Egy Démon ölő lány élete( DS fanfiction )

12. fejezet

Amint visszaértünk a bázisra elkezdtem keresni Giyuut. Viszont sehol se találtam. Inkább bementem a szobámba és lepakoltam a holmim.

- Aiko-chan! - ölelt meg hátulról Shinobou-san. - Hallom sok démont megöltél a küldetésen. - dícsért meg mosolyogva.

- Igen. Örülök, hogy tudtam segíteni Rengokou-sannak! Viszont nem tudod hol van Giyuu? Azt ígérte, hogy együtt jövünk vissza, de már előttünk elindult ide vissza. És itt sehol se találtam.

- Hm.. azt hiszem nem láttam. De kérdezd meg a többieket hátha látták. Ennyire hiányzott neked? - kuncogott rajtam.

- N-nem! - pirultam el. - Vagyis igen, de érted... akkor én megyek és tovább keresem. - sétáltam ki a szobámból egyet intve Shinobounak.

Már vagy fél órája kerestem Giyuut, már 5 embert is megkérdeztem, de senki se tudja hol van. Kezdtem aggódni, viszont akkor oda jött hozzám Mitsouri.

- Aiko-chan, pont téged kerestelek! - állt meg előttem mosolyogva a lány.

- Szia Mitsouri. Miért kerestél?

- Hallotam, hogy keresed Tomioka-chant és gondoltam szólok hogy az erdőben van és éppen gyakorol. Már tegnap óta ott van, hamarabb ide jött.

- Oh köszönöm szépen, hogy szóltál! - hajoltam meg és indultam volna az erdő felé viszont Mitsouri meg fogta a csuklóm.

- Viszont elégé mérges volt. Ugye, nem történt semmi köztettek? - kérdezte aggódva.

- Nem! Bár az utolsó levelemre nem válaszolt és ugy volt, hogy ma együtt jövünk ide...

- Érdekes. Nem akarod, hogy veled menjek? Biztonság kedvért.

- Nem kell, köszönöm. - mosolyogtam rá és elindultam az erdőbe. 10 perc keresés után megláttam Giyuut ahogy egy kisebb sziklán ül és nézz maga elé. Elkezdtem közelíteni felé, hogy meglepje hátulról.

- Állj meg, Aiko. - szólalt meg hirtelen, mire én meglepedtem megálltam. Giyuu felállt és készült elsétálni, de én megfogtam a csuklóját.

- Valami történt? - néztem bele, gyönyörü szemeibe. Viszont ő csak komoran nézett előre, rám se nézve.

- Tudom, hogy megcsaltál azzal a fiúval. - nézett hirtelen rám dühösen.

- Tessék? Milyen fiú? Én nem csaltalak meg! Sose tennék ilyet! - emeltem fel kicsit a hangom.

- Inkább most hagyj békén. - kihúzta a szórításából a kezét és elfutott úgy, hogy erőm sem volt utána futnom. Néztem, ahogy eltűnik a messzeségben életem szerelme alakja, aki előbb azt mondta, hogy megcsaltam. Álltam lesokkolva és éreztem, ahogy egy könnycsepp lehullik az arcomon. Lerogytam a földre és elkezdtem hangosan sírni.

Már beesteledett, de én még mindig ugyan ott ültem.
- Össze kell szednem magam... - suttogtam magam elé. Hirtelen egy hangot hallotam mögöttem. Gyorsan felálltam és előhuztam a kardom. Az erdő közepén voltam és már beesteledett. Biztos egy démon volt az. Viszont hirtelen megláttam Nezukot felém sétálni.

- Nezuko! Hogy kerülsz te ide? - futottam oda hozzá és megöleletem. - Tanjirou? - néztem a háta mögé, de a bátya sehol se volt. Nezuko elkezdett arra menni ahonnan jött én meg utána. Pár perc múlva kiértünk az erdőből és megláttam Tanjirout.

- Szia Aiko. Tudom, hogy mi történt Tomioka-sannal. - fogta meg a vállam és leültettet engem egy padra, ő meg mellém ült. - Ma reggel amikor azt mondtam, hogy tetszel annak a fiúnak akkor igazat mondtam. - sóhajtott és folytatta. - Az a fiú elment Giyuuhoz pár napja és azt mondta neki, hogy megcsaltad vele de egy másik embernek mondta magát mikor ezt elmondta neki. És ezt onnan tudom, hogy nekem már az elején furcsa volt az a fiú és ezért követtem. És igazam volt.

Én csak lesokkoltan ültem egy darabig.
- Én ezt nem hiszem el. És ezt miért nem mondtad még el Giyuunak?

- Nem volt rá időm. Az előtt akartam elmondani mielőtt te beszélsz vele, de nem találtam rá alkalmat. Viszont most van egy ötletem. - fogta meg a csuklóm és mélyen a szemembe nézet. - Már nagyon rég óta barátok vagyunk és szeretném, ha Tomioka-sannal boldogak lennétek. Ezért én meg keresem most őt te meg szerintem beszélj azzal a fiúval. - ajánlotta fel, mire én megöleltem szorosan.

- Köszönöm, Tanjirou. Te vagy a legjobb barát akit valaha kívánhatam volna.

- Ez semmiség. - mosolygott rám és felállt. - Én indulok is, hiszen ki tudja mennyire messze ment. Te is indulj el minél hamarabb. - intett és a ladájával a hátán elindult. Én egy darabig ott ültem de utána én is elindultam a városba ahol eddig megszálltunk.

// 2023. 07. 30. //