Házasság két főre

Második fejezet

Életem szerelme állt előttem, akivel évekig osztoztam egy ágyon és egy életen, most pedig mégsem tudtam mi a helyes. Nem tudtam hogy meg kéne-e csókoljam, vagy hogy egyáltalán hozzá érhetek-e. Megint elkezdtek cikázni a gondolataim. Csak úgy mint mikor megismertem.

Mikor először megpillantottam őt, az irodában ahol dolgoztam. Mikor oda hozták őt bemutatni, és megkértek, hogy legyek a mentora.

Csinos kis szürke szoknya volt rajtam, piros blúzzal és a kedvenc fekete magassarkúm. Mikor kettesben maradtunk és a kezem nyújtottam felé, hogy bemutatkozzam, láthatóan végig mért.

Kellemetlenül éreztem magam előtte. Nem értettem, a helyzetet. Ott állt előttem, fekete ruhában, a hosszú fekete haja a tarkóján volt össze fogva és csak nézett rám a nagy barna szemeivel. Istenem, már akkor is feltűnt milyen csodaszép szemei vannak. Mandula vágású és húzott. A dús ajakival és a kreol bőrével olyan volt mint egy igazi indián. Egzotikus.

Ezernyi gondolat cikázott a fejemben. Egész életemben hatalmas megfelelési kényszer ült rajtam. És amikor rám nézett, azt hittem, hogy neki is meg kell felelnem, majd aztán később rájöttem, hogy ő az egyedüli az egész nyomorult életemben akinek soha nem kellett, és nem is fog kelleni megfelelni.

Amikor tetőtől talpig végig pásztázott, elfogadta a kezem és a sajátjába helyezte. Puha volt ahogy megérintett. Vékony ujjai voltak amik mintha mindig is az én kezem keresték volna.

Ekkor még nem tudtam, hogy ez az egy érintés mekkora lavinát fog elindítani mind a kettőnk életében. Nem tudtam azt, hogy egy kézfogás ekkora érzelmeket képes elszabadítani.

Ahogy a bőrünk összeért, a gyomromban ezernyi pillangó szabadult el. Egyszerre reppentek fel a pille könnyű szárnyaikkal, és emelték magasba az összes szervem. Magam is pehelykönnyűnek éreztem a testem és a lelkem is egyaránt.

Mikor a mosdóban a szemébe néztem, ugyanezt éreztem. Egy pille voltam a karjai között. Lebegtem, a szerelemtől. Úgy gondoltam ez az érzés soha nem múlhat el.

Egy pillanat sem adatott meg nekünk. A következő percben, Ezra, anyám és Grace nyomában rontott be a mosdóba. Luna elengedte a derekam, és zavartan nézett rám, aztán a zavaró tényezőkre. Láttam rajta, hogy azt érzi, ezt nem kellett volna megtennünk. Szólni akartam. El akartam mondani, hogy jogunk van érezni. És ha én azt érzem, hogy szeretem ezt a lányt, akkor kötelességem utat engedni ennek. De Luna nem így gondolta. Kirohant a mosdóból, és ha jól láttam a nyitott ajtón keresztül az egész esküvő helyszínét is elhagyta.

Gyorsan szedte a hosszú lábait, kifelé az épületből, és akkor úgy gondoltam, hogy az életemből is. Örökre.

Ezra, erőszakosan rámarkolt a csuklómra és elkezdett vissza rángatni, közben kiabált, hogy mégis hogyan mertem ezt megtenni a családjaink és barátaink előtt. Anyám csak kontrázott. Az egész agyam kezdett felrobbanni, sípolt a fülem, és zsibbadt a karom az erős szorítástól. De még mindig engedtem, hogy vonszoljon maga után. Ha ki is akartam volna állni, az érzéseim mellett, akkor sem tudtam volna hatásosan fellépni egy férfival szemben. Mindig is erőszakkal próbált megoldani mindent. Ha egyszer egy közös baráti vacsorát szerveztünk, és átjöttek azok a férfiak akik előszeretettel legeltették rajtam a szemüket, akkor is úgy viselkedett mint egy igazi állat. Nem tudta visszafogni magát, és jól láthatóan a fenekemre csapott, vagy belemarkolt a hajamba, tudatva a többiekkel, hogy az övé vagyok.

