Szeretném, hogy szeress

.

A fából faragott bárpult mellett volt egy kis gőajtó, így hát arrafelé indultam el. Kimentem rajta, de csak egy mosogatót találtam. Megfordultam, hogy visszamenjek, de beleütköztem egy előttem álló alakba. Felnyögtem, amikor a fejem a kemény férfitestnek ütközött. Fájdalams arccal, a homlokomat masszírozva felemeltem a tekintetem. Egy magas, jóképű férfi állt előttem. Láttam már valahol? Jéghideg tekintete valósággal áthatolt rajtam. Meg sem tudtam mozdulni, ahogy nézett rám a tökéletes barna szemével. Volt bennük valami, amitől úgy megrémültem, hogy egy pillanat alatt a földbe gyökerezett a lábam.
-Alighanem eltévedtél-szólitott meg, gyönyörű folyékony angolsággal, brit akcentussal.
-Ha elmondod, mit keresel, segítek megtalálni.
A kezét a lapockáim közé helyezte, végigsimítva a meztelen bőrömet, majd elvezetett az ajtóig, amin bejöttem. Beleborzongtam, ahogy megéreztem a tapintását, és ez bizony nem segített a járásban. Annyira le voltam taglózva, hogy a legnagyobb erőfeszítésemre sem sikerült kinyögnöm egy szót angolul. Csak mosolyogtam, vagyis inkább vicsorogtam, és Raphael felé indultam, mivel az érzelmi lökettől teljesen el is felejtettem, miért álltam fel a kanapéról. Mire az asztalhoz értem, a társaság már javába öntötte magába a szeszt, túl voltak az első körön, és már megrendelték a másodikat is. Lerogytan a kanapéra, megragadtam a proseccót, és egy hajtásra kiürítettem a poharat. Még el sem vettem a számtól, de már intettem a pincérnek, hogy hozhatja a következőt. Raphael vidorab nézett rám.
-Micsoda szeszkazán! Még hogy nekem vannak gondjaim az alkohollal.
-Valahogyan most kivételesen megszomjaztam-válaszoltam, kissé elkomorodva korán felhajtott ital miatt.
-Valami bűbáj lehet abban a mosdóban, ha így hatott rád az ottani látogatás, szeszkazán.- E szavak hallatán idegesen körbenéztem, és a férfit kerestem. Úgy remegett miatta a térdem, mint amikor elöszőr vezettem motorbiciklit azután, hogy megkaptam az A kategóriás jogosítványomat. Nem volt nehéz megtalálni a sok fehér között, mivel éppen úgy öltözött. Fekete, baggy farmernadrág, egy oversize fehér poló, fején fekete fejkötő volt. Holott csak egy pillanatra láttam, pontosan emlékszem erre a látványra.
-Nathalie!-a keresésből Michal hangja szakított ki.
-Ne bámuld már az embereket, inkább igyál te is.
Észre se vettem, hogy az asztalunkon megjelent az újabb pohár habzóbor. Most már lassan kortyolgattam úgy magamba döntöttem volna, mint az elözőt, ugyanis még mindig remegett a lábam. Meghozták az ennivalót, mohón nekiláttunk mindannyian. A polip eszményi volt; a köret mindössze néhány édes paradicsomból állt. Raphael egy gigantikus tintahallal küszködött, amelyet szakszerűen vágtak fel és helyeztek el a tányéron némi fokhagyma és koriander társaságaiban.
-A mindenit!-dörrent ránk Raphael, és felpattant a fehér kanapéról.
-Tudjátok, hány óra van? Elmúlt éjfél, tehát, Nathalie! ,, Boldog szülinapot, boldog szülinapot..."- erre a másik kettő is felpattant a helyéről, és jó hangosan, vidáman, jó lengyelesen csatlakozott a születésnapi köszöntőhöz. A többi vendég egy darabig kiváncsian bámult bennünket, de aztán ők is be csatlakoztak a kórushoz, olaszul énekelve. Az étterem zengett a hangos bravóktól, én pedig legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. A születésnapi dal volt sz egyik, amit a legjobban utáltam a világon. Valószínűleg amúgy senki sem szereti, hiszen nem lehet tudni, mit csináljon az ember, énekeljen, tapsoljon, vagy mosolyogjon mindenkire? Mindengyik rossz megoldás, és az ember minden esetben komplett idiótaként jön ki az ilyen helyzetekből. Spicces műmosollyal felálltam a kanapéról, és visszaintrgrttem mindenkinek, közben mélyeket hajlongtam, megköszönve a jókívánságokat.
