Szeretném, hogy szeress

2. FEJEZET

Amikor kinyitottam a szemem, éjszaka volt körülöttem. Szemügyre vettem a szobát, de csakhamar rájöttem, hogy fogalmam sincs, hol lehetek. Egy hatalmas ágyban feküdtem, amelyet csak a lámpaoszlopok fénye világított meg. Fájt a fejem, és hányingerem volt. Mi a fene történt, hol vagyok? Probáltam felállni, de kiszállt belőlem az erő, mintha egy tonnát nyomtak volna a tagjaim, még a fejemet sem bírtam felemelni a párnáról. Becsuktam a szeme, és újra elaludtam.
Amikor másodjára felébredtem, még mindig sötét volt. Nem tudom, mennyit alhattam, lehet , hogy már másnap éjszaka volt. Sehol nem volt óra, nem voltam nálam se táska, se telefon. Ezuttal sikerült felkelnem, és felülte. Az ágy szélére. Egy pillanatig vártam, hogy elmúljon a szédülés. Észrevettem egy éjjeli lámpát az ágy mellett. Amikor a fénye elöntötte a szobát, rájöttem, hogy a hely, ahol vagyok, valószínűleg elég régi, de teljesen ismeretlen számomra.
Az ablakkeretek hatalmasak voltak, és gazdagon díszítettek, a súlyos faágak szemben egy hatalmas kőkandalló állt-hasonlót korábban csak a filmekben láttam. A mennyezetet régi gerendáj tartották, amelyek ideális színösszhangban álltak az ablakkeretekkel. A szoba meleg hangulatú volt, elegáns, és nagyon olaszos. Az ablakhoz léptem, és már rögvest kint álltam az erkélyen, amelyről lélegzetállító kilátást tárult elém.
-Örülök, hogy már nem alszik, kisasszony.
Megdermedtem, ahogy meghallottam a hangot, a szívem a torkomban dobogott. Megfordultam, és egy fiatal férfit láttam magam előtt. Kétség sem fért hozzá, hogy német, az akcentusából tudtam. A kinézete pedig csak még jobban megerősített ebben a meggyőződésben. Túl magas volt ő is. Hosszú, vállig érő fekete haja volt és a vége fehér, finom arcvonásai, viszont nagyon hasonlított a titokzatos férfira, és gyönyörű ajka is volt. Határoztottan jóképű fiú volt. A szeme barna volt, és feketén kifestve. Fiatalosan öltözött, de kifogástalan rockeres volt.
-Hol vagyok, és miért?-ripakodtam rá dühösen, és elindultam felé.
-Legyél kedves, frissítsd le magad! Hamarosan visszatérek hozzád, és akkor mindent megtudsz majd-felelte kurtán, és eltűnt, becsukva maga után az ajtót. Úgy látszott, mintha menekülni akarna előlem, miközben én voltam a legjobban megrémülve a helyzettől.
Probáltam kinyitni az ajtót, de vagy beszorult, vagy a fickó zárta be. Átkozódtam magamban. Tehetetlennek éreztem magam.
A kandalló mellett volt még egy ajtó. Felkapcsoltam a villanyt és egy egészen rendkivüli fürdöszoba tárult a szemem elé. Középen egy hatalmas kád állt, az egyik sarokban egy fésülködőasztal, amellett egy hatalmas mosdót, tükörrel, a túlsó sarokban pedig egy akkora zuhanyfülkét pillantottam meg, amely akadt nyugodtan elfért volna egy egész focicsapat. Nem volt se zuhanytálca, se betonfal, kizárólag üvegfala és aprómintás mozaikpadlója. Csak a fürdőszoba akkora volt, mint Raphael teljes lakása, amelyben laktunk. Raphael...biztos nem is aggódik. Sőt, talán lehet, hogy örül is, hogy senki nem zavarja meg a jelenlétével. Megint elöntött a harag, ezúttal összekapcsolódva az ijedséggel a helyzet miatt, amelybe kerültem. Megálltam a tükör előtt. Kivételesen jól néztem ki, szépen lesültem és valószínűleg alaposan ki is aludtam magam, mert a táskák, amelyek az utóbbi időben állandóan ott voltam a szemem alatt, mostanra eltűntek. Még mindig a fekete tunikám és a fürdöruhám volt rajtam amelyeket a születésnapomon viseltem, amikor elszaladtam a szállodából na de hogyan hozzam rendbe magam a cuccai nélkül? Levetkőztem, lezuhanyoztam, magamra kaptam a fogadtól egy vastag fehér hálóköntöst, és ezzel úgy ítéltem, felfrissítsem magam.
Amikor visszatértem a szobába, amelyikben felébredtem, hogy valamilyen fogódzót találjak area vonatkozólag, hogy hol lehetek, kinyílt a hálószoba ajtaja. Ismét az ifjú német állt az ajtóban, aki szertartásos mozdulattal mutatta nekem az utat. Egy hosszú, virágokkal ti vázák díszített folyósón mentünk végig. Az egész ház félhomályba merült, csak a lámpák világították meg, amelyek fényeba számtalan ablakon keresztül jutott át. Hosszan barangoltunk a folyósokon, amígy végre a német megállt az egyik ajtónál, és benyitott. Amint átléptem a küszöböt, bezárta mögöttem az ajtót, viszont ő maga nem lépett be. A helyiség egy könytárszobába lehetett, a falaka mindenütt könyvespolcok és vastag farármákba keretezett festmények borították. A szoba közebén megint csak egy lenyűgöző kandalló pislákolt, amely köre sötétzöld, puha kanapékat állítottak, számtalan aranyszín párnával díszítve. Az egyik fotel mellett egy kisasztal állt, amelyen egy pezsgővödröt fedeztem fel, benne egy palackkal. Összerezzentem a látványra; a legutóbbi eszement kalandjaim után nem az alkohol volt az első dolog, amelyre vágytam.
-Ülj le, kérlek! Rosszul reagáltál az altatóra, nem tudtam, hogy szívproblémáid vannak-hallottam a férfi hangját, aztán egyszerre meg is pillantottam, ahogy háttal állva beszélt hozzám a balkonr.
Meg sem rezzentem.
-Nathalie, ülj le a fotelra! Még egyszer nem kérlek meg, hanem egyszerűen erővel leültetlek.
A fejemben lüktetett a vér, hallottam a saját szívdobogásomat, úgy éreztem, mindjár elájulok. A szemem előtt kezdett minden elsötétülni.
-A francba, miért nem figyelsz rám?
Az alak az erkélyről elindult felém, és mielőtt összerogytam volna, elkapott a vállamnál fogva. Hunyorogtam a szememmel, probáltam élesebben látni. Éreztem, ahogy leültet a karósszékbe, és egy jégkockát dug a számba.
-Szopogasd el! Majdnem két napon keresztül aludtál, az orvos infúzióra kötött, hogy ki ne száradj, de talán így is szomja lehetsz, természetes, hogy nem érzed jól magad.
Ismertem ezt a hangot, és mindenekelőtt ezt a jellegzetes akcentust. Kinyitottam a szemem, és ismét találkoztam azzal a hideg, állatias pillantással. Az a férfi térdelt előttem, a repülőtéren is láttam. Pont ugyanúgy volt öltözve, mint aznap, amikor leszálltam Szardéniában, és nekiestem a nagydarab biztonsági őr hátának. Ezúttal fekete oversize póló, és rajta piros és fekete kockás inggel. Elegáns volt, és elképesztően magas. Dühömben egyenesen az arcába köptem a jégkockát.
-Mi a francot keresek én itt? Ki vagy te... és milyen jogon tartasz fogva?
Ő teljes higgadtsággal letörölte az arcáról a jégkocka cseppjeit, szótlanul felemelte az átlátszó jégdarabot a vastag szőnyegről, és behajította a kandalló lángjába.
-Válaszolj, a kurva életbe!-ordítottam rá eszeveszetten, megfeledkezve arról, hogy milyen rosszul éreztem magam egy pillanattal korábban. Amikor felálltam a fotelból, keményen megragadott a grabancom fogva, és vissza nyomott a helyemre.
-Azt mondtam, ülj le a helyedre. Nem tűröm az engedetlenséget, és nem kívánom elnézni-mordult rám, és fölém tornyosult, a fotel karfájához támaszkodva.
Haragból tébolyultan felemeltem a kezem, és egy csattanós pofont kevertem le neki. A szemében esztelen vadság lobbant fel, én pedig egészen belesüllyedtem attól, amit tettem, hogy inkább nem feszegettem tovább a tűrőképessége határait. A kandallóhoz lépett, megállt vele szemben, és mindkét kezével a tűztér fölötti gerendának támaszkodott. Teltek a másodpercek, de csak hallgatott. Ha nem lettem volna a foglya, biztosan még lelkiismeret-furdalásom is lett volna, és szünet nélkül csak a bocsánatát kértem volna, de jelen helyzetben nehéz lett volna mást éreznem, mint haragot.
-Nathalie, csodálkozom is, hogy nem vagy német, amilyen engedetlen vagy-mondta, immár újra felém fordulva. A szeme még mindig lángolt. Úgy döntöttem, inkább meg sem szólalok, hátha megtudom, mit keresek itt, és meddig tart még a dolog.
Hirtelen kinyílt az ajtó, és ugyanaz a fiatal német lépett a szobába, aki idekísért.
-Tom Kaulitz-szólalt meg.
