A szívem két darabja (18+)✔️

1.rész-Luna ötlete

~Ivy~

Két hete vagyok itt Luna-nál és egyszerűen imádom ezt a helyet.Jó idő van és távol vagyok az otthoni dolgoktól de legfőképpen a stresszes orvositól.
A nővérem nagyon megváltozott az évek alatt, amióta nem találkoztunk.A szőke hosszú haját vállig érő rózsaszínre cserélte.Ezt a két hetet teljes mértékben nekem szentelte és mindenhova elvitt.
Rengeteget vásároltunk, masszíroztattunk, de jártunk szépségszalonban és edzőteremben is.Sőt Luna rávett még egy közös tetoválásra is, ami azért érdekes mert rettegek a tűtől.Egy újabb félelem legyőzése:Pipa!
Úgy érzem mintha ezelőtt nem is ismertem volna őt, annyira jófej és laza amilyen én soha nem leszek.
A barátjával nem volt alkalmam megismerkedni mert dolgozik de talán majd legközelebb.

Éppen a cuccaimat pakolom össze a holnapi induláshoz.Szép volt, jó volt de ideje visszatérni a valóvilágba mert az egyetem nem ér rá.

-Kész a vacsi!-lépett be Luna, miközben egy darab húst evett le a villájáról.-Hé!Te meg mi az ördögöt csinálsz?

-Hát pakolok!Holnap reggel hatkor indul a gépem és ki kell érnem időben.

-Várj!Mi?

-Mondtam, hogy csak két hetet tudok maradni.Nincs több időm!

-Ivy, ez most komoly?Hét éve nem láttuk egymást, erre két hét után lelépsz?

-Tudod, hogy kezdődik a suli.

-Na jó, de az egyetemen halaszthatsz.

-Persze, indokkal...de nem gondolnám, hogy elég indok lenne erre az, hogy nyaralgatok.Selma kinyírna.

-Ki nem szarja le azt a nőt?Nem az anyád!-láttam a nővéremen mennyire utálja a mostohaanyánkat.-Maradj már.

-Szeretnék, de nem lehet..

Valóban nagyon jó lenne örökre itt maradni.
De első a kötelesség és minden más csak azután jön.

-Most tényleg így elrontod?

-Mit rontok el?Ne csináld már ezt!
Miért nehezíted meg?

-Úristen Ivy, nem hiszlek el!-emelte fel a hangját-Pont olyan vagy mint Selma!
Szépen megnevelt téged, hogy a képmása legyél.

-Miről beszélsz?-kezdtem én is elkattanni.

-Ugyan olyan karótnyelt, unalmas alak lettél, mint amilyen ő.Ez volt velem a baja régen is.Én kerestem a boldogságot, éltem és nem hagytam, hogy besavanyodjak.
Vele ellentétben...

-Tudom, hogy nem bírjátok egymást de azért nem kellene így szapulnod.
Ha ő nem lett volna, akkor mehettünk volna az árvaházba.

-És szerinted érdekel?Miért vagy a bábja?

-Nem vagyok a bábja.Csak szeretném ha Apánk büszke lehetne rám.

-Apánk halott!És soha nem jön vissza!

-Luna!Állítsd le magad!
Én csak azt akarom, hogy teljesüljön a kívánsága.

-Szerinted boldog lenne ha azt látna, hogy a beledet is kihajtod?Szerinted ha most élne, akkor rád tukmálná az orvosit?
Minden amit kergetsz az nem a te akaratod, hanem az övé volt.
De ha tudta volna, hogy te nem ezt akarod, akkor hidd el bármi másban is épp ennyire támogatott volna téged.-az utolsó mondatát már nehezen tudta kimondani a sírástól.-Apa...-elcsuklott hangját fizikailag fájt hallani-Apa csak azt szeretné ha boldog lennél Ivy!Mindegy, hogy orvos, pincér vagy tanár vagy.

Nem jutottam szóhoz.A könny úgy csordult végig az arcomon, hogy szinte égetett.Tudom, hogy igaza van...de ha nem leszek orvos egész életben lelkiismeretfurdalásom lenne.
Zokogtam, Luna zokogott és elkezdett szakadni odakint az eső, tehát Apa is zokog.