-Muszáj volt ezt tenned velem?-toltam le Raphaelt mosolyogva.
-Az, hogy emlékeztetsz arra, különben is, miért kell ebben mindenkinek részt vennie?
-Nincs mit tenni, drágám, ha az igazság. Engesztelésképpen, és egyúttal a mai buli kezdetként megrendeltem a kedvenc italodat.- vigasztalt. Még be sem fejezte a mondandóját, máris előkerült a pincér, és egy jegesvödörben Möet & Chandon Rosét tett elénk, négy pohárral.
-Imádom!-kiáltottam, és úgy ugráltan a kanapén tapsikolva, akár egy kislány.
Az örömöm nem kerülte el a pincér figyelmét, rám mosolygott, és az asztalon hagyta a pezsgővödröt a félig kitöltött pezsgővel.
-Akkor hát, egészségedre!-szólalt fel Karolina, a magasba tartva a poharat.
-Igyunk rád, arra, hogy megtaláld, amit keresel, meglegyen, amit akarsz , és ott lehess, ahol szeretnél. Isten éltessen!
Koccintottunk, és fenékig ürítettük a poharakat. Amikor kifogyott ez a pohár is, már tényleg nagyon kellett vécére mennem, ezúttal úgy döntöttem, pincer segítségét veszem igénybe a kereséshez. Megmutatta az irányt, hogy merre kell tovább haladnom. Éjfél után az étterem éjszakai mulatóvá változott, és a színes fények alapvetően átváltoztatták a hely hangulatát. A fehér egyszerre más értelmet kapott, a színek hiánya az összes színt visszatükrözte a termekben. Átverekedtem magam a tömegen a vécé felé, amikor ismét elragadott az a különös érzés, hogy figyel valaki. Megálltam, és a tekintettemmel végigpásztáztam a termet. Az egyik emelvényen , a boksz gerendája támaszkodva ott állt feketében fehérben öltözött férfi, és ismet rám szegezte a dermesztő tekintetét. Higgadtan, minden érzelem nélkül mért végig a bokámtól a fejem búbjáig. Mégis ő volt kevésbé tipikus férfi, akit életemben láttam. Fekete fonott haja volt, arca jól ápolt, ajkai tökéltesek voltak és határozottak a fekete piercingel. Mintha arra teremtették volna őt, hogy kéjben részesítse a lányokat. A tekintette hideg volt, és átható, mint valami vadállaté, amely éppen támadásra készül. Csak most, a távolból nézve tudatosítottam magamban, hogy milyen magas is valójában. Magasan kiemelkedett a körülötte álló nők közül, legalább száznyolcvan centi lehetett. Nem tudom, mikyen hosszan bézzül egymást, az volt az érzésem, hogy megállt az idő. A dermedtségemből egy férfi zökkentett ki, aki mellettem elhaladva tarkón lökött. Mivel folyamatos bámulászól úgy bemerevedtem, mint a deszka, egy lábon átfordulva elvágodtam, és a földre estem.
-Nem esett bajod?-kérdezte a férfi, aki úgy bukkant elő mellettem, mint egy szellem.
-Ha nem láttam volna, hogy ezúttal nem te lökted föl, azt hinném, ez a módszered arra, hogy felhívd magadra az ismeretlen férfiak figyelmét. Erősen elkapott a könyökömnél, és felemelt. Meglepően erős volt, olyan könnyedséggel csinálta, mintha egyátalán nem volna súlyom. Ezúttal végre összeszedtem magam, bátorrá tett a véremben forrongó alkohol.
-Te meg mindig falat meg emlősdit játszol?-förmedtem rá, miközben igyekeztem elővenni a lehető legfagyosabb pillantásomat, amit csak elő tudtam szedni.
Elhúzodott, de továbbra sem vette le a szemét rólam, úgy nézett rám, mintha nem tudná eldönteni, hogy valófi vagyok-e.
-Egész éjjel engem bámultál, ugye?-kérdeztem ingerülten. Van némi üldözési mániám, de ez előérzetem sosem csal.
A férfi elmosolyodott, mintha gúnyt űznék belöle.
-A klubot néztem-válaszolta.
-Ellenőrzöm a személyzetet, nézem, mennyire elégedettek, keresem a nőket, akinek falra vagy emelőre van szükségük.
A válasza egyszerre mulattatott és zavarba is hozott.