Tom szigorú pillantást vetett rá, a férfi egy pillanatra kővé dermedt. Odalépett hozzá, és olyan közel állt meg vele szemben, hogy szinte összeért az arcuk. Alaposan meg kellett hajolnia, mert közte és a fiatal német között tizenkét, de az is lehet, hogy annál is több centiméter volt. A beszélgetés németül zajlott, és nyugodt volt, az ember, aki itt foglyul ejtett, csak állt és hallgatott. Egy kurta mondatot mondott végül, mire a fiatal német eltűnt, bekcsúkva maga után az ajtót. Tom keresztülment a szobába, és ki lépett, az erkélyre. Mindkét kézzel a korlátra támaszkodott, és magában mormogott valamit.
-Tom...-szólaltam meg halkan-...így hívjalak, vagy mondjak inkább Kaulitzot?
A férfi sarkon fordult, és határozott léptekkel odajött hozzám. Olyan gyorsan cikáztak a gondolataim, hogy már levegőt sem kaptam. Az egész testemet elöntötte a félelem.
-Azt hiszed, most mindent értesz?-kérdezte a kanapéra ülve.
-Azt hiszem, most már tudom, hogy hívnak.
Tom elmosolyodott, mintha egy kicsit kiengedett volna.
-Tisztában vagyok azzal, hogy magyarázatot vársz. Csak nem tudom, hogyan reagálsz majd arra, amit akarok mondani neked, úgyhogy igyál valamit-kezdett bele.
Felállt és kitöltött jét pohár pezsgőt. Egyet felemelt és odaadott nekem, a másikból megivott egy kortyot, és visszaült a kanapéra.
-Néhány évvel ezelőtt volt egy-nevezzük így-balesetem, többször rám lőttek. Ez olyan ártalom, amely a családunkhoz való tartozással jár, amelybe születtem.
Ahogy ott feküdtem, és haldokoltam, és megláttam...-
Itt félbeszakította a mondandóját, és felpattant a helyéről. A kandallóhoz lépett, letette a poharát, és hangosan sóhajtott egyet.
-Mindaz, amit most el fogok mondani neked, annyira rendkívüli, hogy mindaddig a napig, amíg meg nem láttalak a repülőtéren, eszembe jutott, hogy igaz.
Nézz fel a képre, ami a kandalló fölött lóg!
A tekintetem arra a fesményre vándorolt, amelyre mutatott. Kővé dermedtem. A kép egy nőt ábrázolt, vagyis pontosabban az arcomat. Felvettem a poharatt és azonnal ledöntöttem.
Megrázkodtam az alkohol izétől, de tényleg  nyugtatóan hatott, így újra az üvegért nyúltam, hogy töltsek magamnak. Tom folytatta.
-Amikor, megállt a szívem, egyszer csak...megláttalak téged. Több héttel később a kórházban visszanyertem az eszméletemet, és később a teljes cselekvőképességemet. Amikor végre képes lettem arra, hogy valahogy átadjam a képet, amely egyfolytába a szemem előtt lebegett, elhívtam egy festőt, hogy lefesse nekem a nőt, akit akkor megláttam. Ő festett le téged.
Tagadhatatlanul én voltam a képen. De hogy lehetséges ez?
-Az egész világon kerestelek téged, bár lehet, a keresés talán túl nagy szó. Valahol belül biztos voltam benne, hogy egy nap ott állsz majd előttem. És így lett. Megláttalak a repülőtéren, ahogy kilépsz a csarnokból. Kész voltam itt helyben elkapni téged, és nem engedni el soha többe, de túl kockázatos volt. Az embereim azóta figyeltek. A Tortuga, az étterem, ahova beültetek, az enyém, de mégsem én, hanem a sors intézte úgy, hogy odakerülj. Amikor már bent voltál, nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, hogy beszéljek veled, és aztán a végzet újra elintézte, hogy megjelenj az ajtó előtt, ahol egyátalán nem kellett volna lenned. Nem mondhatom, hogy a gondviselés nem játszott a kezemre. A szálloda, ahol laksz, szintén részben hozzám tartozik...
Abban a pillanatban értettem meg, hogy került a pezsgő az asztalunkra, honnan az érzés, hogy állandóan figyel valaki. Szerettem volna félbeszakítani és elárasztani milliónyi kérdéssel, de inkább úgy döntöttem, megvárom, milesz a folytatás.
-Neked is hozzám kell tartoznod Nathalie-bökte ki.
Nem bírtam tovább.
-Én nem tartozom senkihez, én nem egy tárgy vagyok. Nem lehetek csak úgy a tiéd. Elrabolsz, és arra számítasz, hogy máris a tiéd leszek.-sziszegtem a fogam között
-Tudom. Ezért adom meg az esélyt, hogy megszeress, és ne kényszerből maradj velem, hanem azért, mert te is akarod.
