A bűnt üldözzétek, ne a bűnöst!

91 4 0
                                    

Amalia szemszöge

Itt ülök a kihallgató szobában, a két fiúval szemben, az eddigi tapasztalataim és megérzéseim alapján, ki sem kéne hallgatnom őket, elég rá nézni erre a két idiótára látszik rajtuk, hogy olyan bűnösek mint az apácának álló prosti. De mégis a családomról van szó és ha kell értük még az esküm ellen is fordulnék "talán".

-Stiles már vagy 5 perce Am nyakába lógsz, mostmár én jövök- mind a két fiú rajtam lóg, remek ezért tanultam és dolgoztam olyan szorgalmasan, hogy két gyereket védjek, egy betörés vádjával, ami egy olyan kis városba történt, ahova karácsonykor még a mikulás is utoljára jár.

-Most már elég lesz, üljetek le mindketten, és valamelyikőtök kezdje el mesélni, hogy mégis mi a francért törtetek be a polgármesterhez. Aha értem már. Hirtelen mind a ketten szerzetesnek csaptatok fel, és pont most kell gyakorolni a némaságot,ugye  jól gondolom. 

-Nem történt semmi, csak eltévedtünk és abba az udvarba kötöttünk ki, tesó tudod, hogy milyen vagyok, sokszor még a házunkat is eltévesztem a mai napig is. - Tipikus Stiles-

-Igaza van.- Te csak maradj csendben Scott, és csak akkor szólalj meg ha értelmes választ kívánsz adni nekem.

-Figyeljetek srácok, őszinte leszek veletek, nem lennétek ekkora bajban ha egy hétköznapi családról lenne szó, de ez az eset más. Elég befolyásos emberről van szó, aki readásul piszok gazdag, és a mai világban még ha fáj is kijelenteni  a pénz sok mindent eltud dönteni.            Elkértem az ügy aktáit először átnézem őket, és utána meghallgatlak bennetek és beszélek a sértettel is . 

-Am, lenne még itt valami

-igen Stiles mondd, bár nem hiszem hogy ezek után bármin is meglepődnék

-Sose mondd, hogy sose- bölcs meglátás Scott, szóval Stiles hallgatlak

-Nemcsak betörtünk , hanem el akartuk vinni kocsikázni Jacksont 

-Stiles ügyvéd vagyok, nem gondolat olvasó 

-Okunk volt rá, vagyis feltételeztük hogy veszélyben van ezért, elakartuk vinni

-Várjunk, lehet az időeltolódás miatt és a fáradságtól rosszul hallok, de ti most az állítjátok, hogy nem csak betörtetek a polgármesterhez de még a fiát is elakartátok rabolni. Kicsinek is éles volt a fantáziátok de ahogy látom ez semmit sem változott, nagyon jó vicc volt tényleg hahaha.

- HAHAHA , nem vicceltünk

-HAHAHA, adjatok hálát az égnek, hogy a rendőrségen vagyunk.- Miért? -kérdezte Stiles                  -  Így nem kell a rendőröknek messzire menni hogy letartóztassanak gyilkosságvádjával. Kinyírlak mind a kettőtöket erre mérget vehettek. Gyertek ide. - ha valaki most látott, vagy halott volna minket biztos jót nevetett volna rajtunk ahogy az asztal megkerülve, miközben ők az életükért köröznek velem együtt, próbálom elkapni őket. De ekkor nyit be a fiúk megmentője Stilinski seriff. 

-Amalia, itt van a sértett és az ügyvédje beszélni akar veled. 

-Mindjárt megyek, ne nézz így, ráérnek nem egy étterembe vannak ahol időpont foglalással szeretnének enni. 

A seriff irodája

A seriff irodájában szemben ül talán a világ két legravaszabb ügyvédje, a kínos csend ami kezd már körülöttük zavarba ejtő lenni, és egyben feszültté. Mindketten tisztában vannak vele, hogy aki elsőnek megszólal annak a kezében lesz az ütő labda, de ebben az esetben az számít jobban, hogy kifejezi be utoljára, ki lesz az aki megadja a végső győztes ütést. 

Farkas törvényeHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin