Romantic Oneshots (HUN)

Csak színészet? prt. 2.

- Úgy csillog a szemed, az arcod meg... - kezdte kuncogva Peti.

- Nyugi, csak viccelünk, nem kell szívrohamot kapni - vágott közbe Cseke, mintha egy kisgyerekhez beszélne. - Mind tudjuk, hogy meleg van - kacsintott rám, ami akár azt is jelenthette "ne aggódj, a lelkedbe látok". Ebben a pillanatban csak azt kívántam, bárcsak lenne egy akár fele olyan jó visszavágásom, mint Mirának volt. Miért hagyom, hogy megalázzanak?

- Há, Peti - szóltam végül. A hangom megremegett, de úgy tettem, mintha észre se vettem volna. Mindhárman rám néztek, a két fiú háttal sétált. - Ne kiálts nagyot.

- Mi? - nézett rám értetlenül, de már késő volt. Hangos csörrenéssel nekiment a mögötte ólálkodó széknek, és egy rövid kislányos sikkantással hanyatt esett benne.

- Igen. Erre gondoltam. - Felsegítettem, és némán kiértünk az épületből.

Mi volt ez az egész? Tényleg azt hiszik, hogy tetszik nekem? Mert rosszul hiszik! Oké, ez így elég nagy túlzás. Sőt, maga a túlzás. Most is épp a nyakát tanulmányoztam... a hullámos haja szabadon, formára igazítva állt mindenféle irányba. A vállán feszült a zakó, amitől nagyon kíváncsi lettem, hogy nézhet ki egy szál pólóban.

Megérkeztünk a megállóba, Peti továbbment, Mirával, így a fiúval ketten maradtunk.

Egy darabig csendben álldogáltunk majd a fiú hirtelen megszólalt.

- Remélem jól csókolsz.

- Hogy mi van? - bukik ki a számon, amit rögtön meg is bánok. Pír szalad végig az arcomon, meg a szégyen, miközben a laza, szórakozott arcát fürkészem. A határozott vonalú arccsongjaitól kicsit előrébb lévőnek látszott a szája meg a keskeny orra vége, ami enyhén emlékeztetett egy farkas pofájára, de a szeme színe inkább a hűvös hegyi patakéra.

- Ha te leszel Rose én pedig Zachary, akkor lesz csókjelenetünk. Nem is egy. Vagy talán nem olvastad a könyvet?

- Nem... De... Valahogy meg szokták vágni nem? Úgy értem nem kell igazából megcsókolnom téged.

- Igaz... Először én csókollak meg téged. Csak a második a tiéd. - felelte elgondolkodva, mintha ez a mindennapos problémái közé tartozna.

- De én még... - soha nem csókolóztam, az ég szerelmére! Nem egy megrendezett helyen, stábbal körülvéve képzeltem el... Legalább Cseke jól néz ki, ellenszolgáltatásnak.

- Igen? - vonta fel a szemöldökét.

- Ööö nem szerepeltem. Igazi. Filmben. És te? - heherésztem bután.

- Kicsiként egész népszerű voltam, egészen tízen-néhány éves koromig... Aztán egészségügyi okok miatt vissza kellett vonulnom, a szünet óta ez lesz az első filmem.

- Mi történt pontosan?

- Nézd, jön a busz! - mutatott előre, és megindult felé, mintha meg se szólaltam volna. Pedig biztos vagyok benne, hogy hallotta.

- Milyen... - próbálkoztam még egyszer.

- Középen szálljunk fel, a csuklóban lenni a legjobb.

Így hát feladtam, és utána siettem. Szerencsére kevesen voltak, a fiú mégsem ült le, én pedig nem akartam jobban felidegesíteni. Ahogy mellette álltam, észrevettem egy keskeny, hosszúkás heget a halántékánál.

- Szóval Mira és te - pillantott le rám, de a fejét nem mozdította - miről beszélgettetek pontosan?

- Á, csak a sablon - feleltem, miközben egy kanyarban megbillentem, amitől összeért a karunk.