Sárkányok kora - Por & Hamu

2.

Amikor Mytho fel ébredt egy különös helyen találta magát, egy rakodó lovaskocsi: mint egy hatalmas fadoboz kicsinyke ablakokkal, inkább rácsokkal. Mintha egy karcer egyik cellájában lenne, az egyetlen különbség, hogy rajta kívül még huszan bent ültek. Egytől egyig koszosak voltak mint akiket végig cibáltak egy egész falun, azonban a láncok a csuklóikon szemvakítóan csillogtak gúzsba kötve őket. Mytho végignézett magán. Ő sem volt különb. Mocskos és megbéklyózva. Égkék szemeivel kipillantott a rácsok mögül.

Nem tudta hol és mikor voltak. Az a tudat, hogy nem tudja meddig volt eszméletlen vagy, hogy hogyan került oda ahová valamiképp megijesztette őt. A sötétség előtti emlékei is ködösek, aligha tud felidézni bármit is. Egyetlen ami sehogy sem ért és nem is tudja vissza idézni az az, hogy mi történt a lábával. Nem tudta miért van gyolcsban a lába. A kötszer a talpán csupa vér volt, nem mellesleg a fásli koszos volt, ruhájával együtt. Az út amin a lovaskocsi cammog zötyögős volt. A rabok egymásnak dölöngélnek, de nem néznek egymásra, nem szólnak egymáshoz. Csak a földet nézték. De a fiú egytől egyig megnézte az embereket, nem voltak különbek mint ő vagy bárki más. Nem tűntek nemesnek, egyszerű falusiak.....de valahogy mintha mégis másabbak lettek volna. A kosz alatt szép arcok rejtőztek, némelyik különösen karakteres volt. Felemás szemek, pigment foltos bőrök, szőke, vörös, fekete hajak...mintha külön válogatták volna össze az egész bagázst. Lassacskán Mythoban össze állt a kép. Ez nem egy átlagos rakodó lovaskocsi, nem egy átlagos úton zötykölődve. A kocsi egyenesen a fekete piacra hajtott. Mytho reszketve engedte ki az eddig bent tartott levegőt. A legrosszabb események, s képkockák játszódtak le a fejében egészen addig ameddig meg nem látott egy, a sarokban vacogó kistermetű alakot. Kicsit ki hajolt a sorból majd szemei tányérméretűre kerekedtek.

Egy soványka kisfiú remegett a sarokban és csendesen pityergett. Mytho nyelt egyet a kisfiú láttán, meg akarta vígasztalni, azt mondani, hogy minden rendben, de tudta, hogy e kegyes hazugság talán most jobban fájna a kisfiúnak. Hisz az itt lévők mind tudták milyen sors is vár rájuk és a legrosszabb, hogy még a kisfiú is tisztában volt vele, talán ezért is remeg oly annyira.

Mytho üres tekintettel kémlelte a tájat, ahogy szép lassan a naplemente vörösre festi az eget. Fáradtan sóhajtott mikor már harmadjára állt meg a rabszolgaszállító. A mögöttük lévő "fadobozból" kirángattak egy izmosabb alakot, ki szint úgy megvolt bilincselve. Le lökték a földre majd két férfi elővéve egy-egy husángot, elkezdték egy kiadós náspángban részesíteni. Mytho félve csukta be szemeit egy-egy nagyobb ütésnél. Nem tudta pontosan, hogy mit tett a férfi, aki kifejezetten ismerősnek tűnt neki. Ahogy az megfordult, hogy az ütések a hátát érjék Mytho jobban láthatta az arcát. A pék fia Meri-ből, Elian. Mytho gyermekkori barátja. A fiú segíteni akart, oda szaladni és saját testével védeni az ütések kegyetlen záporától, de nem tehetett semmit. Bilincsben volt, a lába sérülten sajgott és be is volt zárva. Mytho erősen összezárt szemekkel fordult el, így csak hallhatta ahogy Elian fájdalmasan felnyög a nagyobb ütéseknél és ahogy a fogmegek nevetve verik lila-zöld foltosra. "Ez csak egy nagyon rossz álom, egy förtelmesen rossz álom. ,,Ez nem velem történik, otthon vagyok. Anya és apa nevet a konyhában, érzem anya nyúl ragújának illatát." Mytho ezzel az ábrándképpel akarta nyugtatni magát, de a zord valóság hangjai, a fájdalmas nyögések, a kisfiú hüppögése, halk zokogása nem tudták feledtetni Mythoval e kegyetlen helyzetet. Nem nyitotta ki a szemét, próbálta áltatni magát, hogy ez csak a képzelete szüleménye, de amikor a lovas kocsi újból elindult ismét realizálódott benne, hogy ez nem képzelet, nem az elmélye játszik ilyen csúf játékot vele. 

Sírni akart, üvölteni, sikítani úgy, hogy mindenki hallja azt, a föld is bele remegjen. De nem tehette, nem azért mert próbált volna erős maradni, hisz nem volt kiért vagy miért; szülei halottak, Erica a legjobb barátja is valószínűleg halott. Csak ő él, inkább vegetál....

Mytho a hosszas zötykölődő ritmusra el aludt, már csak akkor kelt fel mikor két hatalmas kéz szorított vállára és erősen meglökve őt ki esett a rakodókocsiból a köves útra. Nyögött egyet a kellemetlen fájdalom hatására ahogy a hegyes ujjporcnyi méretű kövecskék felsértették a bőrét kegyetlenül. Ugyan azzal az erővel ahogy kilökték a kocsiból ragadják meg ismételten és rángatják fel földről és közben rá üvöltenek, hogy "fel állni!". Mytho az alvástól még kábultan próbál engedelmeskedni a parancsnak, de valahogy olyan érzése van mintha a lábai alól a föld direkt akarna kicsúszni, talán az éhinség, talán a szomjúság. Azonban az erős kezek nagyon hamar talpra állítják és kezdik el őt rángatni egy sátor irányába ami tele volt fa kádakkal. Némelyikben Mytho "kabin" társai voltak láthatók ahogy néhány a piacon dolgozó erőszakosan mozsdatják őket akár a kóbor kutyákat. Mythot is levetkőztették, a láncait levették, majd parancsolták az egyik kádba. Ahogy a fiút megcsapta víz hidegsége minden kábultsága eltűnt és a teste remegett a víz jeges érintésétől. Hirtelen az egyik munkás egy kemény kefével kezdte el le szedni róla a mocskot píros csíkokat húzva vele a hófehér bőrre. Mytho arca fájdalmas grimaszba torzult és próbált elhúzódni, de ezennel sem menekült, így fogát össze szorítva viselte el az égető fájdalmat......