Egymásra ítélve /Kiadva/

Kedvenc rész 🥰😍

Romantikus hangulatba vagyok, így a legjobban szeretett részt mutatom meg nektek a készülő könyvemből. Szavak, amelyek visszavonhatatlanak, de Dani és endre nem is akarja lenyelni őket. 😍

"– Endre itt van…
– És nagyon sír... – fejezték be egymás mondatait. Dani ijedten ugrott fel. Elrohant testvérei mellett, olyan sebességgel futott le a lépcsőn, hogy majd hasra esett, de Endre mellett szeretett volna lenni. A lépcső alján megtorpant. Barátja a fotelben ült, arcát tenyerébe temetve zokogott. Szülei tanácstalanul álltak fölötte. Édesanyja simogatta a hátát, kérlelte, hogy nyugodjon meg. Hangja fájdalmasan hasított Dani szívébe. Odarohant hozzá és elé guggolt. Nem érdekelte, hogy szülei ott vannak. Lefejtette ujjait a másik, tűzvörösre színeződött arcáról. Ahogy ránézett, tudta azonnal, hogy nem két perce kezdett el sírni zaklatott barátja.
– Azt mondtad, hogy nem kell egyedül – csuklotta, de Dani tisztán értette.
– Nem kell – rázta meg a fejét Dani. A sírás határára sodródott ő is. Megremegett, mikor Endre átölelte, kicsit a súlytól meg is rogyott, de nem érdekelte. Dani magához húzta a remegő testet és azt suttogta, hogy itt van vele. Fölöttük a két felnőtt összenézett, és egy gondolat vert tanyát mind a kettőjükben.
– Menjetek fel a szobádba – guggolt fia mellé Klára. – Az öcséid kicsit megrémültek.
– Sajnálom – suttogta Endre.
– Nincs semmi baj, kicsim – simogatta meg a hátát a nő. Endre újra felnyikkant. Az anyja érintése az, mit most hátra hagyott. Talán egy életre megbántotta őt.
– Gyere – segítette fel barátját a kanapéról, majd támogatva őt a lépcső felé sétált. Nehezére esett felcipelni Endrét, de kitartott, mert ölelni szerette volna pont úgy, ahogy ő tette nem is olyan régen. Az ágyához vezette és lefektette rá, de a fiú nem engedte el őt, így majdnem rázuhant, de sikerült még időben megtámaszkodnia a feje mellett.
– Ne haragudj! – sírta kétségbeesetten. – Nem akartalak bántani. Nem akartalak elutasítani. Minden vágyam vagy. Veled akarok lenni, de mégis rettegek – potyogtak tovább a könnyei. Dani figyelte a vörösre sírt szemeket, az édes arcot, amit annyira szeretett. – Nem lennének a napjaim ugyanazok már nélküled, de mégis elkap a bizonytalanság folyton. Néha nem tudom, hogy miért vagy velem. – Hangja keservesen csengett, Dani szívéig hatolt. Ő pontosan tudta, miért van vele és rátört a vágy, hogy a másik is megtudja.
– Azért vagyok veled, mert szeretlek – suttogta a fiú, belenézve a másik szemébe. Endre lélegzete bennakadt, a sírása elhalt egy pillanatra és csak nézte a fiút, aki őszinte tekintettel figyelte őt. Tudta ezt. Érezte már egy ideje, de kimondva mégis valósággá vált. – Ez az, ami feléd hajt. Ez az, ami segít túllépni a nehézségeken. Veled akarok lenni – nyelt nagyot, miközben takarója után nyúlt és letörölte vele kedvese arcát, orrát. – Ha valami fáj neked, az nekem is. Nem érdekel rajtad kívül senki más. Mit ér egy elfogadottabb kapcsolat egy lánnyal, ha közben megszakadok, mert téged szeretlek? Én már ezen túlléptem, pont akkor mikor realizáltam, hogy te kellesz. Megijesztettél – vallotta be száj rángva Dani. Endre csendesen figyelte őt, bús szemét és vágyat érzett rá, hogy viszonozza azt, amit a másik mondott. Felnyúlt, tenyerét arcára simította, hogy közelebb húzza magához, hogy szája az övéhez érjen. Ahogy ajkaik összeforrtak, lágy dallam kelt életre mind a kettőjükben. Ott vibrált bennük, egy mesét mondott, egy szerelemről, aminek furcsa kezdete volt. Nem számítottak rá, nem várták, mégis jött. Olyan lángolóan lobbant fel bennük, hogy úgy érezték elemészti őket. És végre ott voltak egymás karjaiban, az őszinteség küszöbén, egymást ölelve.
– Azért jöttem hozzád, mert azt mondtad nem kell egyedül. Azért, mert itt – tette mellkasára kezét –, csak te laksz – vallotta be ő is mit érez, boldoggá téve ezzel a fölötte térdelő fiút."