-Figyelj Hugi!-ölelt meg, majd komoly arccal nézett rám-Jó látni, hogy ennyire céltudatos és maximalista nő lett belőled.
De ne felejts el mindeközben élni.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy elmenjen a sok tanulásra és munkára.
Gondolj bele, ha ott leszel majd a halálos ágyadon és visszatekintesz.
Mire gondolsz majd?Suli, jó jegyek, rengeteg munka, semmi szerelmi élet, semmi buli, semmi nevetés és szórakozás. De legalább orvos lettél..

-Csakhogy tudd van barátom otthon!Marshall a neve!

-Mi a fasz?Te most komolyan a szomszéd gyerekkel példálozol nekem?
Képzelem, hogy tud dugni..-nevetett fel gúnyosan.

-Nem tudom te hogy veszed ennyire könnyen a dolgokat, sajnálom de nekem nem megy.

-Akkor hadd segítsek!Maradj itt egy évig legalább és lazíts.-javasolta a nővérem.-Megtanítalak élni!

-Mi?Te megőrültél?Hogy maradhatnék egy teljes évig itt?

-Itt maradsz egy évig.Szerzünk neked élményeket, rápihensz az orvosira.
Utána pedig hazamehetsz és újra belevetheted magad a tanulásba.

-Te nem vagy normális!Biztosan nem!-mondtam és elfordulva pakoltam tovább.

A valóság az, hogy muszáj volt elfordulnom mert ha tovább győzköd biztosan belemegyek.
Minden érv amiket felsorakoztatott nagyon is jogosak.Amit pedig Apáról mondott, nos..tudom, hogy csak az érdekelné, hogy boldog legyek.
De nem maradhatok...

-Nem hiányzik a nővéred?Nem akarsz több időt együtt tölteni?

-Nem adod fel egykönnyen igaz?

-Az előbb már azon gondolkodtam, hogy a székhez kötözlek.

-Nagyon szeretnék itt maradni, hidd el.
De te is tudod, hogy én nem vagyok olyan belevaló csaj mint te.

Luna hamarosan feladta a győzködésemet és egész vacsora alatt egy szót sem szólt hozzám.Haragszik!
Nem akartam elrontani az utolsó közös estémet a nővéremmel.
Elvégeztem a szokásos esti rutinomat majd aludni tértem.
Mielőtt azonban elaludtam volna, az ajtóm nyílott ki.

-Csak annyit akarok mondani, hogy reggel inkább el se köszönj tőlem mert utálok búcsúzkodni.Jó éjszakát!-Luna épp oly kemény és bántó tud lenni mint amilyen néha Apánk is volt.

Válasz helyett újra bőgni kezdtem és álomba sírtam magam.

"Apa csak azt szeretné ha boldog lennél Ivy"

"Bármi másban is épp ennyire támogatott volna téged"

"Minden amit kergetsz az nem a te akaratod, hanem az övé volt"

"Pont olyan vagy mint Selma"

Egész éjszaka forgolódtam és alig aludtam.Kattogott az agyam és azon gondolkodtam amiket Luna vágott a fejemhez.Igaza van!
19 éves vagyok és soha nem voltam még egy igazi buliban sem.Soha nem engedtem meg magamnak azt az időpocsékolást, hogy kimozduljak otthonról.
Időnként elmegyünk Marshall-al moziba de ennyi..

Reggel fél nyolckor hallottam, hogy Luna felkelt és járkál kint.
Amikor kiléptem az ebédlő asztalnál ült zsebkendővel a kezében és bömbölve sírt mint egy gyerek.
Odamentem hozzá és a vállára tettem a kezemet miközben leültem a mellette lévő székre.
Akkorát ugrott ijedtében, hogy a szék is hátraborult amin előtte ült.

-Ivy?Miért vagy még itt?Nem azt mondtad, hogy hatkor indul a géped?-fújta ki az orrát.

-De igen, akkor indult.

-Mi?Akkor mégis maradsz?

-Ha nem baj, akkor igen.

-Nem szívatsz?

-Tudod, hogy nem vagyok egy viccelődő típus.-mosolyodtam el

-Ezt el sem hiszem!-ölelt át olyan szorosan, hogy azt hittem megfojt.

-Luna, nem kapok levegőt.

-Jaj bocs!Annyira boldog vagyok!De mitől gondoltad meg magad?

-Attól amiket mondtál!Teljesen igazad van!
Apa attól lenne a legboldogabb, ha együtt látna minket.

-Akkor ezt ma este megünnepeljük!Ideje belevinnem téged a rosszba.-kacsintott

-Előre félek!