Skz Oneshots

I. theme (classic ver.), Hyunjin

Szülinapi ajándékként egy hétre eljöhettél üdülni egy wellness szállodába a családoddal. Az út nem volt hosszú, fél óra kocsival. Te az ablakból bámultad a távolodó várost, aminek helyét szépen lassan átvette a hegyvidékes panoráma, ami az első pillanattól kezdve elbűvölt. 

-T/N, még ma kipakolsz? Vagy egész héten a bőröndödből akarsz öltözködni?-kérdezte mögötted anyukád. 

-Nem, én pakolok.-kezdted kivenni a felsőidet. Talán kicsit tovább gyönyörködtél a tájban...

-T/N, catch!-dobott meg apukád egy itteni kicsi szappannal. 

-Dobálózunk? Beszállhatok én is?-jött ki szobájából kis tesód is. 

-Megállj fater, visszakapod te ezt.-ráztad az ujjad fenyegetve és a tévé távirányítóját felkapva egy új támadást mértél rá. Viszont az célt tévesztve nagy csattanással a földön landolt. 

-Óvatosan!-szólt rátok anyukád. 

-Ne aggódj, csak játszottunk.-tetted vissza a helyére a készüléket, és folytattad a pakolást. 

Amint végeztetek, anyukádnak az az ötlete támadt hogy kaja előtt menjetek le sétálni a hotel kertjébe, úgyis a friss levegő jót tesz nektek. 

A kert, határozottan nagy, olyan 8000 m², amit nem két perc körbejárni. 

Egy pavilon mellett sétáltatok el, amikor valamire, vagyis valakire felkaptad a fejed. 

Egy magas, hosszabb szőke hajú, izmos testalkatú fiatal srác volt, nem állt tőletek messze, épp telefonált. 

Sokáig méregethetted az igenis vonzó külsejű idegent, mivel hirtelen arra figyeltél fel, hogy már ő is téged néz, a családod meg sehol. 

-Eltévedtél?-jött oda hozzád a fiú. 

-Vagy csak te is elvesztél a tökéletes külsőm nézegetésében?-vigyorodott el. 

-Látom önbizalommal bőségesen megáldott a Jó Isten.-néztél megint végig rajta, és be kellett látnod: tényleg van mire büszke legyen. 

-Nem csak az önbizalmam nagy.-húzogatta szemöldökét.

-Valahogy nem akarom tudni az előbb mire utaltál. 

-Kár. Egyébként mindig is meg voltam elégedve magammal.-vonta meg a vállát. 

-Ennek nagyon örülök, de én továbbra sem tudom hogy hol a fenébe vagyok.-emlékeztetted a problémára. 

-Tényleg, te eltévedtél, elfejetettem, bocsi.-vakarta meg tarkóját. 

-Pedig rögtön ezzel kezdtem. 

-Igen, de aztán áttértünk rám, és az elvette a figyelmem.

-Nem mondták már, hogy kicsit vissza kéne venni az arcodból?-tetted fel a költői kérdést. 

-Nem, de nem is fogják, mivel tőlem mindenkinek eláll a szava.-vigyorodott el, majd beletúrt szőke tincseibe. 

-Minek erőltetem én ezt?-motyogtad saját magadnak. 

-Látod, nem kéne. 

-Utólag rájöttem.-grimaszoltál. 

-Akkor jó. Figyu, ha elkísérlek a főbejárathoz, onnan betalálsz?

-Reménykedjünk benne.-bólintottál, majd elindultatok. 

-Egyébként, te hogy kerültél ide, a kert legeldugottabb végébe?

-Úgy nézek ki, mint aki ezt tudja?

-Hát, nem.

-Hülye kérdés volt.