Scream: Mindig Visszatérek

Második fejezet

Az ébresztőórám csörgésére ébredtem. Jaj, gondoltam magamban, miközben kitöröltem az álmot a szememből. Bárcsak aludhatnék még egy napot. De tudtam, hogy ez nem opció. Fel kellett kelnem, és szembe kellett néznem a középiskola első napjával.

Kirángattam magam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Gyorsan lezuhanyoztam, próbáltam felébreszteni magam. Aztán felöltöztem a kedvenc ruhámba.

Amikor leértem, valami finom illatot éreztem. Anyukám palacsintát készített reggelire. Összefolyt a nyál a számba, ahogy leültem az asztalhoz.

– Jó reggelt, édes – mondta anyám, és rám mosolygott. – Izgatottan várod az első gimnis napodat?

– vontam meg a vállam. – Nem tudom – mondtam. – Őszintén szólva kicsit ideges vagyok.

Anyám az enyémre tette a kezét. "Normális, hogy idegesnek érzed magad" - mondta. "De ne feledd, nagyszerűen fogsz teljesíteni. Okos vagy, vicces vagy és kedves. Bárki szerencsés lenne, ha barátod lenne."

Elmosolyodtam, kicsit jobban éreztem magam. Anyukám mindig is tudta, hogyan tegye jobbá a kedvem.

Reggeli után felkaptam a hátizsákomat és kimentem az ajtón. Elsétáltam az iskolába, és néztem a környékem látványait és hangjait. Úgy éreztem, életem új fejezetére kell koncentrálnom, ami hamarosan kezdődik.

Amikor anyám palacsintát evett velem ma reggel, emlékeztetett, hogy tartsam titokban az igazi apám kilétét. Nehéz ilyen titkot megőrizni, de tudom, hogy fontos, hogy biztonságban legyek. Anyukám mindig mellettem áll, bármi is legyen, és nagyon hálás vagyok ezért. Őszintén szólva nem tudom, mit csinálnék nélküle.

Amikor megérkeztem az iskolába, mély levegőt vettem, és bementem az ajtón. Úgy éreztem, mindenki engem bámul, pedig tudtam, hogy ez nem igaz. Igyekeztem leszegetni a fejem, miközben a folyosókban sétálgattam összezavarodva, mert öszintén foggalmam sem volt hogy melyik termekbe vannak beosztva az óráim.

Ahogy mentem, belebotlottam három lányba. Fel-alá néztek, és a Michael Kors táskámat gúnyolták.

– Jaj, mi az? – kérdezte egyikük az orrát ráncolva.

– Olyan csúnya – mondta egy másik.

Éreztem, hogy az arcom felforrósodik a zavartól. Hónapokig spóroltam, hogy megvegyem azt a táskát, és most azt kívántam, bárcsak soha nem vettem volna meg.

De éppen amikor menekülni készültem, odalépett hozzám egy kedves mosolyú fekete lány.

- Hé, gyere velem."

...

–Ne hallgass rájuk – mondta. "Gyönyörű a táskád."

Éreztem, ahogy a megkönnyebbülés hulláma önt el. Rámosolyogtam a fekete lányra, és hálás voltam a kedvességéért.

– Köszii – mondtam. "Nagyra értékelem." Figyu te tudod merre van a 420-as terem. Úgy látom a kis papíromon hogy ott lenne az első órám.

A fekete lány visszamosolygott. –  Ahaa tudom hol van, pont a mellette levő teremben lesz most nekem órám :)– mondta. "Egyébként Jenny vagyok. Jennifer Murray. Téged hogy hívnak?"

Bemutatkoztam, örültem, hogy új barátra találtam. Miközben együtt sétáltunk az órára, Jenny beszélgetett velem az érdeklődési köreimről és a hobbijaimról. Úgy éreztem hogy, szépen megértettük egymást.

Amikor megérkeztünk a terem elé, kicsit szomorúan búcsúztam el Jenny-től. De tudtam, hogy hamarosan újra látjuk egymást.

- Még egyszer köszönöm a segítségedet – mosolyogtam Jenny-re.