In Bloom

1.

-Hao, Hao kelj fel!
Egyszer csak erre a kiabálás riadtam fel. Gyorsan a fejemre tettem a párnámat, hogy ne halljam, de a következő pillanatban egy kis test repült rám. Mostmár tudtam, ennyi volt az alvásomnak. Amikor kinyitott a szememet az öccsémet pillantottam meg, ahogy a lábamon csücsül és várakozóan bámul rám.
-Hány óra van?-kérdeztem, miközben még mindig fél álomban a telefonom után nyúltam.
-Fél hat van.
-Fél hat?! Mi a francért ébresztettél fel ilyen korán?-ekkor rá jöttem miért keltett fel az öccsém ilyen korán. Ma repülők. Ma végre valóra válik az álmom. Repülők Koreába.
-Anyáék már várnak rád.
-Miért?
-Majd megtudod-mondta titokzatosan és már rohant is ki a szobámból.
Össze szedtem magam és én is kimentem. Ahogy beléptem a konyhába, könnybe lábadt a szemem. Tudtam, hogy nehéz lesz ez a nap, de arra nem készültem fel, hogy ennyire. Lehet bénán hangzik, hogy 22 éves vagyok a szüleimmel lakok és most azért sírok mert elmegyek innen, de ez vagyok én Zhang Hao. A szüleim és az öccsém a konyha asztal mögött álltak. Az asztal tele volt a kedvenc ételeimmel, és az étkező többi része lufikkal volt megtöltve. Oda szaladtam a szüleimhez és csak öleltem őket. Tudtam, hogy nekik is nehéz ez. De, ha most nem megyek el akkor örökre itt maradok. Anyukám is sírt már, az apám még tartotta magát (csak egy kicsit volt könnyes a szeme).
-Ideje lenne asztalhoz ülni, ha nem akarjuk, hogy Hao lekésse a repülőt-mondta az apám.
Gyorsan mindenki helyett foglalt és elkeztünk reggelizni. A reggeli közben régi vicces történeteket meséltünk egymásnak. A családommal mindig ezt szoktuk csinálni, ha szomorúak vagyunk, persze ez más milyen szomorúság, de akkor is kellett a feszültség oldás. Miután befelyeztük a reggelit Gyorsan elmentem elkészülődni. Miután mindennel végeztem már csak egy dolgot kellett elintéznem, körbe mentem a házban és mindentől elköszöntem. Sajnos a kertig már nem jutottam el, mert már hívtak, hogy indulnunk kell. Gyorsan beültünk a kocsiba, és megsem álltunk a repülőtérig.  A repülő téren ott vártak rám egy csomóan, hogy elköszönhessenek tőlem, barátaim, tanítványaim, rokonaim. Könnyek és ölelések között mindenkitől elköszöntem, csak egy ember volt még hátra Kuan Jui. Kuan Jui-val már kicsi korunk óta legjobb barátok vagyunk. Tőle volt az egyik legnehezebb elválnom, de tudtam, hogy muszály.
-Soha ne felejts el-sugta oda nekem Kuan Jui.
-Már, hogyan is felejthetnélek el. Örökké te leszel a legjobb barátom.
Mikor ki mondtam az utolsó mondatot valami fura fájdalom futott át Kuan Jui arcán. Miután tényleg mindenkitől elköszöntem elindultam a biztonsági ellenőrzés felé.

A gép megérkezése után

Miután sikeresen leszáltunk és el szenvedtem magamat az új otthonomig hulla fáradt lettem. De annyira izgatott voltam, hogy felfedezzem a várost, hogy miután felhívtam a szüleimet, hogy sikeresen megérkeztem új otthonomban, rögtön útra keltem.