-Hát akkor köszönom az emelést, és kellemes estét kívánok-feleltem kurtán, és egy kihívó pillantás kíséretében elindultam a mosdó felé. Amikor hátramaradt mögöttem, megkönnyebbültem fellélegeztem. Legalább ma nem úgy jöttem ki a helyzetből, mont egy komplett idíóta, és képes voltam válaszolni.
-Viszontlátásra, Nathalie-hallottam a hátam mögött.
Mite megfordultam, már csak a mulatozó tömeget láttam magam mögött, a férfi eltűnt. Honnan tudta a nevem? Hallotta a beszélgetésünket? Nem lehetett olyan közel, hogy hallhassa, azt láttam volna, megéreztem volna. Ekkor Karolina ragadta meg a kezem.
-Gyere már, így az életben nem jutsz el a vécéig, mi meg itt ragadunk örökre-kérlelt.
Amikor visszaértünk, az üvegasztalon már ott állt a következő üveg Moët.
-Na tessék, látom, ma kirúgunk a hámból a szülinappal-jegyeztem mrg mosolyogva.
-Azt hittem, te rendelted-kérdeztr Raphael csodálkozva.
-Én már fizettem, éppen indulni akartunk tovább.
Körbe néztem a teremben. Tudtam, hogy az üveg nem vénetlenül van ott, és ő még mindig figyel valahonnan.
-Akkor biztos ajándék az étteremtől. Ilyen szülinapos kórus után nem is tehettek volna másként-táltgatott Karolina.
-Mindegy, ha már itt van, igyuk meg.
Egészen az üveg kiürülésig nyugtalanul fészkelődtem a kanapén, azon gondolkodtam, ki lehetett ez a férfi, miért bámult így engem, és honnan a csudából tudta a nevem.
Az este hátralevő részét klubról klubra történő vándorlással töltöttük. Mire visszatértünk, már hajnalodott.
Rettenetes fejfájásra ébredtem. Hát igen... a Moët. Imádom a pezsgőt, de a másnaposság utána szó szerint szétrobbantja az ember fejét. De mondjuk, normális az, aki ezzel issza le magát? Erőm utolsó maradékával elvánszorogtam az ágyból a fürdőszobáig. A neszesszeremnől elővettem egy csomag fájdalomcsillapítót, bekaptam hármat, és visszakúsztam a takaró alá. Amikor néhány órával később magamhoz tértem, Raphael már nem volz mellettem, a fejfájásom elmúlt, az ablakon túlról a uszoda hangjai halladszottak be. Vakáció van, úgyhogy fel kell kelnem napózni. A gondolat felvillanyozott, úgyhogy gyorsan lezuhanyoztam, felkaptam a fürdőruhát, és fél óra múlva készen is álltam a strandolásta. Michal és Karolina hűvös bort szopogattak a medence mellett elnyújtozva.
-Kutyaharapást szőrivel-mondta Michal, és átnyújtotta a műanyag poharat.
-Bocs, csak ilyen műanyag van, ez a szabály.
A bir hideg volt, és finom, úgyhogy egy hajtásra kiittam.
-Nem láttátok Raphaelt? Mire felébredtem, már nem volt a szobában.
-Az előcsarnokban dolgozik, a szobában gyenge volt az internetkapcsolat-világosított fel Karolina.
Na ja, a laptop a legjobb barát, a munka a legjobb szerető, gondoltam magamban, és elheveredtem a nyugágyon.
A nap hátralevő részét egyedül töltöttem az ölelkező párocska társaságában. Csak Michal törte meg a szerelmi idillt egy-egy ,,Micsoda csöcsök!" felkiáltással.
-Elmegyünk ebédelni?-kérdezte.
-Elmegyek Raphaelért. Mégis micsoda nyaralás ez, hogy ő csak ül, és a monitort bámulja.
Felkelt a kanapéról, felkapta a pólóját, és elindult a szálloda bejárata felé.
-Néha annyira elegem van belőle-böktem ki. Háttal fordultam Karolinának, ő meg nagy szemeket meresztett rám.
-Sohasem leszek a legfontosabb nála. Fontossabb, mint a munka, mint a barátok, mint a bulizás. Néha az a benyomásom, hogy csak azért van velem, mert nincs job dolga és igy kényelmes neki. Olyan, mint ha a kutyája lennék-amikor akar, megsimogat, amikor van kedve, játszik velem, ha nincs kedve a társaságomhoz, akkor gyakrabban beszél kollégákkal a Facebookon, mint velem otthon, az ágyról nem is beszélve.
