A Terror Főnixei

Vándor madarak

-Rosa, Elizabeth, Hugo, Marco! Menjetek a földszintre, most! - szólt be a hálókörzetbe egy őr. Már egy ideje együtt vagyunk, együtt csinálgassuk a kiosztott feladatokat. Egy csapatnak neveznek minket, azonban én közel sem érzem magamat ide tartozónak. Ezek a srácok csupán még embert sem öltek, én pedig túl vagyok már öt gyilkosságon. Csodás. Én vagyok akkor itt a gonosz.
Imádom.

-Mit akarnak már megint? Most csináltam meg azt a hülye kiégetést. - morgolódott Elizabeth. Ő mindig ezt csinálta. Szerintem ez a kedvenc tevékenysége. Kiátkozni random embereket a világból.

-Gőzöm sincs. - vontam vállat, majd bevárva a fiúkat együtt mentünk le a földszintre. Sokan voltak már lent, de csak a mi szintünkről. Tehát valamit a középcsoporttal akarnak kezdeni.

-Mindenki itt van? - szólalt meg valaki a tömeg elejéről, de nem lehetett látni ki az, rengetegen voltunk.

-Gyere ide. - suttogta Marco, majd leguggolva a nyaka köré vette Elizabethet, hogy jobban lásson. Felvont szemöldökkel néztem Hugora, de neki esze ágában sem volt ilyen szivességet tenni nekem, így hát lemondtam a tervemről. Nagyon megbántottam azzal a mondattal, amit pár napja hozzá vágtam. Pedig esküszöm nem gondoltam komolyan. Na jó, egy kicsit. De azóta változtak a dolgok, plusz a havim is megvolt. Meg kellene értse, nem pedig hisztiznie, mint egy öt évesnek.

-Szóval azért hívtunk titeket ide, mert azokat a csapatokat, amik már egy ideje kialakultak figyelemmel követtük és akik igazán jól haladtak a feladatokkal és össze tudtak szokni, most szeretnénk egy magasabb szintre emelni. - szólalt meg újra a hang elől.

-Elizabeth! Ki beszél? - néztem fel a lányra. 

-Valami szemüveges csóka. - vonta meg a vállát. 

-Szeretnéd ha felvennélek? - suttogta hirtelen a fülembe Hugo. Mikor került a hátamba? És milyen parfümöt használ, hogy ilyen illata van? És miért érzek vonzalmat iránta, míg eddig észre sem vettem. Hülye kötődési problémák. 

-Szeretnéd ha a lábaim a nyakad körül lennének, mi? - kérdeztem vissza. Ha játék, akkor játszunk. 

-Nem én mondtam. - vigyorgott rám, miközben mellém került. 

-Nekem a kezeim mindjárt a nyakatok körül lesz ha nem fogjátok be! - suttogta idegesen Elizabeth. 

-Nyugi, csajos. - simított végig a lábán. Mindig irigyeltem a kapcsolatot közöttük. Mielőtt még nem ismertem őket, már az előtt felfigyeltem arra, hogy mennyire szeretik egymást. Egy kívülálló azt mondja, hogy ez szerelem, tudom mert én is azt mondtam. Később, mikor már megismertem őket tudtam, hogy ez más: megtalálták a másik felüket. Nem kellett ehhez se szerelem, se az, hogy a vér kösse össze őket. Lelkitársak voltak és míg oly sok ember keresi egy életen át a másik felét, azt aki kiegészíti, ők megtalálták és mindez gyönyörűen teljesedett ki.

-Szóval, akik nem tudtak annyira összeszokni, azokat új csapatba tesszük, hátha. Meg fogjuk találni a megfelelő embereket egymásnak. Egy küldetést csak akkor tudtok tökéletesen, hiba nélkül elvégezni hogyha a megfelelő bandában vagytok és nem, nem fogunk egy feladatot se rosszul elvégezni csak azért, mert nem volt meg az összhang a csapatban. Akiket most szólítok azok új csapatba kerülnek. Kövessétek Mickyt. - magyarázta a tag. 

-Picsába. Vajon velünk minden oké volt? - kezdte idegesen rágni a körmeit Elizabeth. 

-Ezt ne csináld. - rá se mertem nézni. Mikor ideges volt a körmeit és a bőrt rágta az ujjairól, ami előbb vagy utóbb vérzéshez vezetett, én pedig tudjuk hogy hogyan állok a vérhez.