Till The End

1.

Én is nehezen hiszem el, de a sokak által csak álmodott életet élem. Ettől a perctől. Seoulban lakom mostmár 4 éve egy kollégiumban, ami a kpop managmenté. A trainee éveimnek véget vetve, éppen most léptem le a debütálásom helyszínének színpadáról.
Az adrenalin végigjárta a testem minden pontját. Hirtelen nem is tudtam, hogy kit hívjak fel először, elújságolva a nagy híreket.
Azonnal Chan jutott eszembe, aki nagyon sokat segített az első évemben trainee-ként. Mikor ő debütált a Stray Kids-el, én átmentem egy másik managmentbe, mert nagyon sokan utáltak ott és azt mondták, hogy csak kihasználom Chan-t a népszerűségért, amiért még mindig jóban maradtam vele.
És ezek után is tartottuk a kapcsolatot, annyira, hogy most valószínűleg nekem szurkol miközben biztosan dolgozik valamin.
Nem is gondolkodtam tovább, kikerestem Chan számát és már hívtam is.
-Szia. -szólt bele a telefonba.
-Én... -próbáltam elújságolni a hírt, de ahogy realizáltam, hogy mit is akarok elmesélni, hirtelen kitört belőlem a felszabadulás és elsírtam magam.
-Kira? Jól vagy?
-Igen.. én csak.. debütáltam. -nevettem el magam nedves szemmel.
-Tényleg? -hallottam mosolygós hangját.
-Igen. Pont most végeztem.
-És engem hívtál? -nevette el magát.
-Téged. Zavarlak? Még dolgozol? -húztam el a számat, átgondolva hogy hívhattam volna inkább holnap.
-Dehogy zavarsz! Nagyon örülök neked, rendesen megdolgoztál ezért!
-Köszönöm Chan. -mondtam kifújva a levegőt, miközben lehuppantam egy székre.
-Át ugrasz? Már hetek óta nem találkoztunk.
-Mhm, fél óra és ott vagyok.
-Jólvan, de csak óvatosan, mostmár ismert személy vagy.
-Persze, persze. Sietek. -ezzel már le is raktam és izgatottan felpattanva a székről, összeszedtem a cuccaimat.
Elköszöntem a szervezőktől és mondtam, hogy megyek vissza a kollégiumba, majd kilépve az ajtón, fejembe húztam a fekete sapkát meg a pulcsim kapucniát és óvatosan körbe kémlelve, elindultam a kollégium felé, ahol már évek óta lakom.
Gyorsan odaértem és becsekkoltam a recepción, majd a lépcsők mögött megbújva, várni kezdtem, hogy a portás wc-re menjen. Tudtam, hogy nem kell sokat várnom, az öreg nem bírja jól ebből a szempontból, szóval pár perc múlva már osontam is kifelé az épületből. Már eléggé szokott dolog ez nálam és amíg nem kapnak rajta, addig nincs is ezzel semmi gond. Valószínűleg nem sok lehetőségünk lenne találkozni Channel, ha nem szökdösnék át hozzá, ő pedig nem szökne ki szintén a szobájából és valahol a jyp-n belül ellézengenénk, tekintve, hogy ellenséges managmentektől származunk.
Negyed óra alatt már a jyp közelében jártam, szóval megcsörgettem Chan-t.
-Szia itt vagy?
-Igen.
-Mit mondjak a portás hölgynek? -kérdezte kis játékossággal a hangjában. Tudom, hogy szereti kijátszani a portás nőt.
-Őhmm.. úgy hallottad, hogy valami levelek el vannak kallódva az ebédlőben és hogy elvileg nagyon fontosak, de neked most sietned kell mert dolgod van?
-Kicsit ijesztő, hogy már egy ilyen összetett hazugságot ennyire könnyen kitalálsz.. -mondta nevetve, majd kinyomta. Én megráztam a fejem, majd körbenézve lassan elkezdtem megközelíteni az épületet. Természetesen nem feltűnően mintha betörő lennék, próbáltam természetesen viselkedni. Belestem az ablakon és épp láttam, ahogy a portás elindul valamerre. Vártam egy picit, majd halkan benyitottam az óriási épületbe és lábujjhegyen már siettem is Chan szobája felé. Amikor valaki szembejött, lassan elővettem a telefonom és lehajtott fejjel nyomkodva elhaladtam sietősen. Az egyik sarokban kicsit figyelmetlen voltam és nem néztem be előre, hanem háttal vettem be a kanyart, így nekimentem valakinek. Nagy ijedtemben felsikoltottam mielőtt számhoz kaptam a kezem.