Hisztérikus nevetés tört ki belőlem. Lassan és nyugodtan felálltam a fotelból. Tom nem elllenkezett amikor odaléptem a kandallóhoz, ujjaim közt forgat a a pezsgős poharat. Lassan kihajtottam, fenékig kiittam, és az elrablóm felé fordultam.
-Te most szórakozol velem-jelentettem ki, és összeszűkült szemmel, gyűlölettel teli tekintettel fordultam felé.
-Van egy pasim, aki keresni fog, vagy családom, barátaim, van saját életem. És nincs szükségem arra, hogy bárki szerelmi ajánlatokat tegyen nekem!- a hangom egyértelműen eggyel magasabbra emelkedett.
-Úgyhogy ha kérhetlek, engedj el, és hagyjál hazamenni!
Tom felállt, és átment a szoba túloldalára. Kinyitott egy szekrényt és két nagy borítékot vett ki belőle, majd visszajött hozzám és megállt mellettem. Olyan közel állt hozzám, hogy éreztem az illatát, a hatalom, a pénz, és egy nagyon súlyos fás illatú parfüm lefegyverző elegyét. Egészen megszédültem ettől s keveréktől. Odaadta az első borítékot, és így szólt:
-Mielőtt kinyitod, hadd mondjam el, mi van benne...
Nem vártam meg, hogy belekezdjen, elfordultam tőle, és egyetlen mozdulattal letéptem a boríték tetejét. Fényképek hullottak a földre.
-Istenem...-csuklott el hangom. A padlóra rogytam, és a tenyeremben temettem a könnyeim. A képeken Raphael volt látható, amint épp egy másik nővel kefél. A fotókat egyértelműen takarásból készítették, de vitán felül is pasimat ábrázolták.
-Nathalie...-térdelt elém Tom.
-Egy pillanat, és elmesélem, mit látsz, csak kérlek, hallgass meg. Amikor azt mondom, hogy csinálj valamit, és te direkt másként cselekszel, az mijdig rosszabbul végződik számodra, mint kellene. Értsd meg ezt, és ne harcolj ellenem, mert ebben a helyzetben vedztes pozícióban vagy.
Felemeltem a sírástól homályos tekintetemet, és olyan gyűlölettel néztem rá, hogy szinte hátrahőkölt. Dühös voltam, kétségbeesett, darabokra törtem belül, minden mindegy volt nekem.
-Tudod, mit baszd meg!- hozzávágtam a borítékot és az ajtó felé ugrottam. Tom, továbbra is térden állva elkapta a lábam, és maga elé rántotta. Felbuktam és hanyat vágódtam a földön. Tomnak nem kellett sokat tennie, csak magához húzott a szőnyegen, egészen, amígy alá nem kerültem. Villámgyorsan elengedte a bokámat, amelynél odahúzott, és aztal a mozdulattal elkapta a csuklómat. Rugdalóztam, ficánkoltam minden irányba, de nem eresztett.
-Engedj el, a kurva életbe!-ordítottam rángatozva.
Az egyik pillanatban, miközben keményen rázott, hogy lenyugtasson, az övéből kiesett a fegyver és a padlónak csapódott. A rémülett teljesen ledermedtem, de Tom úgy tűnt, nem is vette észre, mivel le sem vette a szemét rólam. A markával egyre erősebben szorította a csuklómat. Végül már nem is küzdöttem ellene, csak feküdtem, védtelenül, bőgve, ő oedig csak nézett a hideg szemével. Lenézett már félig meztelen testemre, közben ugyanis a hálóköntös, amely fedte, elég magasra felcsúszott. A látványtól nyelt egyet, és beharapta az alsó ajkát. A szája annyira közel került az enyémhez, hogy nem is vettem levegőt, az volt az érzésem, mintha el akarná nyelni az illatomat, sőt mindjárt meg is kóstolna engem. Ajkával végigsimogatta az arcomon, azt sutttogta:
-Semmit sem teszek a beleegyezésed és a te akaratod nélkül. Nem elég, ha csak nekem úgy tűnik úgy, hogy beleegyeztél, akkor is meg fogom várni, hogy megkívánj, hogy vágyjál rám, és magadtól jöjj hozzám. Ami oersze nem jelenti azt, hogy ne lenne kedvem most azonnal  jó mélyen beléd hatolni, és a nyelvemmel elfolytani a sikolyodat.
Halkan és nyugodtan kimondott szavaitól elöntött a forróság.
-Ne ficánkolj, egy pillanatra hallgass meg! Hosszú éjszaka vár rám, az utolsó napok sem  voltak túl könnyűek, és te sem könnyítesz a helyzeten. Nem szoktam hozzá, hogy eltűrjem az engedetlenséget, és nem stílusom a finomkodás, de téged nem akarlak bántani. Úgyhogy vagy odabilincselek a székhez, és betömöm a szádat, vagy elengedlek, de akkor engedelmesen végrehajtod az utasításaimat.