Címzett: Charles Leclerc

Második rész

Bianca

Az első hetemen túl vagyok az új lakásban. Igaz, alig voltam itthon, ugyanis még rengeteg dolgot elkellett intéznem. Végre állandó lett a lakcímem is. És egyéb irataimat is elsikerült intéznem. Minden kész volt.

- Na szia drága! Mesélj, hogy alakul az új életed? - szólt bele a telefonba a barátnőm.

- Szia Alba! - örültem meg a hívásának. - Eddig zökkenőmentes. Elsikerült minden hivatalos papírt intéznem.

- Akkor ez már végleges...? - kérdezte reményteli hangon. De a válaszom sosem lesz: nem.

- Igen Alba, ez már végleges.

- Tudom, hogy örülnöm kéne, de nélküled annyira üres Madrid. És az én szívem is!

- Haza megyek, amint tudok. De te is eljöhetsz ide bármikor!

- El is fogok! Kíváncsi vagyok rá, hogy mit hoztál össze. Anyád már amúgy is rágja a fülem, hogy látogassunk meg együtt.

- Jó isten Alba! El ne hozd! Kicsinál az a nő!

- Bia... Az anyukád.

- Tudom, de apa leépülése óta, úgy tesz, mintha üvegből lennék. A sarkamba van, és a nyakamra liheg, még ilyen messziről is. - és tényleg így érzem. Ezen kívűl mindenféle vitaminnal elkezdett tömni, csakhogy le ne épüljek. Így huszonnégy évesen talán semmi oka aggódni.

- Bia. Csak félt! És bűntudata van, hogy nem ő veszi át a céget. Na meg ott a bátyád is...

- Inkább most hagyjuk Marco-t. Fogalmunk sincs, hogy hol lehet.

- Na ez az Bia! Értsd meg anyukád helyzetét. A nyakába szakad apátok, és a betegsége, te elköltözöl, a fia pedig lelép se szó, se beszéd.

- Jó igazad van Alba! - sóhajtok mélyet. Mindig is tudtam, csak próbáltam kimaradni ebből. - Nem hagyhatnánk a családi drámánk? Inkább mesélj, hogy haladnak az előkészületek az eljegyzésedre?

- Nagyon jól. Bár a kedves vőlegényem nem igazán bírja ezt a nagy hajcihőt. - nevettünk össze. - De mellettem pedig ez mindennapos.

- Hát igen... De majd rájön. - kacagtunk jóízűen, mikor halk kopogás hallatszódott az ajtómon. - Várj csak! Valaki kopogott.

- Csak nem vársz valakit estére? - hangja átment csábosba, s nem láttam de lemertem volna fogadni, hogy az a perverz, ravasz mosolya világít a képén.

- Jaj... Fogd már be...! - mosolyogtam.

A telefont nem tettem le, úgy nyitottam ajtót, csak elemeltem kissé a fülemtől. Egy helyes, egy nagyon helyes fiatalember állt az ajtóm előtt. Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.

- Most komolyan Alba? - szóltam bele a telefonba.

- Mi az Bianca? - persze... nem veszem be! Mekkora véletlen, hogy pont telefonálunk, s akkor toppan be egy ilyen szexi fiú.

- Na jó. Igazából rám fér a szex. - s ezzel a mondatommal bontottam a vonalat köztem, és a legjobb barátnőm között.

- Elnézést a zavarásért! A szomszéd vagyok.

- Ha ez a szereped... - rántottam be az ajtón, s ajkaira tapadtam hevesen, lendületből. Visszacsókolt, de végül elhúzódott.

- Elnézést! Nem tudom, hogy kit vársz, de én tényleg csak a szomszéd vagyok! Azért jöttem, hogy megkérdezzem esetleg nem e hozzád dobták be az egyik levelem? - zavarodottan és kipirosodottan lihegett.

- Ó! Jézusom! - temettem a kezembe a fejem. Ez kínos! - De! De! Kaptam egy levelet, ami habár nekem volt címezve, semmi közöm hozzá. - zavaromban elkezdetem a konyhapulton turkálni, s előhalásztam a borítékot.

- Te felbontottad? - kérdezi, amikor átadom neki.

- Igen! Mondtam, nekem volt címezve.

- Már bocsi, de ha jól hallottam Bianca. Az mióta CL tizenhat? - kinek hiszi ő magát? Rám akar cáfolni? Na majd adok én neki!

- A nevem Constanza Lozano. És a tizenhatos lakás az enyém! Ha már így kérded! - vágtam oda a bunkó stílusomhoz hűen.

- Oh... - kerekedtek el a szemei. - De akkor is! Ez nekem jött! Privát!

- Szuper! Akkor legközelebb a postást bazd le, hogy szar helyre dobta a szerelmes leveled! - csaptam rá az ajtót.

Jézusom! Rávetem magamat egy idegen pasasra, aki ráadásul a szomszédom, sőt, még barátnője is van! Akkor meg az anyja hétszentségéért csókol vissza?! Na az ilyen férfiakat kéne bezárni egy helyre. Van bőven belőlük!

De ami tény az tény. Kivagyok éhezve, ezt nem titkolom, és nem is szégyellem! Ez vagyok én! Akinek tetszik, tetszik, akinek nem, annak nem. Ez ennyi! Eleget éreztem én már pocsékul magam. Most eljött a felejtés időszaka. Amit szépen meg is kezdtem...