-Ssshhh! -ijedt meg Chan is.
-Hál isten, te vagy az. -fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten, mikor megláttam.
-Mért ki lennék? -kérdezte suttogva.
-Nem tudom, nagyon sokan járkálnak erre mostanában. -ráztam meg a fejem hitetlenkedve, majd mikor visszanéztem Chanre, csak a széles mosolyát láttam.
-Mit vigyorogsz? -kuncogtam fel.
-Debütáltál. -mondta csillogó szemekkel, olyan boldogan, mint ahogy talán utoljára a saját debütálásánál láttam.
-Igen. -gyűltek azonnal könnyek a szemembe.
-Na gyere ide. -tárta szét kezeit büszkén, én pedig azonnal magamhoz szorítottam.
-Jólvan, mostmár húzzunk innen, nagyon szem előtt vagyunk. -engedtem el, majd indultunk volna a megszokott helyünkre, azonban mikor megfordultunk, ott állt Han.
-Mi a fasz? -mondta eléggé meglepődve, ami érthető volt.
-Bakker. -haraptam rá a számra idegesen. Most mégis mit csinálunk? Chan csapattársai egyáltalán nem tudnak arról, hogy tartjuk a kapcsolatot.
-Kim Kira? -ismert fel Han.
-Han Jisung. -üdvözöltem illedelmesen egy mély meghajlással, miközben úgy dobogott a szívem a félelemtől mint még soha.
-Mégis mi folyik itt? -kérdezte összezavarodva, de már dühösnek tűnt.
-Had magyarázzam el jó? Ne gondolj bele többet. -tette Chan Han vállára a kezét.
-Te ismered Kirát? -kezdett kiakadni egyre jobban.
-Shh, gyere, elmondunk mindent. -ragadta meg Chan barátja csuklóját és húzni kezdte utánunk.
-Hol vannak a többiek? -kérdezte gyorsan.
-Kimentek kajálni.
-Akkor menjünk a szobánkba. -nyitott is be az ajtón, majd mind besiettünk.
-Ó még sosem voltam itt. -néztem körbe érdeklődve.
-Elmondanátok végre, hogy mi folyik itt?
-Persze, ne haragudj. -ültünk le mind a kanapéra.
-tehát.. Kira és én.. igazából évek óta közeli barátok vagyunk. Még mikor trainee voltam, akkor baratkoztunk össze. -esett túl mindenen gyorsan Chan.
-és előlünk miért kellett ezt eltitkolni? Úgy értem te is ismered kábé mindenkinek a régi barátait a bandában.
-Tudom han és sajnálom.. de ez teljesen más, kirával tilos lenne találkoznunk és nem akartalak titeket is belekeverni.
-nem gondolod hogy jobb lett volna, mintha így jövünk rá?
-el fogod mondani a többieknek is? -kérdezte Chan ijedten, mire Han feszülten kifújta a levegőt.
-nem tudom..
-kérem han.. ne mondja el.. tényleg nem szeretnénk, ha egyszer kiderül ez hogy bárkinek gondot okozzon rajtunk kívül.
-hát pedig mivel Chan nyakig benne van, nehéz lenne kimaradnunk belőle. -mondta a vártnál kissé idegesebben.
-Han.. -szólt rá mérgesen Chan.
-ne haragudj. -kért elnézést azonnal, majd ismét vett egy nagy levegőt.
-Jólvan tudjátok mit? Nem mondok most el semmit a többieknek.. de mesélnetek kell, hogy hogy csináljátok ezt évek óta.
-köszönjük, persze. -sóhajtottam megnyugodva és elterültem a kanapén.
-kösz han. -veregette meg chan a vállát, mire Han csak bólintott egyet. Én lehunytam a szemeimet és egy pillanatig kipihentem a mai nap fáradalmait.
-ha fáradt vagy, találkozhatunk máskor, biztos nagyon fáradt vagy. -mondta Chan odasétálva hozzám. De én azonnal ellenkeztem.

_______________________________
Heló mindenki, ez az első rész, remélem tetszik. Minden kitalált a sztoriban és semmi nem követi a valóságot!! Stay tuned for more♡