Karolina az oldaláta fordult, és felkönyökölt.
-Tudod Nathalie, a kapcsolatokban már csak így van, hogy néha eltűnik a vágy-magyarázta.
-Na de nem fél év után...ha legalább annyi lenne. Púpos vagyok? Vagy nincsen rendben velem? Olyan rossz az, ha szeretném?
Karolina nevetve felkelt a nyugágyról, és kézen fogva húzott magával.
-Muszáj lesz innunk egy kicsit, mert azzal, hogy aggódsz, úgysem lesz változtathatsz semmin. Nézz körbe, hol vagyunk! Isteni hely, te meg karcsú vagy, és gyönyörű. Soha ne feledd-ha nem ő, mindig jön egy másik. Gyere!
Felöltöttem a lenge virágos tunikámat, a kendőmb turbánt kanyarítottam a fejemre, a szememet pedig egy csábitó Ralph Lauren napszemüveg mögé rejtettem, és már indultam is Karolinával a bár felé a hotel előterében.
Az utitársam felugrott a szobába, hogy letezye a táskáját, és egyúttal megtudja, mi a helyzet az ebéddel, mert a pasijainkat nem találtuk meg. Beléptem a bárba, intettem a pincérnek. Kértem két pohár hideg proseccót. Igen, pontosan erre volt szükségem.
-Csak ennyi?-hallatszott egy férfihang a hátam mögül.
-Azt hittem, csak Moët folyhat le a torokodon.
Ahogy megfordultam, mozdulatlanná dermedtem. Megint ő állt előttem. Ma már nem mondhattam...róla, hogy fekete. Ezúttal fekete oversize póló volt rajta, világoskék farmerral, és fehér fejkendő. Lecsúsztatta a napszemüveg az orrár, és újra végigmért jeges tekintetével. Angolul szólította neg a pincért, aki attól a pillanattól fogva, hogy megjelent a bárban, tökéletesen levegőnek nézett engem, és csak az üldözöm kívánságait lesze haptákban állva. A sötét napszemüveg mögé rejtőzve különlegesen bátor, külölegesen haragos és különlegesen másnapos voltam.
-Vajon miért van az a határozott benyomásom, hogy követsz engem?-kérdeztem, keresztbe tévr a karomat a mellkasom előtt. Felemelte a jobb kezét, és lassan lehúzta s szemüvegemet, hogy belenézhessen a szemembe.
Olyan érzés volt, mintha a védelmet nyújtó pajzsomat vennék el tőlem.
-Ez nem be nyomás-felelte higgadtan, mélyen szemembe nézve.
-És nem is vénetlen. Minden jót kívánok a tizenkilencedik születésnapod alkalmából, Nathalie. Legyen a következő a legjobb év az életedben-susogta, és...finoman arcon csókolt.
Annyira zavarba jöttem, hogy egy szót sem birtam kinyögni. Honnan tudta, hány éves vagyok? És hogy a fenébe talált meg a város túlsó felében? A gondolataimból a púltos hangja szakított ki; odafordultam felé.
Egy üveg Möet Rosét tett elém, és egy kis színes muffint, amelyen egy gyertya égett.
-A francba!-csúszott ki a számon. Visszafordultam férfi elé, aki szó szerintem elillant a levegőben.
-Szép dolog-jegyezte meg duzzogva Karolina a bárpulthiz lépve.
-Egy pohár proseccóról volt szó, aztán egy üveg pezsgő lett belőle.
Vállat vontam, és idegesen pislogtam körbe a hallban férfi nyomát keresve, de őt elnyelte a föld. Kivettem a tárcámból a hitelkártyámaz és odaadtam a pincérnek. Ő tört angolsággal visszautaította a fizetést, bizonygatva, hogy a számlát már rendezték. Karolina egy ragyogó mosollyal jutalmazta, majd felkapta a jegesvödröt és elindult a medence felé. Elfújtam a gyertyát, ami még mindig égett a süteményen, és utánamentem. Feldúlt voltam, ideges és izgatott. A fejemben különböző forgatókönyvek forogtak arra vonatkozóan, hogy ki volt az a titokzatos férfi. Az első, amit az agyam sugallt, az az elmélet volt, hogy egy pervez zaklatóval állok szemben. Ez azonban nem passzolt annyira az elragadó képéhez, aki inkábv menekül a rajongók elől, mint hogy zaklassa őket. A cipőjéb és a márkás ruhájából ítélve, amiket láttam rajta, nem volt szegény.
