Szupercsapat bevetésen - Az új szint (Mentaverse)

Betegség

Menta ébredezni kezdett. Fáradtan nyitotta ki a szemejit. Mikor körbe pillantott rájött, hogy Katei szalonjába van egy számára már jól ismert szobában. Elég sokszor volt már itt azon idő alatt amit a Mancs Őrjárattal töltött, ez is azt mutatta, hogy menyire nem vigyáz magára. Az ajtó másik oldaláról halk hangok szűrődtek át amejek felkeltették a lány érdeklődését. Kis gondolkodás után úgy döntött fel áll és kimegy. Fáradtan ásított egyet majd erőt véve magán elindult. Leugrott az ágyról és az ajto felé vette az irányt lassú és fáradt léptekkel. Az ajtóba megállt és elkezdett hallgatózni.

-Úgy tűnik Mentának nem csak a képességeit erősítette fel a meteor, hanem a betegségét is. - Mondta Katei.

-Szóval azt akarod mondani, hogy már.. már régebb óta beteg? - Kérdezte Rider miközben próbálta feldolgozni az információkat. - Nem mellesleg egyenlőre úgy tűnik gyógyíthatatlan és akár halálos is lehet? Most ezt így jól értem ugye?

-Igen. - Jött az egyértelmű válasz. - Mindent megteszek amit csak tudok, hogy enyhítsem a fájdalmait.

Menta szemei tágra nyíltak. Egy számára már elég homályos emlék kép jött elő. Az anyja és az apja beszélgettek egy petegségről ami egyedül őt érintette. Testvéreit nem. Emiatt anyja nem is akarta, hogy Mentából rendőr legyen. Úgy gondolta nem tenne jót az egészségének.

-Erről a betegségemről lenne szó? - Kérdezte magában. - Emiatt lennék enyire rosszul?

Menta vissza sétált halkan az ágyhoz majd vissza fekütt. Nem akart tovább hallgatózni és már amúgy is tudta, hogy mi okozza fájdalmait és álmatlanságát. Próbált vissza aludni, hogy újra ne érezze a fájdalmait. Forgolódott egy keveset majd mikor megunta fel ült és kinézett az ablakon. A ház és az út közötti füves területen egy fekete kabátos csukjás kutya állt, lehajtott fejjel így nem lehetett látni arcát. Menta kíváncsian nézte az ágyban ülve.

-Az meg ki? - Kérdezte Harcos kíváncsian. - És miért van itt?

-Fogalmam sincs. - Válaszolt Menta.

-Azt hittem te ismersz itt mindenkit. - Értetlenkedett gonoszabbik ényje.

-De őt még sosem láttam. - Magyarázta a kedvesebbik.

Ekkor nyílt az ajtó mire Menta hírtelen arra fordította a figyelmét. Katei lépett be az ajtón. A németjuhász lány gyorsan vissza is nézettaz ablakon túlra, de addigra a kutyának már hűlt helye sem volt. Mintha soha ott se lett volna.

-Látom felkeltél. - Halladszódott Katei kedves és gondoskodó hangja. Mentának mindíg megnyugvást jelentett ha hallhatta a fiatal lány hangját. - Hogy érzed magad? - Kérdezte.

-Fáradtan. - Mondta továbbra is a kutyát keresve tekintetével. - Katei?

-Igen?

-Volt itt egy kutya. - Mondta az emberlányra fordítva tekintetét. - Teljesen feketébe volt és lehajtotta a fejét. - Menta még mindíg látta maga előtt. Szinte bele égett a tudatába. - Így bár nem láttam az arcát. De biztos vagyok benne, hogy még sosem láttam itt. Viszont mikor elfordultam egy pillanatra, majd vissza néztem meg eltűnt. Esetleg nem tudod ki lehetett?

Katei elgondolkodott. Majd nemlegesen megrázta a fejét. Menta csak ekkor figyelt fel a Katei kezében lévő kutyitálra, ami televolt étellel.

-Nem tudom. - Mondta majd lerakta Menta elé a kutyitálat. - De itt lenne az ideje, hogy egyél valamit.

-Nem vagyok éhes. - Mondta Menta.

-Az lehet de enned kell. - Mondta miután leült az ágyra. - Ha nem eszel legyengülsz és a szervezeted nem fog tudni felépülni. Ha nem is az egészet de legalább egy keveset egyél belölle. Meg látod jobban leszel. - Bíztatta a kutyit egy kedves mosolyal.

Mentának nem volt kedve veszekedni és tovább ellenkezni, ezért csendben elkezdett enni. Minden falat egy kész kínszenvedés volt számára. A tálkában levő étel felét nagyjából megette mikor abba hagyta. Képtelen volt többet enni. Katei őrült, hogy legalább ennyit evett. Mosollyal az arcán megsimogatta Menta fejét majd megfogta a tálat.

-Most pedig pihenj. - Parancsolt rá Mentára. - Minél hamarabb jobban leszel annál előbb térhetsz vissza a csapathoz.

-Rendben. - Válaszolta majd lefeküdt és végig nézte ahogy az ember kisétál a szobából.

-Most komolyan csak tétlenül fogunk itt feküdni? - Kérdezte Harcos unott hangon.

-Nem tudunk mást tenni. - Jött a válasz Mentától. - Ha hallgatunk Katei-re akkor hamarabb szabadulunk.

-Unalmas! - Nyafogott a másik énje.

Menta a nap hátra lévő részét ott töltötte fekve és gondolataiba merülve. Észre se vette, hogy el szállt az idő és a nap elindult, hogy pihenjen egy keveset míg a hold ragyogja be az eget. Menta megfordult és az ablakon keresztül kezdte el bambán bámulni a holdat. Már nem vágyott semmire csak egy nyugodtt estére amit képes végig aludni. Elege volt a rémálmokból és minden fájdalomból amit érzett. Már abba se volt biztos, hogy akar-e élni, vagy inkább már nem. 

A lány észre sem vette ahogy szép lassan elnyomja az álom. A legközelebbi dolog amire felfigyel, hogy egy fák által körbevett tisztáson fekszik. Nehezen fel ült majd körbe nézett. Ekkor az egyik fa mögül egy kutyi lépett elő.