Justice - story by the album

2 Much

Elment. Ő, akit a legjobban szerettem, akit ha megláttam a téli fagyos reggelen, már nem fáztam, ki mosolyt csalt arcomra. Ki megmutatta az egyetlen helyet, ahol igazán élek. Mellette voltam önmagam. Mikor Ő ott volt, nevettem. De már nem. A színes napok, amiket ő alkotott, most szürkeséget árasztanak. És ez az én hibám. Eddig voltak színek. Zöld, lila, piros. Mindet ő hozta be az életembe. Mielőtt ő betoppant az én ajtómon, egy üres és sötét szobában éltem. Majd jött Ő, és fényt hozott. Bútorokat, amik jobbá tették mindennapjaimat. Színekkel festette falaimat, és megnevettetett. Mindig kész volt az újabb kalandokra. Nem félt.

Kiléptem az folyosóra. Remegő lábakkal tettem meg az első lépést. Emlékek árasztották el az elmémet. Felhangzott egy nevetés. Az Ő nevetése. Mély hangja miatt megrémültem. Nem álltam készen erre. Még nem. Megremegtem, és léptem még egyet. Alicia – suttogta a fiú, mire behunytam szemeimet, és vettem egy mély levegőt. Úgy éreztem, Ő mellettem áll és együtt lélegzünk. A szívem lelassult, és egy fekete szobában találtam magam. Nekem háttal egy fiú állt. Mogyoróbarna haja laza copfba volt fogva, fején baseball sapka ült. Kinyitottam a szemem. Nem lehetséges. Megtettem a következő lépést, és a jobb kezemre vezettem tekintetem. Egy fehér, csontos kéz fogta meg karomat. Rémülten sikoltottam fel, de hangom elveszett a rengetegben.

Hiányzott. Az érintése, a nevetése, a fény, ami körülölelte. Nem tudtam, hova tartozom. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Egy kéz nyúlt ki a sötétségből, és ujjával letörölte azt. Felnéztem. Egy fiú állt lehajtott fejjel. Az arcát nem láttam, mivel kapucni fedte. Az alak távolodni kezdett, mire én utánanyúltam, de már nem értem el. Elveszett a sötétben.

Hátráltam egy lépést. Képtelen vagyok rá. Szomorúan kinyitottam a szemem. Még mindig a folyosón álltam. Meg tudod csinálni, Alicia – hallottam egy halk hangot, mire hosszan kifújtam a levegőt, és erőt vettem magamon. Léptem egyet előre. egy kép jelent meg előttem. Ott álltam, és hátulról Ő ölelt át. Uralkodnom kellett magamon. Nem mutatkozhatok gyengének. Hisz nem vagyok az. Nem. Folytattam utam előre. Behunytam a szemem, és egy piros szempárt láttam magam előtt. Ijesztőnek hatott. De én nem féltem. Mert tudtam. Tudtam, hogy a félelmetes álca mögött egy ijedt fiú áll. Aki nem állt még készen. De én már igen.