Scream: Mindig Visszatérek

Negyedik Fejezet

9:02 Kedd

Mélyen aludtam, amikor megszólalt a telefonom. Felnyögtem, és a képernyőre hunyorogva nyúltam érte. Anyám volt.

– Szia, anya – válaszoltam elcsukló hangon.

– Heather, azonnal iskolába kell menned– mondta az anyám sürgetően.

"Mit miért?" – kérdeztem zavartan.

"Nem tudom megmondani, de fontos. Most menned kell" - válaszolta anyám.

Felültem, és megdörzsöltem a szemem. Még mindig félálomban voltam, és nem tudtam, mi történik.
Miközben felöltöztem, csörgött a telefonom. Jenny üzenete volt.

"OMG, Heather! Minél hamarabb a sulihoz kell jönnöd! Jenny is üzent nekem. Mi történik?"

Visszaküldtem egy SMS-t: "Fogalmam sincs. Anyukám csak azt mondta, hogy menjek. Mi van veled?"

"Fogalmam sincs. Találkozzunk, és kitaláljuk" - válaszolta Jenny.

Felöltöztem és kimentem az ajtón. Nem tudtam megszabadulni az érzéstől, hogy valami nincs rendben.

Rohantam a gimibe, azon tűnődve, hogy mi történik. Amikor odaértem, láttam, hogy Jenny a bejáratnál állt, és aggódónak látszott.

"Jenny, mi folyik itt? Miért kellett ide jönnünk?" – kérdeztem szorongva.

"Nem tudom. Anyukám csak azt mondta, hogy azonnal jöjjek ide. Nem mond el semmit." - válaszolta Jenny remegő hangon.

Tudtam, hogy fél, és ez még jobban aggódott. Valami határozottan nem stimmelt.

Körülnéztünk és sok diákot láttunk, akiket felismertünk a buliból. Csatlakoztunk egy nagyobb baráti társasághoz, hogy megkérdezzük tőlük, tudnak-e valamit.

– Hé, srácok, tudjátok, mi folyik itt? – kérdeztem, próbálva hétköznapinak tűnni.

"Fogalmunk sincs. Mindannyiunkat ide hívtak" - válaszolta egyikük.

Ekkor megszólalt az egyik srác.

"Hé, én egyébként Gabriel vagyok. Szerintem még nem találkoztunk" - mondta mosolyogva.

"Hé Gabriel, én Heather vagyok, ő pedig a barátom, Jenny. Örülök, hogy találkoztunk." - válaszoltam, viszonozva a mosolyát.

– Örülök, hogy találkoztunk. Szóval, van fogalmatok arról, mi folyik itt? – kérdezte Gabriel.

"Nem, fogalmunk sincs. Anyám csak azt mondta, hogy jöjjek ide" - válaszolta Jenny aggódóan.

– Itt is. Mindenkit felhívtak, aki a bulin volt – mondta Gabriel komoly arckifejezéssel.

Mégis mit jelenthet ez?

Hirtelen az igazgató lépett ki a bejárati ajtón, kezében egy listával. A szívem hevesen dobogni kezdett, amikor neveket kezdett kiabálni.

– Heather Anderson, Jennifer Murray – kiáltott ránk nézve.

.......

Idegesen mentünk hozzá. Leellenőrizte a nevünket a listáról, majd az egyik fiú megkérdezte tőle, hogy mi történik.

– Miért vagyunk itt, uram? – kérdezte a fiú.

– Majd meglátod – válaszolta az igazgató, arckifejezése kiolvashatatlan.

Amint kinyíltak az ajtók, beléptünk, és megláttunk egy FBI-ügynököt a szoba közepén állni.

– Kedves Diákok. Én Cooper ügynök vagyok az FBI-nál, és azért vagyunk itt, hogy feltegyünk néhány kérdést a tegnap esti bulival kapcsolatban – mondta szigorú tekintettel.

A szívem kihagyott egy ütemet. Az FBI? Mi történt?

Körülnéztem a szobában, és láttam, hogy mindenki más is ugyanolyan ijedtnek és zavarodottnak tűnik, mint én.

– Miféle kérdések? – kérdeztem, próbálva higgadtnak tűnni.

"Kaptunk egy tippet, hogy illegális tevékenység történt a tegnap esti partin" - mondta Cooper ügynök komoly hangon.

Éreztem, hogy leesik a gyomrom. Illegális tevékenység? Mit jelenthet ez?

– Fel kell tennelm néhány kérdést, hogy eldöntsem, van-e igazság ebben a tippben – folytatta Cooper ügynök.

Éreztem, hogy gombóc képződik a torkomban. Nem így számítottam a napomra.

Cooper ügynök ezután felfedte a kérdései mögött meghúzódó okokat. Tyler Brownt, az egyik diákot, aki részt vett a bulin, holtan találták reggel.

Mégegy gyilkosság?! Nem hittem el, amit hallottam.

"Ne idegeskedjetek srácok," mondta Cooper ügynök. "Én csak egy ügynök csapat tagja vagyok, akik megpróbálnak információkat szerezni a történtekről. Mindenkivel külön fogok beszélni, hátha bármit hallottatok egy nagyobb közösségben, ami hasznos lehet. Ki tudja, talán elkapunk együtt egy sorozatgyilkost."

Ezt hallva kicsit jobban éreztem magam. Cooper ügynök mintha segíteni akart nekünk. De még mindig nem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy valami komoly baj van.

Ideges voltam, amikor a soromra vártam, hogy Cooper ügynökkel beszélhessek. Nem tudtam, mire számítsak, de tudtam, hogy mindent el kell mondanom neki, amit tudok.

Amikor végre rám került a sor, bementem a szobába, és láttam, hogy Cooper ügynök egy asztalnál ül, előtte egy jegyzettömb.

– Szia Heather. Nyugodtan, ülj le – mondta, és a vele szemben lévő székre intett.

Leültem és mély levegőt vettem. Ez volt.

– Mondjál el mindent, amire emlékszik a tegnap esti buliból – mondta Cooper ügynök, és figyelmesen nézett rám.

Mély levegőt vettem, és elkezdtem mesélni az éjszaka eseményeit. Meséltem neki az italokról, a zenéről és az emberekről. Meséltem neki Tylerről, és arról, hogy milyen furcsán viselkedett.

Cooper ügynök figyelmesen hallgatott, jegyzetelve beszélt.

– Van fogalmad arról, hogy ki ölhette meg Tylert? – kérdezte egyenesen rám nézve.

Megráztam a fejem. – Fogalmam sincs – mondtam őszintén.

Cooper ügynök bólintott. – Köszönöm az idődet – mondta, és elbocsátott.

Ahogy kiléptem a szobából, megláttam Aident a folyosó túloldalán. Mindketten aranyos mosollyal integettünk egymásnak, és egy pillanatra úgy éreztem, hogy elönt a nyugalom.

Egy kis megkönnyebbülés volt ez a káosz közepette, de ettől egy kicsit jobban éreztem magam. Tudtam, hogy mindannyian együtt vagyunk ebben, és hogy közösségként átvészeljük.

Ahogy elhagytam a tömeget, észrevettem egy nyitott ajtót és egy nőt benne. Nem ismertem fel, ezért megkérdeztem, ki ő. Úgy mutatkozott be, mint Ms. Bell, az új pszichológus, akit az igazgató bérelt fel, hogy segítsen azoknak a diákoknak, akik a közelmúltban elhunytak.

Meglepett, de megkönnyebbülten hallottam, hogy az iskola komolyan veszi a helyzetet, és támogatást nyújt azoknak, akiknek szükségük van rá. Megköszöntem Ms. Bellnek, hogy ott volt, és megkérdeztem, van-e tanácsa az általam érzett gyász és szorongás kezelésére. Hasznos tippeket és forrásokat adott nekem, és egy kicsit jobban éreztem magam, amikor tudtam, hogy vannak emberek, akik átsegítenek bennünket ezen a nehéz időszakon.

Amikor elbúcsúztam Jennytől és a többiektől, megkönnyebbülés árad át rajtam. Hosszú volt a nap, és készen álltam arra, hogy hazamenjek, és lenyugodjak.

Ahogy kimentem az épületből, láttam, hogy anyám vár rám a kocsiban. Megkérdezte, készen állok-e hazamenni, én pedig lelkesen bólintottam. Beültünk a kocsiba, és csendben indultunk haza, mindketten a saját gondolatainkba merülve.

Amikor hazaértünk, egyenesen a szobámba mentem és lerogytam az ágyamra. Kimerültnek és érzelmileg kimerültnek éreztem magam, de tudtam, hogy tovább kell nyomnom előre. Vettem egy mély levegőt, és lehunytam a szemem, próbáltam kitisztítani az elmémet, és békét találni a káoszban.