Hosszú hétvége

58 3 0
                                    

Amalia szemszöge

Reggel korán keltem, és miközben készülődtem a munkába az elmúlt hetek eseményein gondolkodtam.  Sosem hittem hogy valaha ezt fogom mondani de örültem hogy haza tértem, nemcsak a családomat tudhatom magamhoz közelebb hanem a szerelmet is. Derek az elmúlt hetekbe minden kívánságomat teljesítette, mégsem éreztem magam tökéletesen, hisz amióta elmondta hogy mi ő, és azután miután megtudtam elcsattant köztünk az a bizonyos csók viszont azóta pár érintésen és bókokon kívül más nem történt. Lehet hogy én rontottam el valamit vagy ő nem kíván engem úgy ahogy én őt, a gondolat menetemet egy hívás szakította félbe. A seriff iroda volt, kiderült hogy az egyik rab aki nem mellesleg szeretett bombákkal robbantgatni és emellett egy gyilkos is, megszökött a börtönből, szállítás közben. És még azt hittem, hogy ez egy átlagos és nyugodt nap lesz, de már megszokhattam volna hogy ebbe a városba ez a két szó nem létezik.

A mai napom, így is feszülten indult, nem elég, hogy szabadon sétál egy szökött gyilkos, akinek a profilja legfőbb része a bomba készítésből és a gyerek gyilkosságból áll, itt van mellé, még ez a Derek ügy is, ma is az irodám előtt vár egy csokor színes virággal, máskor megdobogtatja a szívemet, ez a látvány, de most még csak jobban felidegesít.

-Jó reggelt szépségem, gondoltam beugrom és meglátogatom a város legszebb ügyvédét.

-Jobbat Derek, figyelj most nincs időm erre, oké. -Próbáltam elmenni mellette, de megfogta a kezem és nem eresztett, hiába akartam menekülni, tudtam, hogy esélyem sincs ellenne, de muszáj volt megpróbálnom.

-Hé, hé, hé hova ilyen sietősen és morcosan, mi a baj Amalia?

-Tudod az, hogy elegem van, elegem van ebből a városból elegem van a rohadt ügyekből és ezekből a francos virágokból, esküszöm lassan az irodámból virág boltot nyithatok.

-De ha téged ez zavar, akkor miért nem szóltál hamarabb?

-Mert veled nem lehet te vagy a nagy alfa csak azt nem veszed észre, hogy én nem a falkád tagja vagyok, hanem az a személy, aki szeret téged, a francba is Derek, még csak hozzám se érsz én, már nem bírom ezt csinálni, elegem van-

-Azért nem érek hozzád, mert féltelek, mert félek

-De mitől ,Derek?

-Ettől ami köztünk van, ez nem jó, én nem akarom ezt az egészet- Azt hittem, hogy a világon semmi sem üthet, így arcon, de ez a pár szó, mintha kitépték volna a szívem, nem tudtam tovább tartani magam, nem tudtam tovább visszafogni a könnyeim, gratulálok Derek Hale neked sikerült az ami 10 éve már senkinek, sikerült lerántanod a maszkom, már nem tudtam azt a kemény és erős nőt mutatni, már nem ment, abban a pillanatban már nem.

-Tűnj el Derek, soha többet nem akarlak látni

-Hadd fejezem be Amalia, félek igen, de attól, hogy valami bántódásod esik hisz, akit eddig szerettem, veszélybe került mellettem, és te, téged, mikor megláttalak először az őrsön már akkor tudtam, tudtam, hogy te leszel a társam. Szeretlek Amalia, és minden nap egyre többet akarok belőled, abból ami köztünk van, de féltem, hogy vissza utasítanál, hogy te nem érzel úgy mint én, érted már, szeretlek, minden porcikád.

-Akkor nem utálsz ?

-Te okos egyben buta nő, hát nem érzed csak téged akarlak. 

- Derek.

És végre Derek újra megcsókolt, de ez a csók teljesen más volt mint az első, ebben érződött az egymás iránti vonzalom, szerelem és vágy. A csók egyre szenvedélyesebb lett, Derek bejutásért esedezett, és én egyszerűen meg adtam magam. A keze elkezdett egyre lejjebb vándorolni, és szinte égette minden érintése a testem. Egyszer csak felkapott és kezeit a fenekemre vezette, lábaimat a derekán vezettem át, és egyre szenvedélyesebbekké váltunk, tudtuk mindketten, hogy nem szabadna, hogy az irodába vagyunk és bármikor ránk nyithatnak, de ez még jobban fokozta a hangulaltot. Derek is megérezte ezt, és egy pillanat alatt üressé tette az asztalom, óvatosan ám egyben durván letett az asztalra, lábaim még mindig a derekát ölelték, és csókjaival elkezdte a nyakam kényeztetni, a helységet a vágyunk és sóhajaink töltötte be. Derek ujjai egyre közeledtek a combomhoz. Szinte már költői kínzásnak véltem ezt a gyengédséget, mikor meglátta, hogy mennyire kínoz az érintésével, felvette arcára azt piszkos mosolyát, amivel tudta, hogy a bugyimat még nedvesebbé teszi, láttam rajta, hogy ezzel az érzéssel még jobban megőrjítem. Ujjait végig simította a combomon, és egyre feljebb haladt, mikor elérte a szoknyám alját egy laza mozdulattal elszakította, máskor lehet csúnyán néztem volna rá, de ebben a percben csak arra vágytam, hogy végre megérezhessem magamban Dereket, és éreztem, hogy ő is csak erre vágyik. Egy mozdulattal lefektetett az asztalra, és végig nézett a testemen, áldom az eget, amiért egy fekete csipke fehérneműt vettem fel reggel. Gyors mozdulatokkal szabadult meg felsőjétől és ha eddig nem vágytam rá ezek után, önként adnám át magamat az élvezeteknek. Derek csókjaival egyre lejjebb haladt és egy pillantásra egymás szemébe néztünk és én egy bólintással adtam tudtára, hogy ne álljon meg, hanem folytassa, tegyen azt, amit csak szeretne. Kezei a mellemet fedezték fel, és mire feleszméltem már megszabadult a melltartómtól, nemcsak kezeivel, hanem a szájával is elkezdte kényeztetni a mellem, de mielőtt lejjebb haladt volna, megcsörrent a telefonom, de nem érdekelt, ám abban a pillanatban kopogtak is az ajtómon.

-Mrs. Stilinski a seriff keresi, azt mondja fontos, az iskolába történt egy incidens. 

Derekkel egymásra néztünk, és tudtuk, hogy azonnal oda kell mennünk.

-Rendben azonnal indulok, mondd meg neki , Sara.

Miközben öltöztünk egyikünk, sem szólalt meg, mindkettőnkben az elmúlt percek zajlottak le, tudtuk, hogy meg kell beszélnünk a mostanit, de egyszerűen nem tudtuk, hogy hogyan kezdjünk hozzá. Derek törte meg a csendet.

- Szerinted most mi történhetett a suliba, vagy inkább azt kérdezem meg, hogy közük van- e hozzá a testvéreidnek?

-Te is tudod Derek , ha valami történik abban az iskolában, akkor Stileséknak közük van hozzá. Tényleg, ki is ment a fejemből Barrow.

-Hogy ki? 

- Reggel tudtam meg, hogy megszökött a börtönből, bár fogalmam sincs, hogy hogyan . Szeret robbantgatni és egy gyerek gyilkos.

-Vagyis szabadon van egy ilyen őrült, és az apád most hívott, hogy baj van az iskolába, ahol egy rakás gyerek van. -Igaza volt Dereknek, annyira lefoglalt, hogy eszembe sem jutott ez, és a legrosszabb, amíg én átadtam magam az élvezeteknek addig, az öcsém veszélybe lehet, ha valami történik vele, soha nem bocsájtanám meg magamnak.

-Indulnunk kell most.

-Hé, nyugodj meg baby, nem lesz semmi baj okés!

-Most te babynek szólítottál?

-Igen és szokjon hozzá ügyvédnő! 

-Ki készítesz, tudod?

-Majd az ágyba is ezt mondd szépségem. - Fel sem tudtam fogni, mi történik hirtelen, gyorsan megcsókolt és elindult, hirtelen hátra fordult - na mi az baby itt maradsz?- oh Derek Hale várj csak még.

Farkas törvényeDonde viven las historias. Descúbrelo ahora