Testbitorló (18+) •//Szünetel\\•

Harmadik fejezet

𝑫𝒊𝒂𝒏𝒂

– Ne haragudj, kedvesem, de lehetek őszinte? – kérdezi Charlie, amikor másnap reggel nagyot ásítva lépek be a cég forgóajtaján. Csak bólintok – Úgy nézel ki, mint a mosott szar.

– Köszönöm, Charlie a kedves bókot! Neked is jó reggelt! – mondom, mikor beszállunk a liftbe, és megnyomom a negyedik emelet gombját.

– Most komolyan mondom. Úgy nézel ki, mint aki egész éjjel csak hancúrozott – egy pillanatra előre tekint, és mintha valamilyen ötlet ugrott volna be neki, és tátott szájjal néz rám – Ugye nem?

– Mi? Nem! Biztos nem – ezzel Aaronra utalt. Habár egész csábító a gondolat, hogy felettem van, és...

– Hála annak a magasságosnak! – fújja ki a levegőt hangosan.

– Brittany egész éjjel fenntartott, hogy róla beszélgessünk.

– Hát inkább beszélj róla, minthogy mást csinálj – mondja, és azonnal kipattan az éppen megálló liftből – Attention á tous! – ez franciául annyit tesz, hogy: Figyelem, mindenki! – Bemutatom nektek Diana Millert, aki mostantól ennek az osztálynak a vezetője. Ha lehet, de ha nem is, akkor is ajánlom, hogy fogadjátok őt szívélyesen, és bánjatok vele úgy, mint velem. Ha egy rossz szót is meghallok, az utcán végzik mindannyian, remélem világos voltam – mosolyodik el, annak ellenére, hogy milyen szigorú szabályokat szögezett le.

– Igen, főnök! – mondják kórusban az alkalmazottak.

– Üdvözöllek az új munkahelyeden és sok sikert a munkáidhoz! – kezébe fogja kezeimet, és egy apró arcra puszi után már el is megy.

Egy csomó vizslató szempár figyel engem, és zavaromban már mondanom kell valamit.

– Jól van, emberek! Munkára! – csapom össze a tenyerem, és már mindenki siet is a dolgára – Ez kemény lesz, Diana. Kösd fel a gatyád! – jegyezem meg magamnak, miközben a szemben lévő irodám felé veszem az irányt.

Meg kell, hogy mondjam, első napomként elég jól bírtam a strapát. Vagy tízszer rontottak csak úgy be az irodámba, hogy szagoljam meg, hogy milyen új illatot fedeztek fel, és egyszerűen mindegyiktől el voltam ájulva; akárcsak Charlie, amikor néhány laboránssal felvittünk hozzá pár fiolával.

– Ez valami mennyei! – szagol bele az utolsóba is – Látod! Tudtam, hogyha téged nevezlek ki osztályvezetőnek, akkor csak úgy virágozni fog a termékláncunk.

– Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, de valójában az alkalmazottak, a laboránsok azok, akiknek jár az érdem. Én csak ültem az irodában, és ők voltak azok, akik behozták hozzám ezeket a csodákat – mutattok a mellettem álló négy fiatalra.

– Igazán? – végig méregeti őket, majd egy nagy mosollyal mindegyikkel kezet is fog – Kiváló munkát végeztek! Gratulálok hozzá, és köszönöm, hogy ilyen jó emberekkel dolgozom együtt egy csapatban!

– Miénk az érdem, főnök! – mondják egyszerre, fülig érő szájjal. Ritka az olyan ember, mint Charlie. Nagyon kemény, ami kell is ahhoz, hogy egy vállalat ne omoljon össze, de ugyanakkor legbelül ő is nagyon emberi és érző egyén.

– De ha most megbocsátanak, akkor még lenne pár dolgom, amit el kell, hogy intézzek – kér meg minket udvariasan a távozásra, és egy bólintással már be is csukjuk magunk után az ajtót.

– Köszönjük szépen, hogy minket is megnevezett, hogy dicséretben részesülhessünk! – hálálkodik a vállig érő, barna hajú lány – Nem mindenki tenné ezt...