Egyes Misszió: Törd Meg A Jeget

I.

Marc ahogy egyesbe tette az autót, engedte, hogy az eddig az arcára erőltetett mosoly egy nagy sóhaj kíséretében leolvadjon. Frusztrált volt, az égvilágon semmit nem szedett ki a célpontból, akihez beférkőzött. A hírszerzésnek dolgozni sosem volt egyszerű, de ez az egyszerűen túlságosan elbaszott volt. Mióta dolgozik a hírszerzés civilek eltűnési ügyein? Lazított a nyakkendőjén, kigombolta a fekete ing nyakát, ami annyi ideje szorította már. Ekkor figyelt fel a halk szuszogásra a hátsó ülések alól, és kis híján félrerántotta a kormányt is, mikor megpillantott egy fiatal lányt a padlón rejtőzni. De ő még az előbb Michael ölében volt… Vissza kellett volna vinnie, és a lány is észrevette, min gondolkozik a férfi. 

-Kérem! Nem vihet oda vissza! - fogta könyörgőre azonnal. Úgy festett, mint egy őzgida, aki farkasszemet néz a vadásszal. 

-Hogy az istenbe kerültél ide?! Megöletsz mindkettőnket ha rájönnek! A kurva életbe! - markolt rá erősebben a kormányra a férfi. Lassítani kezdett, vissza akart fordulni. Az állásába kerülhet, ha elbukja ezt az ügyet emiatt a lány miatt. Mégis, mikor látta a filmekbe illő matt fekete luxus autót, már nem volt ideje gondolkodni, a gázra lépett, még mielőtt az első lövés eldördült volna. Pillanatok alatt gyorsult fel jóval a megengedett sebesség fölé, már nem a lányon volt a figyelme, útvonalakkal számolt, nem okozhatott balesetet. Mégis, mikor mozgást érzett a derekánál, nem is értette, miért lepi meg, hogy a lány elvette a fegyverét. Már azzal számolt, hogy az ő fejére fogja rá, mikor látta a lányt hátrafordulni, lehúzni az ablakot, majd hezitálás nélkül az őket üldöző autó gumijára lőni. Nem esett túlzásokba, pedig ahogy célozni tudott, a sofőr életét is elvehette volna. Durranás, fékcsikorgás, és az üldözőik minden méterrel egyre kisebb ponttá zsugorodtak a távolban.

-Ne hidd, hogy ezzel megúsztad! Fogalmad sincs mit okoztál! - pillantott hátra a riadt lányra. Hónapokig tartó munkája volt beférkőzni a helyi alvilág vezetőjének köreibe, éppen, hogy csak elnyerte a bizalmát, miután elszórt néhány bizalmas rendőrségi információ morzsát. Senki nem akarta bevallani, de valami készülődött, és a hideg rázta ettől Marcot. A rendőrség hatalma semmit nem jelentett, egyre gyakoribbak lettek a hírekben a halál esetek, a bűncselekmények, éjszaka csak az volt az utcán, aki semmi jóra nem készült. 

Idegesen a hajába túrt, fújtatva egyet. Nem jelenthetett, ezt magának kell megoldania, de ahogy a lányra nézett… nem tudta volna visszavinni. Külsőre nem festett rosszul, szembetűnően szép alkata volt, a csinos arcot szőkés barna tincsek keretezték. Látszott, hogy Michael kedvence volt, mégis, a zöld íriszekre pillantva még a sokat látott férfi mellkasa is összeszorult. Jól ismerte ezt a tekintetet, azok figyeltek mindent riadt őz módjára veszély forrásként, akik már évek óta küzdenek. Azt főleg nem akarta tudni, a lány miért kellett megtanuljon fegyverekkel bánni. Olyan 20 évesnek ha tűnhetett, valószínűleg már jó ideje a bűnbanda tulajdona lehetett. Nem volt sok ideje jobban szemügyre venni őt, ha nem is üldözték már őket, nagyon gyorsan ki kellett valamit találnia, mert nem gondolta, hogy ezzel örökre lerázta őket. Egy kis város felé kanyarodott le a három sávos főútról. Kevesebb szem, kevesebb kamera, a hírszerzés központjával ellentétes irányba, itt akadt egy kis idejük talán. Nem hívhatta fel a feletteseit, ha megtudják, hogy ennyire félrement a terve, a legkisebb gondja lesz, hogy elvesztette az állását. 

Mi a neved? - kérdezte lopva hátrapillantva a lányra, kinyújtva a kezét, hogy visszakérje a fegyvert.

Kate. Kate River, uram - felelte a lány, és most először felemelte a tekintetét a másikra. Odanyújtotta a pisztolyt, amit Marc ezúttal biztosabb helyre rakott el, tanulva a gyerekes hibájából. 

Tudod ki vagyok? - érkezett a következő kérdés hozzá.

Michael Marcnak hívta, sokat tudott a rendőrökről, azt gondoltam talán nyomozó lehet - válaszképp Marc csak erősebben a kormányra szorított. Lehet már amúgy is lebukott az álcája korábban a maffiavezér előtt. De hogy is felejthette el, látta már a lányt! Ott ült Michael ölében, mint valami macska, mikor először látogatta meg őket. 

Honnan tudjam, hogy nem kémnek küldtek utánam? 

Miért akarnék bármi jót annak az embernek? - Kate hangja hiába volt halk, hosszú évek elnyomott fájdalma csengett benne. Nem feszegette tovább a témát, így is látta, hogy a sírás kerülgeti őt. 

Egy kis szálloda felé vette az irányt, erősen látszott rajta, hogy nem ma építették. Leparkolt az épülettől messze, nem tervezte ezt az autót még egyszer használni, ezen az eldugott helyen pedig kis esély volt rá, hogy bárki észrevegye. Egy rendszámtábla csere után úgy gondolta, a helyzetből kihozta a legtöbbet, kinyitotta a hátsó ajtót, és biccentett a fejével. Kate kimerészkedett a hátsó ülésről, ekkor már teljes képet kapott róla a férfi. Nem volt meglepő, hogy az a szörny ennyire tökéletes, ártatlan, természetes szépséget szerezzen magának. A világos tincsek a derekát súrolták, az egész lány megjelenése egy angyalt idézett a fehér combközépig érő, hosszú ujjú ruhával, ami az alakjára simult. A pisze orrnak, hatalmas, egészen halványkék szemeknek és a lágy vonásoknak köszönhetően szinte gyereknek nézhették volna, de az öltözéke keveset bízott a fantáziára a nőies domborulatokból. A szeplős arcán nem vett észre sebhelyeket, nem volt nyoma, hogy bántották volna. Mielőtt elindult volna elkapta a felkarját, és közelebb vonta magához.

Egy rossz húzás, és hívom a gazdád, hogy itt vagy, nekem is egyszerűbb lenne. Én vagyok az egyetlen esélyed - mordult fel, mielőtt elengedte volna, hogy a szálloda felé induljanak.