Az igazság az, hogy soha nem voltam és soha nem is leszek az övé. Ha ma mégis valamilyen csoda folytán megmenekülök innen, akkor is tudom, hogy üldözni fog, és addig nem nyugszik amíg nem látja a világ, milyen nagy halat fogott és szelídített meg, hogy aztán egy kibaszott akváriumban tartsa.

Tudom, hogyha most nem lépek, és nem próbálok meg elmenekülni akkor életem végéig egy ketrecbe zárva fogom tengetni a mindennapjaim.

Ez után a hosszú gondolatmenet után, erősen megvetettem a lábaim, mire azt hittem eltöri a kezem. Hallottam is egy kisebb reccsenést, és csak reméltem, hogy a cipőm sarka tört le, a hirtelen mozdulattól. Ezra, idegesen nézett hátra, majd egy pillanat múlva már emelte is a kezét, hogy megüssön. Nem lett volna újdonság, már kezdtem megszokni, mégis a lendülő kéz látványától egy félelemhez hasonlítható érzés fogott el. Talán azért mert az előbb még Luna puha keze, simította végig a nyakam, most pedig egy érdes férfi kéz készül arra, hogy kicsit talán erőszakosabban szántsa végig a bőrömet.

Mikor már kezdtem elfogadni a sorsom, és még a szemem is becsuktam, hogy véletlenül se legyek szemtanúja annak ami történni fog, akkor észleltem, hogy nem történt semmi, és hirtelen a kezem is szabaddá vált. Nem láttam és hallottam semmit, ugyanis a fülem még mindig sípolt, a kezemben elviselhetetlen fájdalmat éreztem és azt hittem menten elveszítem az eszméletem.

Ekkor két puha kéz fogta körbe a derekam, és lassan lefektetett a hideg kőre. Valamiféle ruhadarabot csavartak a fejem alá. Kiabálást hallottam, ahogy kicsit kezdett tisztulni a hallásom, azonban a látásom még nem állt a helyére. Egészen érdekes módon, mintha egy testen kívüli élményem lett volna. Mintha Luna térdelt volna mellettem. Mintha az ő keze simogatta volna az arcom, és az egyre dagadó csuklóm.

-Azonnal itt vannak a mentők, kérlek Ruby, tarts ki.

Ruby. Ekkor tudtam, hogy ez nem lehet más csak az én szerelmem. Soha senki más nem hívott így. Ez az ő szava volt. Én voltam, a rubinja, a drágaköve, a kincse.

Meg akartam szólalni, a kezét is megfogtam volna, de a testem nem engedte. Akkora fájdalmat éreztem, most mint akkor amikor kórházba kerültem, bordatöréssel és néhány zúzódással. Egy teljes hónapig voltam bent, és mindenki úgy tudta, megcsúsztam, elestem. Nyilván hazudtam. Akkor is.

Ezra napokat ült az ágyam felett, és mikor már felfogtam ésszel, hogy ez az ember az oka annak, hogy hetek óta fekszem ugyan abban az ágyban és nem vagyok képes megmozdulni, akkor el akartam mondani az orvosoknak, mi történt valójában. Sikítani akartam, mikor először megláttam őt. Egy hang sem jött ki a torkomon és féltem attól, hogy talán még jobban képes nekem ártani ha ezt megtette.

Végül nem szóltam senkinek. Soha senki nem tudta meg mi történt velem.

Percek teltek el így elmélkedve mire meghallottam a szirénát. Erős kezeket éreztem, ahogy egy hordágyra raknak. Majd már csak egy hangot hallottam.

-Itt vagyok Ruby.