Az Igazi (18+)

7. Meglepetés!

Eliott

Már kigondoltam neki egy olyan meglepetést, amivel fixen leveszem a lábáról.
Persze, nem azért, hogy megcsókoljon.
Nem akarom elveszteni a fogadást, bármennyire is érezni akarom azokat az édes, puha ajkakat a számon. Vissza kell fognom magam, mert akárhányszor mellette vagyok, vagy a kezem a kezén van, szívesen tenyerembe fognám az arcát és megcsókolgatnám, de tudom, hogy nem lehet. Nem akarom, hogy megbánja. Semmiféleképpen nem akarok az én Angyalomnak csalódást okozni.
Persze, szívesen csókolnám, de neki soha nem szeretnék rosszat. Ha azt mondanám, hogy szerelmes vagyok, akkor lehet hazudnék, mert ez több, mint szerelem. Ő valamiért különleges. Valamiben más, mint a többi csaj. Khm, érzelgős Bomer, kussolj már! csattan fel az agyam, aki folyton azt mondogatja, hogy egy nő se éri meg, hogy érzelmesek legyünk. Hidegen hagy a téma ideiglenesen, hisz előbb utóbb el fogom érni, hogy belém szeressen.
Csak legyünk túl a fotózáson, amit apám kért tőle.
Azok a fránya kampány képek..

*

Villámgyorsan lezajlottak az események, egy szempillantás alatt elkészültek a fotók és az emberek haza szállingóztak. Csak én maradtam.
Bria elvonult a mosdóba, hogy átöltözzön.
Látom az arcán, hogy nagyon izgul.
Felettébb érdekli, mivel szeretném meglepni, de nem vagyok hajlandó elárulni.
Legyen titok, míg meg nem pillantja.
Kissé én is izgulok, hogy tetszeni fog e annyira neki, mint amennyire kíváncsi a meglepetésemre.
Nem egy nagy dolog, de szerintem minden nő szívét megdobogtatná.

Belép az ajtón, és szemem elé tárul egy napsütéses látvány. Persze nem a nap süt ennyire, mert kint történetesen szakad az eső, de Bria hófehér virágmintás ruhájában olyannyira csodálatosan ragyog, egy pillanatra be kell hunyjam a szemem, hogy megszokjam a világosságot, ami előttem van.
Engem néz nagy szemekkel, kezében a táskáival, amiben a fényképezéshez szükséges kellékeit hordja.
Feleszmélek, és hozzálépek, hogy kivegyem a kezéből a táskákat.

- Nem vagyok gyenge, Bomer! - csattan fel, de a halvány mosolya nem tűnik el a szája sarkáról, így nem is kezdem forgatni a szemeimet.

- Gyere. - kikapom a kezéből a holmikat és felé nyújtom a szabad kezemet.
Csóválja a fejét mosolyogva és kikerülve engem elmegy mellettem, egyenesen ki a folyosóra.
Felsóhajtok.

5 perc múlva már az autómban ülünk, és hallgatjuk az ütemesen potyogó esőcseppeket, közben én az utat figyelem, Bria pedig hol engem, hogy pedig az utcát. Érzem, hogy mondani akar valamit, de nem tudja elkezdeni, ezért segítek neki.

- Bria.. - kezdem, de azonnal félbeszakít.

- Ne mondj semmit. Csak az útra figyelj! - hadarja. Mosoly ül ki a számra, amitől láthatóan megrökönyödik.

- Mit mosolyogsz?!

- Nem akartalak felidegesíteni - vonom meg a vállam és tekintetemmel az utat figyelem. - Tudom, hogy nem vagy gyenge és simán elcipelnél a hátadon még engem is. -vigyorodok el. -Én csak... - sóhajtok - ...Tudom, hogy mondani akarsz valamit. Miért nem mondod? Miért hallgatsz? - kérdezem.

Olyan furcsának találom a viselkedését, hogy muszáj rákérdeznem.
Nagyot sóhajt, kezét az ölébe ejti és a lekopott körömlakkját kezdi piszkálni.

- Hosszú hét volt, ami utánunk van. Sokat gondolok Anyámra.. - komolyodik el az arca. -És igazából a jelenlétedben érzek legbelül valamit. Valamiféle nyugalmat, biztonságot..És nem tudom, hogy mi van - felémfordul, próbálja elkapni a tekintetemet. Direkt nem nézek rá, nagyokat nyelek.

- Folytasd - szólalok meg halkan, az utat figyelve.

- Én... Azt hiszem, hogy kezdelek egyre jobban megszeretni. -válaszolja halkan. -Nem tudom, hogy lehetséges ez ilyen hamar, de érzem, hogy rád mindig számíthatok.
Be kell hunynom a szemem, de nem teszem, hanem megszorítom a kormányt.
Nem hiszem, hogy komolyan beszél.
Csak fáj neki, hogy az édesanyja így viselkedett.
A fájdalomtól nem látja át tisztán a helyzetet.
Lehet, hogy csak el akarja érni, hogy veszítsek!
Biztos, hogy nem akarja, hogy megcsókoljam!