És mintha mondott is volna valamit a vendégek elégedettségének méréséről az étteremben. A következő elmélet, ami adta magát, nem volt más, mint hogy ő a tegnapi vendéglő menedzsere. De akkor mit csinált a szállodában? Úgy ingattam a fejem, mintha nem bírná a sok gondolat súlyát, és a pohárért nyúltam. Különben meg mit érdekel ez engem?, gondoltam, és ittam egy kortyot. Biztos teljesen vénetlen volt, én meg beképzelek minden hülyeségeket.
Mire kivégeztük az üveget, megjöttek a fiúk. Pezsgős hangulatba voltak.
-Na, ebédelünk?-kérdezte elégedetten Raphael.
A fejemben egyszerre dolgozott a tegnap és ma felhajtott pezsgő. Felidegesített a lazasága, és egyből rátámadtam:
-Raphael, a kurva életbe! Ma van a szülinapom, te meg eltűnsz egész napra, és magasról teszel arra, hogy mit csinálok, vagy hogy érzem magam, aztán meg előbukkansz, és mintha mi sem történt volna, az ebédlésr akarsz beszélgetni? Elegem van! Elegem van abból, hogy mindig az van, amit te szeretnél, és mindig te mondod meg, mi hogy legyen, és soha az életbe nincs olyan, semmilyen helyzetben, hogy én vagyok a legfontosabb. Ebédidő már különben is már több órája volt, mosz már mindjárt vacsorázunk!
Felkaptam a tunikámat, a táskámat, és rohanni kezdtem a szálloda előcsarnoka felé. Átszaladtam a hallon, és az utcán találtam magam. Éreztem, hogy a szememben összegyűlik a könny, és mindjárt elered. Felvettem a szemüvegem, és elindultam vakon előre.
Az utcák festőien néztek ki. Kétoldalt virágokt roskadozó fák nőttek, a házak takarosak voltak, gondozottak. Sajnos abban a lelkiállapotban nem tudtam értékelni a hely szépségét. Egyedül éreztem magam. Észrevettem, hogy az arcomon folynak a könnyek, én pedig szinte rohanok, zokogva, mintha menekülni akarnék valaki elől.
A nap már narancssárga volt, de én még mindig csak mentem tovább. Amikor sz első haragom elmúlt, észrevettem, mennyire fáj a lábam. A vastag talpú szandálom, bármilyen szép volt, nem igazán alkalmas maratonfutásra. Az egyik kis utcában megláttam egy aprócska, tipikus olasz kávézot, ami ideális pihenőhelynek tűnt, ugyanis az itallapon szerepelt habzóbor is. Leültem kerthelyiségben, és néztem a nyugodt vízfelszínt. Egy idősebb asszony kihozta a megrendelt italomat, és valamit mondott hozzá olaszul, végigsimítva a kézfejemen. Istenem, egy szót sem értettem belőle, de tudtam, hogy arról beszél, milyen reménytelenek tudnak lenni a férfiak, és mennyire nem érdemlik meg a könnyeinket. Ott ültem, és bámultam a tengert, amíg egészen be nem sötétedett. Mivel tudtam, hogy fel sem tudnék állni ennyi alkohol után, időközben befaltam egy tökéletes négysajtos pizzát, ami még a habzóbornál is kiválobb volt a bánatra, az asszony tiramisuja pedig lekörözte a legjobb pezsgőt is. Úgy éreztem, készen állok arra, hogy visszatérjek és szembenézzek mindazzal, amit magam mögött hagytam, amikor elmenekültem. Nyugodt léptekkel haladtam a szálloda felé. Az utcák szinte néptelenek voltak, mivel távolabb estek a tengerparttal párhúzamosan futó sétálóutcától. Egyszer csak két terepjáró hajtott el mellettem. Eszembe jutott, hogy korábban, amikor a kölcsönző előtt vártam a reptéren, már láttam hasonló kocsikat. Forró éjszaka volt, én sokat ittam, a szülinapomnam vége volt, és semmi sem volt úgy, ahogy lennie kellett volna. Ahogy a járda véget ért, én elkanyarodtam, de rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs, hol vagyok. Én meg a tájékozódás, a fenébe. Körbenéztem m, de az egyetlen, amit láttam, az az érkező autók vakító reflektorfénye volt.