A névtelen hős // minsung

26. nap

Ma is kutyáztunk és elhatároztuk, hogy valamikor elmegyünk Bbamaval a hegyre, mikor már minden jól megy. Úgyhogy még jobban belehúztunk, igyekeztünk javítani magunkon is, hogy a kutyának még érthetőbb és határozottabb legyen. Engem is megkedvelt már, az én hangomra is ugyanúgy figyel, mint Jisungéra. Ahhoz képest, hogy mennyire ugrált az emberekre, már rengeteget javult.
Megpróbáltuk sétáltatni. Reggel idefelé bementünk a kisboltba pórázért és egyebekért.
Jisungie leguggolt és kitárta kezeit amire Bbama egyből odafutott hozzá.
- Ügyes! Na most maradj nyugton légyszíves...- gyorsan beleakasztotta a nyakörvén lévő karikába és felállt rám nézve:
- Először csak a kertben sétáltassuk, hadd szokja meg.
- Szerintem túl korai még ez neki.
- Nem baj, majd meglátjuk.
Lassan elindultunk, nem telt bele másodpercekbe, hogy a kutya meginduljon az orra után. Kisebb termetű, de annál önfejűbb.
- Ördi, állj! Lassabban! - mondta Sungie.
Nem sokat segített, ezért én is megpróbáltam:
- Ördi! - kicsit hangosabban szóltam, amire felfigyelt és visszanézett - Állj!
Leült. Végül is, sikerült.
De nem csak a kutyus nézett rám, hanem a póráz másik végéről Sungie is. Felé fordultam, mire elnézett a kutya felé:
- Bolond kutya - nevetett élénk arccal.
Nem tudtam nem mosolyogni. Elindult, én pedig mögé léptem és hátulról karoltam át a nyakát:
- Bolond kutya? - suttogtam fülébe.

Jisung szemszöge

Az a "bolond kutya" visszhangzott a fülemben azzal a bizonyos mélyebb hangjával.
- Bolond hyung! - mondtam, majd próbáltam volna elindulni, de nem engedett:
- Naaa, nem olyan bolond az a hyung!
- És mit akar?
Erre hosszabb ideig nem válaszolt, úgyhogy felé fordultam karjai közt:
- Na? Még most se tudja?

Ez valahogy kicsúszott a számon. A vágyaimat tükrözi, asszem. Szeretnék abban a tudatban élni, hogy hyung minden nap itt van nekem és bármikor a karjai közt érezhetem magam. Az övé akarok lenni.

- De, tudom - ez meglepett. Azzal az ördögi arccal nézett rám, amivel senki más nem tud. Utána levezette tekintetét derekamra, majd ajkamra, végül vissza a szemeimre, amikbe jó mélyen belenézett.
- Igen, vékony derekam van és puha szám - közben megfogtam kezeit és az említett területekhez érintettem ujjait - De ez nem minden.
- Hogy érted?
- Van egy bolond kutya, aki arra vár, hogy mehessen.
Imádom azt a kissé elnyílt száját azzal az arccal amivel nézett mikor megérinthetett.

Utána szótlanul sétált mellettem néha-néha rám pillantva.
- Jajj, gyere, csak szólalj már meg, ez így fura! - mondtam, majd szorosan mellém húztam karjánál fogva és kezét a derekamra helyeztem.
- De...
- De mi?
- Ez neked egyáltalán nem kényelmetlen?
- Ne gondold már ennyire túl! Megkérdezted, hogy ha szükséged van rá, akkor megérinthetsz-e, én igent mondtam, igaz?
- Igen.
- Akkor semmi beleszólásom nincs.
- Köszönöm.
- Szívesen, de cserébe én is kérem ugyanezt.
Elengedett, majd kitette karjait két oldalra:
- Tiéd - mosolygott, majd megöleltem:
- Ez meg a tiéd.
Nem mondott semmit, csak visszaölelt.
- Köszönöm, hyung.
- Én köszönöm, Sungie.

___________________________________________

Egy újabb összecsapott részt tudhatok magam mögött... :')
És nagyon utol kéne érnem magam, főleg, hogy 2 héten belül hosszú ideig távol leszek, 1 hétig wifi nélkül (remélem mobilnet azért lesz).
De még van időm (nincs), úgyhogy igyekszem (vért izzadok kisebb túlzással)!
😇

(U.i.: tök random vagyok-)