Novellák

Az Még Azelőtt Volt

Inspirálta: Owari no Seraph

Szereplők:
- Lacus Welt, vámpír, "jelentéktelen" katona (Lacus, számomra nem vagy az😭😭)
- Ichinose Rin, ember, egy eléggé fontos ember (RIN EGY PLUSZ KARAKTER)

~ Rin szemszöge ~

Körülbelül három hete lehetek a vámpírok fogja. Már egy ideje nem számolom a napokat. Nagyjából azóta, amióta az elrablóm, Lacus Welt egy külön szobát adott nekem, távol mindenkitől. Hálás lehetnék neki. Részben az is vagyok. De én nem akarok itt lenni, ahol szinte mindenkinek ki vagyok szolgáltatva. Legalábbis azt hittem. Az első pár nap után a lila hajú barátja, valami Rene-vel volt alkalmam beszélgetni. Szerinte Lacus teljesen megváltozott, azt viszont nem volt képes elmondani, hogy miért. Akkor kedvem lett volna addig verni, amíg ki nem nyögi. A bátyám a Vámpírírtó Egység alezredese, megvannak a megfelelő módszereim a vallatásra. Rene csak annyit árult el, hogy rajta kívül más nem teheti be a lábát a szobámba. Ezt én is furcsálltam, ám amikor beszélni akartam vele, elküldték Nagoyaba. Egy hete nem tudom, hogy él-e még.

Az ablakban ülve bámultam kifelé, pontosabban az a város irányába, amerre a bátyám lehet. Vissza akartam kapni. De nem tudtam elszökni, valami Hyakuya Mikaela nevű vámpír engem "őriz".

- Szia, Rin - hallottam meg az ajtóból a hangját. Egyből oda fordultam. Vörös szemeivel az én sötétlila íriszeim kémlelte, lila haja kócosan az égnek meredt. Lacus mosolya nem olyan volt, mint amikor elrabolt a bátyám szeme láttára. Nem pszichopata... Ez most sokkal barátságosabb volt.

- Mit akarsz? - kérdeztem, hangom remegett, bár nem tudom megmondani, hogy miért.

- Ti emberek állandóan ezekkel a kérdésekkel jöttök - sóhajtott fel fáradtan. - "Mit akarsz?" "Ki vagy te?". Kezdtek unalmasak lenni.

Hirtelen termett előttem. Reflexből sikoltottam fel, ám befogta a szám.

- Nem foglak bántani - nézett mélyen a szemembe. Valamiért hittem neki.

Leült az ágyamra, és csak néztünk egymásra.

- Miért jöttél? - húztam fel a lábaim.

- Találkoztam a bátyáddal - mondta hirtelen.

- Tényleg?! És... Jól van?? Ugye nincs semmi baja? - aggodalmaskodtam. Aztán egyből rájöttem, hogyha találkoztak, biztos, hogy nem kellemes lehetett. - Ugye... Él még?

- Nem tudtam megölni. Mármint... Meg tudtam volna, ugyanis gyorsabb voltam, de... Nem tudtam végezni vele.

- Hogyhogy? - lepődtem meg. Lacus mindig az a "fejjel a falnak" típus volt, és nem is gyenge, simán elbánt volna Guren-nel.

- Fogalmam sincs. Tudtam, hogyha megölöm, nekem nem lesz jobb, de neked rosszabb lesz, és...

- Várj! - szakítottam félbe. - Hetekkel ezelőtt azt mondtad, hogy nem érdekelnek téged az éléstárak érzései, felőled akár meg is halhatnak. Én pedig a te éléstárad vagyok. Rene elmondása szerint csak a tiéd.

- Az még azelőtt volt! - mentegetőzött.

- Mielőtt?

- Mielőtt jobban megismertelek. - Erre lefagytam. Lacus... Miattam változott meg? Én tettem mássá? - Mióta itt vagy, nem bírok anélkül elaludni, hogy ne gondolnék rád. Ezért is van, hogy néha átjövök hozzád, és nézem, ahogy alszol.

- Te kukkolsz engem?! - akadtam ki. Guren elmondása szerint beszélek álmomban... Te jó ég... Ásson el valaki!!

- Ritkán! Tényleg! Csak amikor nem tudok aludni. Komolyan.