Egymásra ítélve /Kiadva/

Második fejezet

Az első és utolsó pontot nem volt épp nehéz betartania a fiúnak. Dani még örült is, hogy kizárhatja a szobájából kis időre a testvéreit. Úgy érezte, hogy a fejére nőttek. Nem hagytak neki magánéletet, pedig egyre többet igényelte volna ezt. Az anyukájának szólt, hogy tartsa kordában az ikreket. Ő ezt készségesen el is fogadta. Tudta, hogy egyszer eljön az a pillanat, mikor fia magányra vágyik majd, így igyekezett biztosítani ezt neki. Még kicsit kellemetlenül is érezte magát, hogy tinédzser fiára elég sokat hagyatkozott. Igyekezett mindent bezsúfolni a napjába. Elmenni a fiaiért, lefoglalni őket, de az ikrek menthetetlenül rajongtak a bátyjukért. Már mindenki fáradtan támolygott a házban, de a fiúk még mindig pörögtek, amin nem segített az sem, hogy Dani kezdett kicsit ingerlékeny lenni, ami nem is volt csoda. A szintfelmérője siralmasan sikerült. Endre csodálkozott azon, hogy egyáltalán bukás nélkül eljutott a tizedik osztályig. Alap hiányosságai voltak, de azt betudta annak, hogy külföldön kezdte az iskolát. Majd itt behelyezték egy osztályba, mindenfajta felmérés nélkül. Ha jól tudta, még osztály eltolás is volt, mert egy évvel járt feljebb, mint kellett volna, ahogy ő is. Annyi volt a különbség, hogy ő hatévesen könyörgött az iskolakezdésért, mert unatkozott az óvodában. Iskolaérett volt már, így pár héttel hatodik születésnapja után megkezdhette az első osztályt. Így lehetett ő is tizenöt évesen tizedikes és érettségizhetnek majd le, mielőtt nagykorúak lennének.

– Nem jó – szólt közbe ismét Endre, miközben Dani verejtékezve próbálta megoldani a feladatot. Hangja kicsit türelmetlenül vert visszhangot a másik fiúban. Érezte, hogy talán a határra ért a másik tűrőképességének, de egyszerűen nem értette, amit mondott. – Töröld vissza az utolsó négy sort. – Dani kelletlenül a kezébe vette a radírt és elkezdte kiradírozni a sorokat.

– Miért nem lehet tableten csinálni? – kérdezte, miközben azon volt, hogy a sokszori radírozásra nehogy átszakadjon a papír.

– Mert én így jobban szeretem – volt a tömör válasz. Endre az elmúlt pár alkalom után sem nagyon változott. Nem volt túl közlékeny és ha mondott is valamit, a legnagyobb közönnyel tette. Danit ez felettébb zavarta. Sokszor erőszakkal kellett visszatartania azt, amire gondolt. De a mai napon kifejezetten idegesítette a másik közönyös arckifejezése.

– Mondd csak! – dobta le a radírt Dani – Nem tudsz kicsit közlékenyebb lenni? A hátamon futkos a hideg. – Szája megrándult. Endre némán figyelte. Mindig ezt a reakciót váltotta ki az emberekből, de már túl volt azon a ponton, hogy érdekelje. Egyre biztosabb volt benne, hogy ez az egész elhibázott ötlet volt. Jónak tartotta az ismétlést, de századjára elmagyarázni ugyanazt már próbára tette a türelmét.

– El is mehetek – vonta meg a vállát Endre. Nem igazán izgatta az egész dolog. Ő tett szívességet a másiknak és nem fordítva. Dani arca újra megrándult.

– Akkor miért vállaltál el? – kérdezett vissza élesen Dani. – Nem volt kötelező és te elsőre igent mondtál – fakadt ki szemrehányóan, de Endre arca meg sem rezzent.

– Szeretem a matekot – felelte Endre és Dani, mióta csak ismerte őt, most először látott érzelmet is a fiú szemében. A kék szem szinte emberien nézett ki. Danit vonzotta a tekintet, amiben most csillogott valami, ami kíváncsivá tette őt. Szerette volna megtudni, hogy milyen valójában. Úgy gondolta, hogy ő is csak egy színházi darabban játszik, ahol az álarca ez a rideg, érzelemmentes arc. Megfordult a fejében, ha több időt töltenek egymással, talán jobban a felszín alá láthatna. – És mint mondtam, látom rajtad az igyekezetet – vonta meg a vállát, de Dani látta a szemében, hogy ezt komolyan gondolja. Ettől a szíve hevesebben dobbant.

– Köszönöm – dörmögte Dani, majd a kezébe vette a radírt és folytatta, amit elkezdett. Kicsit azért büszke volt magára, hogy az osztályelső látott benne lehetőséget. Endre mindig csak ült a hátsó padban egyedül, és általában olvasott szünetben is, meg néhány tanórán is. Nem szóltak érte a tanárok, mert ha kérdeztek is valamit, a könyvből fel se nézve tudott válaszolni. A testnevelés volt az egyetlen tárgy, amivel ki lehetett fogni rajta, de év elején már felmentéssel érkezett órára, sérv miatt. A tanár leplezetlen undorral is fogadta a dolgot. Szerette piszkálni Endrét és a többiek csak adták alá a lovat, de a másikat ez sem érdekelte. Leült egy könyvvel a sarokba és nem foglalkozott senkivel és semmivel. Daninak az volt az érzése, hogy Endre így menekül, szakad ki a valóságból.