Mit gondoltok róla?
Mi a gondolat erről a szabadnapról? Megéri? Nem?

Várjátok a folytatást? (Mert abban reményeim szerint ez kiderül. Ha nem húzom a szavaim, megint 😂)

2023.07.03.