Till The End

4.

Ahogy leértünk, han a fejére terítette a pulcsit, hogy az mindenhol takarja és megmondtuk a biztonságiaknak, hogy mindenáron tartsák is azt rajta. ahogy kiléptünk az ajtón, nagyobb tömeggel találtuk szembe magunkat, mint gondoltuk volna. vagy száz ember várakozott kint, köztük több riporter is.
-bakker. -mondtam halkan. előttem han hátra nyúlt és megfogta a kezemet bíztatás képpen. 
végül elindultunk a kocsi felé. nagyon agresszív volt a tömeg, megpróbálták lerántani hanról a pulcsit, amiért a biztonságiak mind odairamlottak. ezidő alatt valaki úgy rángatta a pólómat hátulról, hogy biztos voltam benne, már elszakadt. valaki a dzsekimet húzta így a haladás reményében levettem magamról és otthagytam annak, aki annyira akarta. a pólómon egy újabb rántást éreztem, majd már hátra is estem. pillanatok alatt bezáródott körülöttem a kör és mindenki nekem kiabált valamit. valaki még meg is rugdosott kellemesen, mire végre ideért hozzám egy biztonsági és egyszerűen felkapott a karjába és úgy vitt a kocsiig. ahogy beszálltunk mind és elindultunk, a sokkból felébredve, lecsordult egy könnycsepp a szememből.
-ez őrület volt. úgy rángattak, azt hittem, nem is maradok talpon. -mondta han, majd rám nézve észrevette, hogy folynak a könnyeim. 
-mi történt? nem láttam semmit. jól vagy?
-jól van hölgyem? -fordult hátra a biztonsági, aki kimentett a tömegből.
-igen, nagyon szépen köszönöm.
-ne haragudjon, ha illetlenül nyúltam önhöz. próbáltam minél hamarabb kiszabadítani.
-dehogy haragszom! következőre, amikor találkozunk, meghívom valamire. -mosolyogtam rá bíztatóan. ő csak bólintott, majd visszafordult. han nem kérdezett inkább semmit, csak végignézett rajtam. a dzsekimet elhagytam, a pólóm ki volt nyúlva, néhány helyen meg is szaggatva, a hajam teljesen kócos és a nyakamon egy nagyobb horzsolás, ami nem is tudom hogy került oda. szóval han mindezt látta és nem kérdezett semmit, csak magához ölelt. pontosan tudta, hogy mit kellett tennie, nagyon jól esett.

ahogy odaértünk a kollégiumomhoz, szerencsére senki nem volt ott. illetve fanok vagy riporterek, mert volt ott valaki, akire egyáltalán nem számítottam. hannal összekulcsolt ujjakkal száltunk ki a kocsiból és én belé kapaszkodtam a másik kezemmel is a biztos járás érdekében.
ahogy körbenéztem, chant pillantottam meg. teljesen meglepődtem.
-Chan? -nevettem fel örömömben és odarohanva hozzá, a nyakába ugrodtam örömömben. ő átölelte a derekam és megpörgetett a levegőben.
-Szia pici. -mondta vigyorogva, majd letett. ahogy jobban végignézett rajtam, azonnal aggódóra váltott.
-úristen mi történt veled?
-ennyire rosszul nézek ki? -mosolyogtam, miközben a még a kocsiban elhullatott könnycseppeket töröltem le az arcomról.
-han! -szólította meg chan, mikor odaért hozzánk- nem megmondtam, hogy vigyázz rá?
-próbáltam, de nagyon durva volt a tömeg.
-mondjuk te sem nézel ki jobban. megvagy? -veregette meg a vállát.
-igen, semmi bajom. inkább nézd meg kirát. -ahogy chan visszafordította rám a figyelmét, látta az elszaggatott pólómat és már vette is le a pulcsiját, majd rám terítette.
-köszi. most viszont mennem kell, mielőtt valaki rajtakap minket. -intettem nekik, majd megfordulva indultam is, de chan visszahúzott a kezemnél fogva. ahogy egy kicsit megszorította a kezem, felszisszentem.
-jaj ne hara.. -kezdte, majd úgy kapta rám a tekintetét, mintha éppen leperegne az élete a szeme előtt. közelebb húzott és hirtelen felhúzta a pulcsim ujját, majd félve pillantott rá.
-csak az infúzió helye fáj. -mondtam jól tudva, hogy mire gondolt.
-mit gondoltál, mit fogsz találni? -kérdeztem kicsit mérgesen.
-ne haragudj. -hajtotta le a fejét- nagyon megijedtem.
-ha valaha bármi ilyen gondolatom támadna, te lennél az első, akit megkeresek. nem kell aggódnod. -néztem fel rá őszintén, mire ő kissé megnyugodva bólintott.
-ti meg miről beszélgettek annyira közel egymáshoz? igazán nem akarok zavarni, de tényleg mennünk kéne, a tömeg ide fog érni, ha nem sietünk.
-jó, menjünk. -kiáltott vissza chan ,majd intett egyet.
-szia kira -köszönt el han is, majd már be is szálltak a kocsiba és elhajtottak. Én visszamentem a szobámba és bedőlve az ágyba, már aludtam is.