Házasság két főre

Prológus

A szálloda hideg kövén állok mezítláb. Csak egy harisnya takarja mezítelen lábfejem, és mégsem fázom. A tükörben szemlélem azt, hogy, mivé váltam. Fehér ruha, egyszerű szabás. Olyan amilyet mindig is akartam. Csak éppen nem az fog a hátam mögé állva, átkarolni és a fülembe súgni valamit akit mindig is akartam. Kész vagyok kényszer házasságot kötni valakivel akit nem is szeretek. Illetve azt hittem készen állok.

Súlyos könnyek kezdenek pattogni a kövön. Kisebb tavat sírok a lábam elé. Ez általában segít a lelkemen. Most ez sem segít. Úgy érzem ezen már semmi sem segít. Össze kell szednem magam. Nem hagyhatom, hogy a családom és a barátaim így lássanak.

A tükörből látom ahogy nyílik az ajtó a hátam mögött. Hosszú, vékony ujjak simítják végig a keretet.

-Scarlett, jól vagy?

Közelebb jön, elém lép és a vállaimra teszi a kezét.

-Scar, mi a baj, idesírtad a Missisipit. Mond el kérlek mi bánt. A mai nap lesz a legszebb napod, legalábbis évek óta ezt mondod. Hacsak nem azt akarod mondani, hogy végig hazudtál nekem. Ha azt akarod mondani, hogy évek óta azt érzed, hogy nem vagy boldog és csak azért vagy vele, hogy mindenki mást boldoggá tegyél, én abban a pillanatban leveszem ezt a bordó ruhát, beülök a kocsiba és elmegyek innen. De mivel imádom a ruha választásod , kérlek, nagyon kérlek mond azt, hogy nem igaz.

A szemében láttam, hogy őszintén azt hiszi szeretem őt. Szeretem azt az embert aki évek óta fogságban tartja a szívem. Aki évek múltán sem tud úgy szeretni ahogy gondoltam.

Eddigi életem során, egyetlen ember volt képes boldoggá tenni engem. Egyetlen ember volt képes őszintén, a szemembe nézve kimondani, hogy szeret. Ennek az egy embernek voltam képes elhinni mindent. De el kell fogadnom, azt hogy ez az ember már nincs velem. Kiléptünk egymás életéből. Békében váltunk el.

Most pedig, itt áll előttem a legjobb barátnőm, és azt kérdezi szeretem-e azt az embert akihez épp készülök hozzá menni.

A szemébe nézek. Nem akarok neki hazudni, de tudom azt, hogy mennyire elkeseríteném azzal, ha azt mondanám, hogy nem akarok vele lenni.

-Grace, hát tudnék én neked hazudni? Persze, hogy szeretem, ha nem szeretném nem mennék hozzá a bátyádhoz és ezt te is jól tudod. Nézz a szemembe, szerinted hazudok?

-Komolyan szeretnéd tudni mit gondolok? Szeretnéd ha elmondanám?

Meg sem várta, hogy válaszoljak. Láttam ahogy azonnal mozogni kezd a szája, és kezd ingerültté válni.

-Scar, tudom, hogy csak Lunát szeretted őszintén. Tudom, hogy mást soha nem fogsz tudni úgy szeretni. De azt is tudom, hogy annak már vége, és szeretném ha tovább lépnél végre. És ha hiszed, ha nem Ezra a tökéletes megoldás arra, hogy tovább lépj. Vele igazán tudsz lassítani, vele le tudsz nyugodni. Nem kell azt az életet élned amit Lunával terveztél. Már nem kell annyira élned.

Ha tudná, hogy mennyire szerettem azt az életet amit vele éltem. Lehet, hogy sokat ittunk és néha pár füves cigi is eldurrant de soha senki nem mondhatja nekem azt, hogy csak ezért szerettem. Szerettem őt azért, mert ahogy a szemembe nézett, mindig ott volt egy apró szikra amivel egy másodperc töredéke alatt képes lett volna, lángokba borítani a testem.

-Grace, ne beszéljünk Lunáról kérlek. Az az időszak lezárult, bármennyire is fáj. Tudom én is, és tudod te is, hogy nem lesz már teljes az életem, de készen állok hozzá menni Ezrához, mert szeretem.

Hazudtam. Életemben sokadjára. De mindig azért, hogy másoknak ne fájjon annyira. Képes voltam elviselni, bármilyen fájdalmat, csak azért, hogy akit szeretek ne csalódjon.

-Rendben, akkor most ezt az utolsó könnycseppet le töröljük, aztán most szépen feltesszük a fátylat, majd az édesapád kezeire bízlak, és a mai napot boldogan fogjuk eltölteni az oltár előtt, rendben?

Dehogy van rendben. Sikítani, őrjöngeni akartam. Izzadt a tenyerem, a körmeim kellett a bőrömbe vájnom, hogy ne mondjak semmi olyasmit ami bánthatja a barátnőm.

-Rendben, töltsük el ezt a napot boldogan. Menjünk.

Kézen fogva indultunk kifelé az ajtón. A lépcsőfokok lefelé kínzóan gyorsan fogytak. Egyre közelebb kerültem annak az életnek a kapujához, amin soha egyetlen normális ember sem akarna belépni. Halkan kopogott a cipőnk, lefelé a márvány lépcsőn. A korlát a bézs minden árnyalatú virágával volt feldíszítve. Ezra kitett magáért. És én mégis egy Las Vegasi esküvőre vágytam kettesben Lunával.

Pár másodperc múlva már a nagyterem előtt voltunk. Egy lépést beljebb léptem, és végig néztem a hatalmas tömegen. Az emberek felét nem is ismertem. Aztán meg akadt a szemem a hátsó sor negyedik székén. Hosszú fekete haj, fekete zakó, és a füle mögött egy kezdőbetű.

Hirtelen a hajamhoz nyúltam és lejjebb simítottam, eltakartam a nyakam azon részét ahol nekem is a múltam virított.

-Készen állsz Scar? – lépett mellém az apám.

Csillogó szemekkel kellett volna ránéznem. És ez így is történt, annyi különbséggel, hogy nem boldogságtól hanem könnyektől teli szemekkel fogtam meg apám kezét, és nehéz léptekkel, szorító mellkassal, lépkedtem be az oldalán az új életem felé.         

Őszintén remélem, hogy eljut néhány emberhez ez a kis regény és, hogy aki elolvassa  talán érdekelheti majd a többi rész is. Olvassátok élvezettel a legújabb irományom, nagy kihagyás után. Csók :)